Nach Genre filtern
- 74 - Tilla: Én sohasem szorongásból ittam - (16)
Tilla: A legnagyobb változás az én életemben is ebben a nyolc évben, hogy nem iszom. Az az, hogy teljesen más minőséget jelentek a családomnak és a körülöttem levő embereknek. Hogyan jut el valaki arra a pontra, hogy gyakorlatilag kívülről látva saját magát, végül megundorodjon önmagától és egy harminc éven át tartó életstílust fel tudjon rúgni? Milyen erő kell ahhoz, hogy szembenézzünk magunkkal és ki merjük mondani: függő vagyok, segítségre van szükségem?! Erről mesél Till Attila, aki a saját élményeit is beleszőtte az És mi van Tomival című legújabb filmjébe, amelyet nem csak azoknak készített, akik a leszokással küzdenek, hanem azoknak a családtagoknak is, akik éppen megélik valaki mellett ezt a végtelenül megterhelő élethelyzetet. Segítségre van szükséged? Látogass el a betone.hu/segitseg oldalra. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Gerencsér Anna Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 21 Nov 2024 - 73 - Liliom Emese: Én egy nő vagyok, aki rákos volt, és itt van (16)
Liliom Emese története egy olyan fiatal nő útja, aki 20-ra húzott lapot, amikor az élet a legnagyobb kihívással szembesítette: az operálhatatlan méhnyakrák diagnózisával. A betegség és gyógyulásért folytatott küzdelem hatására nem csak fizikailag, de lelkileg is más ember lett belőle, olyan aki önmagát is képes volt újraértelmezni, emberként és szakemberként egyaránt. Azóta minden tapasztalatát megosztja sorstársaival. Azt tudtam, hogy nem aznap fogok meghalni nyilván, de ezt nem tudom már csinálni. Már semmit nem tudok csinálni. A telefont nem vettem már föl embereknek, tehát hogy így nem-nem akarok beszélni senkivel. Kész. Elég, elfáradtam. Segítségre van szükséged? Látogass el a betone.hu/segitseg oldalra. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Kerekes Vica Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 07 Nov 2024 - 72 - Réka már örömlányként sem csak szolgáltatott, hanem a belső szabadságra tanított (16)
Kékes Réka két gyermek édesanyja, szomatikus szexológus, író, a Szexpozitív Egyesület alapítója. Életfilozófiája és tudása segítségével a munkája során arra tanítja meg az embereket, hogy hogyan ismerjék meg a testük jelzéseit és reagáljanak azokra úgy, hogy elérjék a teljes belső szabadságot. Nagyon hosszú utat kellett bejárnia ahhoz, hogy lépésről-lépésre megismerje saját magát és rátaláljon az életfeladatára, hogy aztán másoknak is tudjon segíteni felfedezni önmagukat. Ez az epizód az árulásról, az önismeret élethosszig tartó tanulásáról, a felfedezésről, és az önszeretet páratlan erejéről szól. Ez Kékes Réka története. Segítségre van szükséged? Látogass el a betone.hu/segitseg oldalra. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Kerekes Vica Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 24 Oct 2024 - 71 - Judit: Nem bánom, hogy megtörtént az a baleset velem (18)
Az út sem volt jó minőségű és gyorsan is vezetett Judit. A baj pillanatok alatt megtörtént. Az autóbalesetben majdnem elveszítette mindkét gyermekét ő pedig súlyosan megsérült. Ez volt az a figyelmeztetés, ami minden elképzelhető vészcsengőt egyszerre nyomott meg nála. Változtatnia kell! Nem akarta elfogadni az orvosok szakvéleményét, miszerint nem sok esélye van a teljes felépülésre. Utólag végtelenül hálás, hogy megtörtént vele az a baleset. Anélkül sokkal felületesebb viszonya lenne a gyerekeivel. Megtanult lassítani, megtalálta az egyensúlyt önmagában, állás váltott, sokkal több időt tölt a családjával és felépült minden sérüléséből. Ez Hosszú Judit története. Segítségre van szükséged? Látogass el a betone.hu/segitseg oldalra. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Zsiros Mihály Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 10 Oct 2024 - 70 - Geri: A javamra vált, hogy elvesztettem a látásom (16)
Azon a márciusi napon, amikor a jobb szeme előtt megjelent a membráncsík, Geriben még fel sem merült, hogy ne tudnák rendbe hozni. Akkor még nem sejtette, hogy milyen lavina indul el az életében: hogy hosszú éveken keresztül műtétről műtétre fog járni, váltani fogják egymást a reményteljes és a teljesen reményvesztett időszakok, hogy végül az utolsó műtét után kiderüljön: teljesen elvesztette a látását. Ráadásul az egészet ő okozta saját magának azzal, hogy nem vette komolyan a cukorbetegségét. Ez az epizód Paróczai Gergely története. Segítségre van szükséged? Látogass el a betone.hu/segitseg oldalra. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Kerekes Vica Szerkesztő, szövegíró: Gerencsér Anna Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 26 Sep 2024 - 69 - Már egy kedves puszi is végzetes lehet - Kiss Anikó története (18)
Kiss Anikó története egy olyan anyáé, aki egyik pillanatról a másikra szembesült azzal, hogy kisfia súlyos allergiában szenved, ami bármikor végzetes kimenetelű lehet. Évekig tartott, míg ő és a család eljutott oda, hogy valódi, hétköznapi életet tudjanak élni, még akkor is, ha ez az élet már soha nem lesz olyan, mint a diagnózis előtt. Most pedig azért dolgozik, hogy segítő kezet nyújtson a hasonló helyzetben lévő családoknak, akik nem csak a betegséggel, de a tudatlansággal és egy lassan javuló rendszerrel szemben próbálnak túlélni, mert azt szeretné, hogy senki ne élje át azt többet, amit ők. Segítségre van szükséged? Látogass el a betone.hu/segitseg oldalra. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Kerekes Vica Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 01 Aug 2024 - 68 - Olimpiai álmok és a valóság - Kozmann György története (19)
Kozmann György többszörös világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes kenus. Ez a sport gyerekkorától kezdve központi szerepet töltött be az életében, ami szépen lassan a hivatásává vált. Ennek ellenére mindig is érezte, hogy várja őt egy másik élet valahol a szárazföldön, de sok idő és egy hatalmas tragédia kellett ahhoz, hogy érzései a megfelelő helyre kerüljenek. Ebben az epizódban elmeséli hogyan tudta feldolgozni a sporttársa, barátja és példaképe - Kolonics György - halálát, és hogyan tudott váltani az élsportról a civil világba. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Kereks Vica Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 15 Jul 2024 - 67 - István itt maradt feleség nélkül egyedül két csecsemővel (18)
István első látásra beleszeretett Klaudiába. Röviddel az esküvő után kiderült, hogy ikrekkel bővül a család. Miután felesége a szülés után belehalt a komplikációkba, István egyedül maradt a két újszülöttel. Azon kívül, hogy az újdonsült édesapának fel kellett valahogy dolgoznia a szerelme elvesztését, még a saját identitását is át kellett alakítania magában, hiszen a romák többsége - ahogyan ő, és a családja is - még mindig a klasszikus férfi, női szerepek mentén működtek. István nem adta fel! Egyedülálló édesapaként neveli az ikreket, fájdalmát és tapasztalatait felhasználva pedig létrehozta a leleksoul.hu oldalt, hogy segíthessen másoknak a legnehezebb életszakaszaikban. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 04 Jul 2024 - 66 - A foci, és a szeretet segítette át Pétert a leukémián (16)
Balog Péter 15 évesen nézett szembe a leukémiával, mégis egy pillanatra sem vesztette el a hitét, hogy ebben a küzdelemben győzni fog és visszatérhet az iskolapadba, no meg a focipályájára, amit imádott. Elképesztő tudatossággal ment végig - ezen a fenőtteket is megterhelő - úton. Minden tűszúrást, minden kezelést, és minden mélypontot tudatosan megélt. Tudta, hogy a padlónál lejjebb nincs, de onnan is fel kell állnia. Hihetetlen akarattal, a sport, a szeretet és a kitartás segítségével nagyon gyorsan felülkerekedett a betegségen. Már gyógyultan, ő maga meséli el a történetét. Hallgasd meg! Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 20 Jun 2024 - 65 - A férfi, aki nehezen bízik meg a nőkben, mégis háromszor házasodott (18)
Czutor Zoli hat gyermek édesapja, háromszor házasodott, számtalan művészeti díj birtokosa, zeneszerző, szövegíró, tanár, a Nyers, később a Belmondo zenekar frontembere. Az élete, ha nem is mesébe illő, de mindenképpen tanulságos. Még kamasz volt, amikor az édesanyja minden előzetes bejelentés nélkül Ausztráliába költözött, és magával vitte Zoli kishúgát is. Zoli ezzel leveszítette a két legfontosabb nőt az életében. Az első két felesége szerint ez mindenképpen szerepet játszott abban, hogy ilyen nehezen bízik meg a nőkben, de ő ezzel nem ért egyet. Hallgasd meg a történetét és alkoss saját véleményt. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Kerekes Vica Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Szerkesztő, szövegíró, showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 06 Jun 2024 - 64 - Lugosi Dóra: Életem a Down-szindrómás gyerekemmel (18)
Lugosi Dóri népszerű blogger, influenszer és podcaster, aki kendőzetlenül és őszintén osztja meg követőivel a nőiségének megélését négy gyermekével és a férjével az oldalán. Amikor második gyermekéről születése után megtudta, hogy Down szindrómája van, először képtelen volt elfogadni a tényt. Idővel viszont Zoárd miatt erőt vett magán, és lassan ugyan, de sikerült újraértelmezni saját magát. Ebben az epizódban Lugosi Dóri történetét meséljük el nektek, akinek a kisfia nap mint nap emlékezteti őt arra, hogy az élet valóban egy szüntelen tanulás. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 23 May 2024 - 63 - Kristóf skizofréniával él hétköznapi életet (18)
Anka Kristóf története egy olyan emberé, akit saját öröksége és elméje űzött a földi pokol fenekére. Egy mentális betegség, a paranoid skizofrénia pont a legígéretesebb időszakában törte ketté az életét, és 10 évre kilökte a valóságból. Kristóf azonban nem adta meg magát. Sőt, éppenhogy azt érzi sorsának, ami a diagnózisa óta történt vele, és ahova a betegség végül eljuttatta: miközben tünetmentesen él, hátrányos helyzetű fiataloknak ad reményt és útravalót, közben pedig boldog, kétgyermekes családapa. Ez Anka Kristóf története. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 09 May 2024 - 62 - Ada sok éves küzdelem után győzte le a pánikbetegségét (18)
Ez az epizód Pintér Adrienn, Ada története, akitől még ma is sokszor megkérdezik, hogyan lehet mindig olyan vidám. Mert őt a legtöbbek csak így látják. Kevesen tudják róla, hogy milyen mélypontok és milyen harcok állnak a mosolyai mögött. Szinte a televízió képernyőjén, a szemünk láttára lett kislányból felnőtt nő, feleség, majd elvált, gyermekeit egyedül nevelő anya. Ez az epizód arról szól, hogyan lehet megküzdeni a saját elménkkel, ha az ellenünk lázad. Hogyan csitíthatóak le a kitörő és fel nem dolgozott traumák, és hogyan lehet visszaküldeni a mindennapjainkat megkeserítő szellemet a palackba? Adának sikerült. Elmeséli, hogyan. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 25 Apr 2024 - 61 - Kovácsovics Fruzsina: “Tudod milyen érzés igazán rettegni?” (18)
Tudod-e? Így kezdődik az a vers, amit Kovácsovics Fruzsina élete legmélyebb pontján írt. Bármennyit is beszélünk róla, sosem tudhatjuk, milyen a másik bőrében létezni. A kívülről mindig életvidámnak, energikusnak tűnő lány kiskorától kezdve szorongott a teste miatt. Jobb és rosszabb időszakok követték egymást, ám egy ponton a teste azt mondta, elég, és egy olyan állapotba taszította magát, amiből nem látott kiutat. Ez az epizód egy páratlanul tehetséges, okos, mély érzésű, fiatal lányról szól, akit magával sodort az élet, és csak hosszú évek munkája után tudott úgy a tükör elé állni, hogy ne bántsa magát azért, amit lát benne. Ez Kovácsovics Fruzsina története. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Kerekes Vica Szerkesztő, szövegíró: Gerencsér Anna Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 11 Apr 2024 - 60 - Megcsalt a férjem, és én megbocsátottam neki - Pap Éva története (18)
A megcsalásról sokunknak sokféle tapasztalata van, de erről nem szoktunk nyilvánosan beszélni. Többnyire szégyelljük azt, ám Éva mégis kiállt és elmesélte a történetét. Miután kiderült, hogy a férje a család egy jó barátjával rendszeresen megcsalta őt, hosszas vívódás, düh és önvád után végül képes volt megbocsájtani neki. Ebben az epizódban azt taglaljuk, hogyan lehet túllépni a legnagyobb párkapcsolati áruláson és milyen eszközökkel lehet megjavítani azt, ami nem ment tönkre, csak elromlott. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 28 Mar 2024 - 59 - Semjén Nóra: Az anyaság egy világméretű összeesküvés (18)
Semjén Nóra akkor lett rendkívül népszerű influenszer, amikor a covid idején elindította az Anya kivan oldalát, ahol őszintén mesélt az anyaság önmarcangoló, nehéz időszakairól. A legtöbben vicces, életvidám nőnek ismerik, pedig kislánykora óta szorong. Ezt a szorongást máig nem sikerült teljesen feloldani magában, de megtanulta megérteni és felhasználni úgy, hogy az erősítse őt az alkotásban. Hosszú utat járt be, mire megtalálta a helyét a világban. Azt a helyet, ahol nemcsak sikeresen és felszabadultan tud létezni, hanem ezzel másokat is erre tud ösztönözni. Hallgasd meg Semjén Nóra történetét. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 21 Dec 2023 - 58 - Sokáig tartott kimondani magamnak, hogy szeretlek Kata (16)
Kata híres színésznő és rendező. Évekig élt luxusban hollywoodi sztárok társaságában. Kivételes tehetségét és páratlan szépségét számos szerepben és produkcióban kamatoztatta, de nagyon sokáig nem tudta önfeledten élvezni a munkáját, mert úgy érezte, hogy mindaz, amit elért, az azzal egyenlő, amit éppen aktuálisan a közvélemény állít róla. A közvélemény pedig nem bánt vele kesztyűs kézzel. A lánya születése után elhatározta, hogy ezentúl nem másoknak, hanem csak és kizárólag önmagának akar megfelelni. Ez az epizód a hírnév árnyoldalairól, az önbizalomhiányról, a felismerésről, és az önismeret gyógyító erejéről szól. Ez Dobó Kata története. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 07 Dec 2023 - 57 - Király Linda megküzdött a múltjával (18)
Linda tehetséges és sikeres énekesnő. Nemcsak Magyarországon ismerik a nevét, hanem az egész világon. Eddigi munkássága során olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Prince, Eric Benet és Bob Sinclair. Már 18 évesen dupla platinalemezzel díjazták a tehetségét. A sikerhez vezető út azonban korántsem volt zökkenőmentes. Amikor egészen fiatalon, egyik pillanatról a másikra hirtelen nagyon sikeres lett, egyetlen hiba miatt meghurcolták és kétségbe vonták a tehetségét. A testsúlyproblémák, az alvászavar, a hajhullás és a bántalmazó kapcsolatai mind-mind, egyre közelebb sodorták őt a szakadék széléhez, de Linda nem adta fel. Nem tehette. Ez az epizód a meghurcolt álmokról, a tehetségről, a kitartásról, és a szorgalom erejéről szól. Ez Király Linda története. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 23 Nov 2023 - 56 - Ült az álomotthon teraszán, de boldogtalan volt - Szilágyi Gábor története (18)
Gábor nagyon sikeres cégvezető, két gyermek édesapja, és egy fantasztikus nő férje volt. Kívülről úgy tűnt, hogy minden rendben van az életében, de ő csak ült a csodálatosan szép otthonában, és azt érezte, hogy valami nincs rendben. Elvált, hétvégi apuka lett, jöttek a pánikrohamok, a depresszió, szorongás. A traumái nem múltak, sőt az orvosok a mentális betegségei mellett hisztamin intoleranciát állapítottak meg nála. A rohamos fogyás mellett még álmatlanság is kínozta. Hogyan tudott felépülni, mások számára példát mutatni, és megérteni, majd rendet tenni a lelkében? Ez az epizód arról szól, hogy a kívülről tökéletesnek tűnő élet, belülről nem biztos, hogy az, hogy egy férfi is lehet gyenge, hogy az ezzel való szembenézés vezethet el egy harmonikusabb élethez, amivel ráadásul másoknak is lehet segíteni. ALKOTÓK: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő: Bodnár Hajni Szövegíró: Spira Eszter Mirjam Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 09 Nov 2023 - 55 - Levágták a lábát, mégis másoknak ad reményt - Máté Roland története (18)
Máté Roland, blogger, televíziós és rádiós műsorvezető. Mindig imádott bulizni, dolgozni, élvezni az életet. 32 éves volt, amikor egy hirtelen jött mélyvénás trombózis egyik napról a másikra teljesen megváltoztatta az életét. Elvesztette a bal lábát térdtől lefelé. Ahelyett, hogy mély depresszióba zuhant volna, inkább - ahogy ő mondja - lábatlankodóvá vált. Mit jelent ez pontosan? Talán valami olyasmit, hogy az életben semmi sem garantált. Nem tudhatjuk mit hoz a holnap, így felkészülni sem tudunk mindenre, de ha elfogadjuk azt, amin nem változtathatunk, akkor tovább lehet lépni, és teljes életet lehet élni. Akár egy lábbal is. Rolinak sikerült. Elmeséli hogyan. ALKOTÓK: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő és a showrunner: Orsós Lajos Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 26 Oct 2023 - 54 - Új élet egy nélkülöző, rossz házasság romjain - Csíky-Palotás Réka története (18)
Ez az epizód Csíky-Palotás Réka története, aki megtapasztalta, hogyan szakíthat szét a függőség egy családot, és milyen egyedülálló anyaként szembenézni a bizonytalansággal, anyagi gondokkal, nélkülözéssel, kényszerű újrakezdéssel? Bár családi drámájuk nem egyedi, őt mégis különlegessé teszi az a hatalmas erő és hit, amivel az első perctől kezdve szembenézett a nehézségekkel, és nem csak, hogy ki tudott jönni a szakadékból, de megtalálta igazi hivatását és igazi szerelmét is. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 12 Oct 2023 - 53 - A Parkinson-kór nem irányíthatja az életemet - Varju Péter története (18)
Péter háromgyermekes édesapa, férj és marketingszakértő. A Parkinson-kór lassan vette át tőle az uralmat a teste felett. A betegsége sok szempontból kiszolgáltatott szerepbe taszította, ami a gyermekeire és a házasságára is nagy nyomást helyezett. Az igazi mélypont után azonban rájött, hogyan értelmezze újra az életét és hogyan élhet igazán szabadon, harmóniában. Ismerd meg Péter jelenlegi állapotát: https://parkinsonkronikak.blogspot.com/ AZ EPIZÓD ALKOTÓI: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 28 Sep 2023 - 52 - Szerelmi csalódásból üzleti birodalom - Homor Fatima története (18)
Miután Fatima minden spórolt pénzét a közös albérletükre költötte, kiderült, hogy a párja megcsalta őt. Egyik napról a másikra ott állt egyedül egy idegen országban, egy hatalmas, üres lakás közepén, a zsebében mindössze 28 euróval. Ez az érzelmi kudarc indította el fiatal lányt az úton, hogy megtalálja arra a kérdésre a választ, hogy miért vallott rendere kudarcot a férfiakkal. Megtanulta, amit kellett. Ma már köszöni, jól van. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 14 Sep 2023 - 51 - Elhagyta a családját, a bűntudata megbetegítette - Blatnyák Zoltán története (18)
Sokunk életcélja, hogy megtaláljuk az igazit. Azt, akit egy életen át szerethetünk, ám van úgy, hogy ez elsőre nem sikerül. Zoltán erre akkor ébredt rá, amikor megismerte a nála 11 évvel fiatalabb kolléganőjét, Barbarát. Úgy döntött, hogy kilép a házasságából és a szíve szavát követi. Megpróbált a lehető legkorrektebb lenni a szeretteivel, ám egy belülről mardosó érzés nem hagyta, hogy nyugodtan élje az új életét. Bűntudata volt. Úgy érezte, hogy cserben hagyta a gyermekeit. Ez az önvád rövidesen testet öltött benne: rákos hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Ebben az epizódban Blatnyák Zoltán elmeséli, hogyan küzdött meg a bűntudatával, amely szerinte a betegségét okozta és azt is, hogy számára mi jelentette a legtöbbet a halálos kór leküzdésében folytatott harcban. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam Dramaturg és társszövegíró: Horváth János Antal Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 31 Aug 2023 - 50 - A kislányunk több ezer család életét mentette meg - Sevcsik M. Anna története (18)
Sevcsik Annának háromszor kellett elszenvednie azt, ami egyszer is elviselhetetlen. Gyermekének elvesztését. Hogyan lehet a veszteséget feldolgozni? Hogyan tud másoknak megnyugtató erőt adni akkor, amikor ő is komoly megpróbáltatásokon megy keresztül? Ebben az epizódban a szeretet, a megértés, az elfogadás lesz középpontban; az, ami mindannyiunk életében természetes kellene, hogy legyen. A Babagenetika már Élet.Érzés Egyesület néven működik. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Lang Orsi Dramaturg és társszövegíró: Horváth János Antal Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 17 Aug 2023 - 49 - Mindig küzdeni kell az álmainkért - Domonkos Fruzsina története (18)
Domonkos Fruzsina 12 évesen egy megmagyarázhatatlan gázrobbanás, majd az abból fakadó súlyos égési sérülések kiragadták őt addigi felhőtlen gyermekkorából, és olyan megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie, amelyek egy felnőtt számára is nehezen feldolgozhatóak. A robbanásban megégett az arca és a teste is több helyen. Mégsem volt hajlandó lemondani élete szerelméről, a táncról. Fruzsina eldöntötte, hogy semmi nem állhat az útjába. Az akkor még csak általános iskolás kislány elképesztően pozitív életszemlélettel, elszántsággal és erővel csinálta végig a hosszú és sokszor fájdalmas rehabilitációt. Elmeséli, hogy miért választotta a hosszabb, nehezebb utat. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Dramaturg és társszövegíró: Horváth János Antal Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 03 Aug 2023 - 48 - Ajándékként tekintek a betegségeimre - Bander Csilla története (18)
Bander Csilla évtizedeket szentelt az életéből hátrányos helyzetű emberek megsegítésének. Egy nagyon mély trauma kellett ahhoz, hogy rájöjjön: ideje önmagával, a saját boldogságával is foglalkoznia. Komoly árat fizetett ezért a felismerésért. Megküzdött a rákkal, a coviddal és egy súlyos szívinfarktussal is, ráadásul egyedül, családjától elszigetelve kellett ezeket a csatákat megvívnia. Ám Csilla igazi harcos, aki talán fentről is kapott egy kis segítséget. Mára már a betegségeire ajándékként tekint, mert azok motiválták abban, hogy változtasson az életén. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Dramaturg és társszövegíró: Horváth János Antal Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 20 Jul 2023 - 47 - Egy toxikus szégyenben tocsogtam - Néder Panni története (18)
Hosszú utat járt be Néder Panni, mire elismert nemzetközi színházi rendező lett. Kislányként az édesanyja okozta traumákkal, aztán az SZFE-n, majd a Vígszínházban abúzusok sorozatával kellett megküzdenie. Kezdetben magát hibáztatta. Azt gondolta, hogy őt nem lehet szeretni, és csapnivaló rendező. Ebben az epizódban Panni elmeséli, hogy milyen felismerések mentén tudott felülkerekedni a családi stigmákon, és feloldani magában azokat a bénító élményeket, amelyet a Vígszínház akkori igazgatója, Eszenyi Enikő okozott benne. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Gerencsér Anna Dramaturg és társszövegíró: Horváth János Antal Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 06 Jul 2023 - 46 - Embernek maradni és másokkal emberként bánni - Temesvári Orsolya története (18)
Temesvári Orsi fiatal, csinos, energikus lány. Egyik napról a másikra elvesztette az irányítást a teste és ezzel az élete felett, miután nyaktól lefelé lebénult. A mozdulatlanság, kiszolgáltatottság és a tehetetlenség érzése nem kímélte a lelkét, ő mégsem roppant össze. A belesete óta képtelen magáról gondoskodni, mindig másokra van utalva, de megtanult együtt élni a helyzetével, sőt! Megkereste az utat önmagához, a helyét egy olyan világban, ahol egy ideig létezni sem akart. Ma már másokon segíteni, mer szerelmes lenni. Egy teljesen új életet épített maga köré. Ahogy ő mondja, a legfontosabb: embernek maradni és másokkal emberként kell bánni. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Dramaturg és társszövegíró: Horváth János Antal Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 22 Jun 2023 - 45 - Pokol felé kilőtt ágyúgolyó voltam - Benkovics Péter története (18)
Benkovics Péter ma boldog, kiegyensúlyozott családapa, sikeres üzletember és erős hitű teológus, de nem volt egyszerű idáig eljutnia. Hiába született értelmiségi családba, hiába nőtt fel Győr egyik igényes lakótelepi negyedében, viszonylag hamar szembe találta magát az élet brutális kihívásaival. Ebben a történetben arról lesz szó, hogyan tudta feldolgozni egy felnőtt, látszólag sikeres férfi a gyermekkorában elszenvedett traumáit, az édesapja alkoholizmusából fakadó mindennapos bántalmazást. Hogyan hatott rá az édesanyja harca a rákkal és miként küzdött meg magában Istennel, akitől a segítséget várta, de nem kapta meg akkor, amikor a leginkább vágyott rá. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Prekopa Donát Dramaturg és társszövegíró: Horváth János Antal Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 08 Jun 2023 - 44 - Sárdi Mária - Kislány a pokolban (18)
Sárdi Máriát 15 évesen deportálták a Bergen-belseni koncentrációs táborba, ahol embertelen körülmények között tartották. Édesanyja a karjai között hunyt el, a nagymamája nem sokkal utána. Egyiküket sem tudta megsiratni, mert “a lágerben kiapadnak a könnyek”. Miután csontsoványra fogyva sikerült hazavergődnie, megpróbálta teljesen maga mögött hagyni azokat a borzalmakat, amiket átélt. 50 évig teljesen magába temette minden fájdalmát. Még a gyermekei sem tudtak semmit édesanyjuk múltjáról. Fél évszázad után mégis úgy döntött, hogy előveszi naplóját, amit még kislányként kezdett írni, és a deportáláskor abbahagyta. Elhatározta, hogy mindent elmond. Ez a történet a túlélésről, az önfeláldozásról, a történelem egyik legsötétebb időszakáról szól, amelyről egy gyermek ír fejlegyzéseket a naplójában. A címe: kislány a pokolban. A napló könyv formájában is elérhető >>> Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam Dramaturg és társszövegíró: Horváth János Antal Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 25 May 2023 - 43 - Évekig marcangolta magát, ma már ő segít másoknak - Széles Adrienn története (18)
Öt éves kora óta néz szembe megvető tekintetekkel és undorodó arcokkal, pedig nagyon csinos lány. Gyerekként a társai kerülték őt. Senki nem akart játszani vele, mert azt hitték, hogy rohad a bőre, pedig csak vitiligos. Ez egy olyan elváltozás, amely miatt a testén különböző méretű pigmenthiányos foltok jelenkeztek. Nem fertőz, nem ártalmas, mégis a megvetés és a kirekesztettség jutott neki osztályrészül egészen fiatal felnőtt koráig. Ma már megtanulta elfogadni és szeretni ezt az állapotot, ma már vitiligo nagykövetként segít másoknak megérteni és elfogadni azt, hogy ami más, még nem biztos, hogy rossz. Ez a történet Széles Adrienn útját mutatja be, a megalázó szégyenérzéstől egészen a felszabadító önelfogadásig. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Szerényi Szabolcs Dramaturg és társszövegíró: Horváth János Antal Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 04 May 2023 - 42 - Álomkapcsolatnak indult, rémálom lett belőle - Mózes Zsófi története (18)
Zsófi hat éve ismerkedett meg Tinderen egy nála nyolc évvel idősebb, jóképű matrózzal. Hamar összejöttek, és eleinte úgy tűnt, a kapcsolat tökéletes. Ádám minden fenntartás nélkül elfogadta Zsófi előző kapcsolatából született kisfiát, elhalmozta figyelemmel, szeretettel, ám az idill nem tartott sokáig. A férfi beteges féltékenykedése rövid időn belül súlyos, napi szintű verbális és fizikai bántalmazásba torkollott, amiből Zsófi közel egy évig nem tudott biztonsággal, végleg kilépni. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Gerencsér Anna Dramaturg és társszövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 20 Apr 2023 - 41 - Mit akar itt? Ön visszafordíthatatlan meddő! - Pogány Anikó története (18)
Pogány Anikó érezte, hogy valami nincs rendben vele, de hosszú időbe telt mire végre megkapta az embertelenül közölt diagnózist. De nem nyugodott bele, hanem időt, energiát és pénzt nem kímélve próbálta megváltoztatni azt, ami egyes egészségügyi dolgozók szerint megváltoztathatatlan. Hogy visszafordíthatatlanul meddő. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Farkas E. Lina Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Főszerkesztő: Neizer Anita Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 06 Apr 2023 - 40 - Anyaság és az önmarcangoló magány - Tóth Flóra története (18)
Tóth Flóra fiatalon lett anyuka, pörgős, aktív, rohanós életből egyszer csak belecsöppent az anyaság kezdeti mozdulatlanságába. Milyen érzés úgy megélni a magányt, hogy közben mellettünk, mögöttünk áll egy szerető és támogató család? Egy történet az anyai magányról, a kisbabás időszak olyan oldaláról, amiről a mai napig kevesen beszélnek. Figyelem, szókimondó tartalom! Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Farkas E. Lina Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Főszerkesztő: Neizer Anita Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 23 Mar 2023 - 39 - Kiút a hitelcsapdából - Orosházi Erzsébet története (18)
Orosházi Erzsébet élete legnehezebb időszakát élte át a válása idején. Férje mindent megtett, hogy megkeserítse a házasságuk felbontását kezdeményező felesége életét. Zsike sokszor otthontalanul, devizahitellel a nyakában próbált talpraállni és biztonságot teremteni gyermekeinek. Hogyan lehet kikerülni az adósságcsapdából? Hogyan lehet otthont biztosítani egyedül, minimális pénzzel három gyereknek? Milyen kompromisszumokat kell megkötnie egy egyedülálló anyának? Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 09 Mar 2023 - 38 - Az én az megszűnt, az anyukaüzemmód működik csak (18)
Ez az epizód Berkeiné Télessy Petra és kislánya, Olívia története. Olívia az országban az egyetlen CTNNB1-szindrómával diagnosztizált gyerek. Betegsége annyira ritka, hogy a világon alig száz esetről tudnak az orvosok, és nincs rá gyógymód. Ez a rendellenesség Olívia életének minden szeletét érinti: a mozgását, a beszédét, az értelmi és érzelmi fejlődését. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 23 Feb 2023 - 37 - Megtartottam az utolsó misét és zakóban tértem vissza (18)
Füzes Ádám 22 év után lépett ki a papi szolgálatból. Döntésében fontos szerepet játszott, hogy nem szeretne egyedül megöregedni. Az évek során egyre csak gyarapodtak az érvek, amellett hogy nem befelé, hanem kifelé vezet az útja a rendszerből. Negyvenes éveiben kellett teljesen új életet kezdenie. Miért lett pap, és hogyan jut el addig, hogy otthagyja a szolgálatát? Mennyire hiányzott az életéből a szerelem? Hogyan lehet új életet kezdeni a nulláról? Füzes Ádám története arról szól, hogy negyven évesen is lehet bátornak lenni, kiugrani a semmibe, ha úgy érezzük, valami nagyon hiányzik a boldogsághoz. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 09 Feb 2023 - 36 - Csak rágóztam, mert az édes, de nincs benne kalória (18)
Gersei Csenge csak olyan akart lenni, mint a többiek, pontosabban, amilyennek ő látta őket. Az osztálytársaival akart lenni, akarta hogy szeressék, és ne bálnának csúfolják. Kamasz volt, amikor megszállottan elkezdett diétázni és sportolni, hogy vékony legyen. Több évnyi önsanyargatás után egy pszichiáter szembesítette azzal, hogy kórosan sovány és ha így folytatja, nemhogy családja, de egészséges élete sem lesz a jövőben. Csenge története arról szól, hogyan jut el egy tinilány az evészavarig, és hogyan tudja legyőzni az anorexiát. ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Mihálykövi Sára Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Főszerkesztő: Neizer Anita Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 26 Jan 2023 - 35 - Amikor kikapcsolják az áramot, ott már nagyon nagy a baj (18)
Sárospataki Albertnek 20 éves koráig több vállalkozásötlete is volt, utaztatós cége azonban milliárdos szintre nőtte ki magát. A 2008-as világválság viszont mindenét elvette, amit addig felépített. Már nem az volt a kérdés, melyik étterembe menjenek, hanem hogy miből kapcsoltatják vissza az àramot. Két hosszú és gyötrelmes év utàn, sikerült talpra állnia, ebben szerinte a vállalkozói szelleme segítette. Hogyan reagáljunk, ha telibe kap a válság? Hogyan érdemes gondolkodni? Az ő története lehet a válasz. ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Neizer Anita Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Főszerkesztő: Neizer Anita Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 08 Dec 2022 - 34 - Bántás nélküli szeretetben lenni, az nem olyan ismerős - Bodor Panna (18)
Bodor Panna másodéves egyetemistaként ismerkedett meg egy elvált, nála jóval idősebb, háromgyerekes férfival. A kapcsolat során Panna rengeteg dühöt és frusztrációt fojtott el, ami konfliktushelyzetben görcsös, fojtó, gyakran sikoltozásba is átcsapó zokogásrohamokként tört ki. Amikor ezek a rohamok már akadályozták a tanulmányaiban, eldöntötte, hogy bevonul Tündérhegyre. Honnan jön az erő a beismeréshez, hogy valami nem stimmel és segítségre van szükség? Mi történik, ha az ember címkét kap a lelkére? Milyen visszatérni egy definitív diagnózis után a hétköznapokba? Panna története erről az önismereti utazásról szól. ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Gerencsér Anna Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Főszerkesztő: Neizer Anita Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 24 Nov 2022 - 33 - Nem látogatható, de én fogom a kezét helyetted is - Rózsa Magdi története (18)
Rózsa Magdi szociális munkás és szépségápolási szakember. Mindennapjainak célja, hogy minél több emberen segíthessen, mert tudja, milyen, ha az ember egyedül marad és csak önmagára számíthat. Hogyan birkózik meg egy kétgyerekes, egyedülálló anya a mindennapokkal, és hogyan marad talpon, amikor megtörténik vele, az ami minden szülő rémálma: kisfiáról kiderül, halálos beteg? Hogyan képes mégis fanatikusan hinni kisfia gyógyulásában? Magdi története a rendíthetetlen hitről szól és arról, hogyan képes energiát, erőt adni egy támogató közösség, és az, ha másokon segítünk. ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Gerencsér Anna Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Főszerkesztő: Neizer Anita Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 10 Nov 2022 - 32 - Megmutatta a titkos helyet, cserébe ő is kapott egy titkot - Berkesi Zsuzsa története (18)
Nem egészen tíz évvel ezelőtt egy negyvenes éveiben járó budapesti tanárnő álnéven írt egy könyvet saját bántalmazásának történetéről, arról a megrázó traumáról, amit évtizedeken át senkinek sem tudott elmondani. Egy évvel később még szintén álnéven, megalapította a Beszélj róla! mozgalmat, ahol mindenki szabadon és név nélkül elmesélheti a történetét. Aztán 2022-ben megjelent a Jó leszek című regény, aminek a borítóján már a szerző saját neve szerepelt. Berkesi Zsuzsa. Most az ő történetét hallhatjátok. ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Mihálykövi Sára Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Főszerkesztő: Neizer Anita Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 27 Oct 2022 - 31 - Feltartott kézzel mentem ki a foglalt ház elé - Bajcsi Norbert (18)
Bajcsi Norbert öt és fél évvel ezelőtt hajléktalanként az utolsó forintjait is elitta, eljátszotta és eldrogozta. Kizárólag a függőségei mozgatták és irányították. Ma építésvezetőként dolgozik, emellett iskolákban tart drogprevenciós előadásokat, és több szervezetnél önkénteskedik. Hogyan lehet felállni az utcáról, és kikeveredni az egyre lejjebb vezető spirálból? Hogyan lehet lemondani a szenvedélyről, és tiszta, józan életet élni? Norbi történetéből kiderül. ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Farkas Lina Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Főszerkesztő: Neizer Anita Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 13 Oct 2022 - 30 - Végre fogadd el, hogy te vagy te! - Balatoni József története (18)
Ebben az epizódban Balatoni József, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Jocó bácsi történelemtanár, író és médiaszemélyiség történetét ismerhetitek meg, akinek egy gyerekkori trauma teljesen átírta az életét. Iskolai megkülönböztetések, megalázások sorozata után végül mégis tanár lett, sőt népszerű médiaszemélyiség lett. Hogyan hat egy gyerekkori trauma egy életen át? Mit okozhat egy ostoba tanári beszólás egy gyerekben? Hogyan lehet szembenézni a saját félelmeinkkel és együtt élni velük? ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Mihálykövi Sára Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Főszerkesztő: Neizer Anita Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 29 Sep 2022 - 29 - Így készül az Egyszer lent (18)
Két évvel ezelőtt, 2020 február végén, pont a covid-járvány előtt indult el az első magyarországi scripted storytelling podcast, az Egyszer lent. Az indulás óta összesen 27 ember történetét mutattuk be. Ebben az epizódban pedig arról lesz szó, hogyan találtuk ki a műsort, milyen volt az első részt elkészíteni, mi változott azóta, miért szeretjük, hogyan dolgozunk, melyek voltak a mi fentjeink és lentjeink a készítés során. Minderről Epres Panni műsorvezető beszélgetett Lovas Rozival, az Egyszer lent házigazdájával, Árr Mariannal, a műsort kezdetek óta támogató Generali marketingigazgatójával, Vígh-Fekete Zsuzsával, aki szerkesztőként vett részt a műsor kidolgozásában és az első évad néhány epizódjában, Mihálykövi Sárával, aki a második évad óta csatlakozott szerkesztőként a csapathoz és Román Balázzsal, a műsor kreatív producerével. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 10 Mar 2022 - 28 - Az a jó az uszodában, hogy ott lehet sírni - Kiss Noémi (18)
Kiss Noémi sportos családból származik. Édesanyja testnevelőtanár volt, és nagymamája is nagyon szerette a sportokat, ezért egészen kicsi korában megtanult úszni és kifejezetten tehetségesnek látták az úszóedzők, ezért sporttagozatos iskolába ment, aztán a Budapesti Honvéd, később a Spartacus versenysportolója lett. A Spartacusban Kiss László volt a vezetőedző, a fiatal tehetségeket pedig Túri György edzette személyesen. Noémit és Egerszegi Krisztinát is. Az izgalmas versenysport azonban egyre jobban összeforrt az erőszakos edzési módszerekkel, aminek része volt a lelki és a fizikai bántalmazás, a folyamatos megalázás, de ez akkor gyerekként csak szimplán rossz élmény volt, fel sem merült bennük, hogy abba kellene hagyni az egészet, vagy hogy az erőszak nem egyenlő a versenyzéssel. Több mint két évtizeddel később, felnőttként, Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyvének elolvasása után jött a szomorú szembenézés a traumákkal. Hogyan hordozod felnőttként, amit gyerekként kaptál? Hogyan lehet a nyilvánosság előtt begyógyítani a trauma okozta sebeket? És hogy engedi el versenysportolni a gyerekét az, aki átélt ilyen traumákat? ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Vadász Zsófia Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Főszerkesztő: Neizer Anita Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 24 Feb 2022 - 27 - Nem véletlenül kaptam egy ilyen gyereket - Tapasztó Orsolya (18)
Tapasztó Orsolya 39 éves, a kolozsvári egyetem fizika-kémia szakán végzett, majd doktori iskolába már Budapestre jelentkezett. Diploma után a Műszaki, Fizikai és Anyagtudományi Intézetnél kezdett dolgozni. Már Pesten találkozott a szintén Erdélyből származó férjével, Leventével. Most a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés képzését végzi, azzal a céllal, hogy örökbefogadó családokat segítő tanácsadóként dolgozhasson. Ez is egy olyan dolog, amit el sem tudott volna képzelni, mielőtt három éve örökbefogadták a kisfiukat. ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Mihálykövi Sára Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 30 Dec 2021 - 26 - Most érzem igazán, hogy élek - Kafiya Said Mahdi (18)
A 23 éves Kafiya Mahdi Szomáliában született. Szülei korán elváltak, így gyerekként testvéreivel és az édesanyjával élt együtt. Egy nap anyja azzal a hírrel jött haza, hogy apja eladta az akkor 14 éves lányt, ezért akarata ellenére férjhez kell mennie egy idősebb férfihoz. Szomáliában ez mindennapos dolog. Bár kultúrájuk és szokásaik mást diktáltak, Kafiya édesanyja nem ilyen sorsot szánt a lányának. Pár napig rokonoknál bújtatta, majd utolsó esélyként egy vadidegen embercsempészre bízta a lányát, annak reményében, hogy el tudja szöktetni őt nyugatra, ahol egy jobb, felvilágosultabb, szabadabb életben lehet része. Kafiya teljesen idegenek társaságában napokig étlen-szomjan gyalogolt országokon keresztül, a görög határon autóbalesetet szenvedett, és börtönbe is zárták. Megpróbáltatásokkal teli, egy éven át tartó útja Szomáliából, Iránon, Törökországon, Görögországon és Szerbián át Magyarországra, egészen a fóti gyermekotthonba vezetett. Ennek már 9 éve. Azóta megtanulta a nyelvet, barátokra lelt, érettségi után pedig felfedezte a divatipar. Ma sikeres modell, két éve pedig már magyar állampolgár is, és ami még ennél is fontosabb: nő, aki szabadon dönthet a sorsáról. ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Forró Boldizsár Főszerkesztő: Neizer Anita Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 16 Dec 2021 - 25 - Előre kell menni, meg kell oldani! - Kőműves Luca (18)
Kőműves Luca 1990-ben született. 25 éves koráig a gondtalan egészséges fiatalok mindennapjait élte, de 2015 februárjában Budd-Chiari szindrómát diagnosztizáltak nála. Eleinte azt gondolta, hogy ő ezt az egészet könnyebben megúszhatja, de pár hónappal később már az akut májtranszplantációs várólistán találta magát. Hogyan birkózott meg a betegséggel? Mi kellett ahhoz, hogy mostanra ő segítsen másoknak? ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Mihálykövi Sára Szövegíró: Horváth János Antal Gyártásvezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 02 Dec 2021 - 24 - Az ember egy szokásfüggő állat - Dietz Gusztáv (18)
Dietz Gusztávot zűrös fiatalkora egyenes úton vezette a szerhasználatba, és szerencsétlenségére a heroin került elé először. 10 évig volt függő, ezalatt 29 millió forintot költött el kábítószerre. Minden barátját elvesztette, ahogy a családja bizalmát is. Hiába próbált leszokni, nem volt miért. Ebben az epizódban egy olyan ember történetét mesélem el, aki a drogfüggőséget profi küzdősportra cserélte, és csak egy súlyos fejsérülés után találta meg a nyugalmat. Mit okozhat egy gyerekkori trauma? Hogyan kerül egyre mélyebbre egy kalandvágyó kamasz? Nyerhet újra értelmet egy ember élete, akiben már senki nem hisz? ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Zsille Sára Franciska Szövegíró: Horváth János Antal Gyártásvezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 18 Nov 2021 - 23 - Szeretem az életemet, a borderline-nal együtt - Mazzag Izabella (18)
Mazzag Izabella díjnyertes rendező. A Táncművészeti Egyetem után puszta véletlennek következtében, a Színház-és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilmrendező szakán tanult. Rövidfilmjei mellett számos videóklippet és reklámfilmet is készített, nagyon fiatalon vált a szakma egyik legeredetibb és legizgalmasabb alkotójává. De a sikeres karrier margóján rengeteg gyötrelem és fájdalom hever. Gyerekkorától fogva érezte, hogy más mint a többiek, hogy mindenhonnan kilóg, és szinte senki nem tudja őt megérteni. Ennek sokáig nem tudta az okát, végül 21 éves korában derült ki, hogy egy rendkívül nehezen kezelhető mentális betegségtől szenved, amit úgy hívnak: borderline. Hogyan tudta elfogadni, megérteni és megszeretni magát így, a betegséggel együtt? Mit jelent egy ilyen elfogadás a hétköznapokban? ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Forró Boldizsár Szövegíró: Horváth János Antal Gyártásvezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 04 Nov 2021 - 22 - Ki lennél a traumáid nélkül? - Feledi Nóra (18)
Feledi Nóra Miskolcon született, szülei egyetlen gyermekeként, sokat vártak rá, ezért nagyon féltették. Gimnázium után a Nyíregyházi Főiskolán tanult kommunikációt és művelődésszervezést. Rajongott a kultúráért, arról álmodott, hogy munkájával valami igazán értékes dolgot hozhat létre. Élete első munkahelyén azonban olyan trauma érte, ami sok év elteltével, kisfia születése után kezdte újra kísérteni. Mit jelent a szülés utáni depresszió? Hogyan viszonyul hozzá a világ és mik a valódik okok? Milyen problémákat okoz egy mélyen eltemetett, feldolgozatlan trauma? Feledi Nóra története, az anyaságról, a szexuális visszaélés okozta sebekről és a feldolgozásról. ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Mihálykövi Sára Szövegíró: Horváth János Antal Gyártásvezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 21 Oct 2021 - 21 - A sivatagból besétálni a városba - Lakner Zoltán (18)
Lakner Zoltán politológusként egyre nagyobb ismertségre tett szert. Tévés szerepléseivel és újságírói tevékenységével sokan megismerték és követték munkásságát. Az ismertséghez azonban hozzátartozik az is, hogy az ember magánéletét is többen követik figyelemmel. 2014-ben Zoli már közszereplőnek számított, amikor Facebookon/egy közösségi oldalon írt egy posztot, amelyben a nyilvánosság előtt is felvállalta melegségét. De hogyan jutott el ehhez a bátor döntéshez? Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie gyerekként és kamaszként? ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Mihálykövi Sára Szövegíró: Horváth János Antal Gyártásvezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 07 Oct 2021 - 20 - Az ölelés, a kézfogás és a beszélgetések - Zsiga Melinda (18)
Melinda 1985-ben édesanyja sokadik gyerekeként jött a világra, több testvére is állami gondozásba került a rossz életkörülmények miatt. A teljes történetből bizonyos részletek a mai napig homályosak, mert bár Melinda sok kérdésére próbált választ találni, van, ami már örökre rejtély marad. Az állami gondozás után összesen háromszor adták nevelőszülőkhöz, a második család, ahol kisgyerekéveinek egy részét töltötte a gondoskodást fizikai és lelki fenyítéssel fejezte ki. Mindezek után harmadik nevelőcsalád és a sport megtalálása végül pályára állította Melindát, akinek persze utána sem volt könnyű, hiszen roma származása miatt napi szinten szembesült a társadalmi előítéletekkel. Mégis mindig mosolyog, és bízik az emberekben. Sőt, segíteni szeretne. Mindenkinek, aki hozzá hasonló helyzetből kell elkezdje az életét. "Ha egy kisgyereket sikerül motiválni, hogy erőt kapjon, már az is nagyon jó" - mondja az epizódban. ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Mihálykövi Sára Szövegíró: Horváth János Antal Gyártásvezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 23 Sep 2021 - 19 - Nem kezdhetsz új életet, ha elfelejted ki voltál tegnap (18)
Steiner Kristóf hatalmas utat járt be, hogy önmagát és az őt körülvevő világot jobban megismerve válhasson azzá, aki lett belőle. Ma egy apró görögországi faluban él párjával és cicáival. Kalandos élete során volt színész, szinkronszínész, tévés műsorvezető, író, vegán szakács és még hosszan sorolhatnánk, hogy mennyi mindenbe kóstolt bele. Ezidő alatt nem csak a világot járta be, hanem a lelkében is nagy utat tett meg. Egyre súlyosabb evészavara, majd édesanyja halála után azt érezte, hogy ennél már nincs lejjebb. Innen már csak felfelé vezethet az út. ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Mihálykövi Sára Szövegíró: Horváth János Antal Gyártásvezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 20 Apr 2021 - 18 - Azt gondolják szépnek, amikor valaki kussban gyászol - Nyáry Luca (18)
Luca 20 éves és tele van történetekkel. Érdeklik az emberek, a világ, amiben élünk, hogy mit, miért csinálunk. Élettapasztalatához jó megfigyelőképesség is társul. Luca egy igazi történetmesélő. Nyert slam poetry versenyt, és könyve is jelent már meg. Gyakran publikál cikkeket olyan témákban, amiről fontos beszélni, ami szórakoztat, vagy éppen másokon segít. Megküzdött a kamaszkor minden nehézségével, a bántó iskolai közeggel, leromló jegyekkel, belevetette magát az éjszakába, ahol gyakran bajba keveredett, aztán felkarolt másokat, akik nála is nagyobb bajban voltak. Ebben az epizódban Nyáry Luca történetét ismerhetitek meg, akinek 13 évesen, egy addig csodálatos gyermekkor után egyik pillanatról a másikra kellett felnőnie és megküzdenie egy olyan tragédiával, amivel szinte lehetetlen, életünk bármelyik szakaszában is járunk. ALKOTÓK Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Mihálykövi Sára Szövegíró: Horváth János Antal Gyártásvezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 01 Apr 2021 - 17 - Rohr Linda: a könnyű élet túl van értékelve (18)
Rohr Linda tanítással, újságírással foglalkozott, de mellette folyamatosan képezte magát újabb és újabb területeken. Kutatott már ösztöndíjasként Thaiföldön, ahol szakmai angolt tanított az egyetemen, volt főszerkesztő egy magazinnál, jelenleg pedig éppen Kanadába készül családjával, hogy megszerezhesse mesterdiplomáját oktatás-pszichológiából is. Mindemellett 6 éves ikerlányai édesanyja, akikről az első pillanatban tudta, hogy ketten jönnek. Amikor a terhessége 26. hetében komplikációk léptek fel, minden erejére szükség volt. Ez a történet egy édesanyáról szól, aki fáradhatatlanul küzdött a gyerekeiért, aki szembe kellett nézzen saját sérülékenységével is, de mégis képes mindennek a jó oldalát meglátni. ALKOTÓK Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Mihálykövi Sára Szövegíró: Horváth János Antal Gyártásvezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 18 Mar 2021 - 16 - Ha elég erős a fény és hangos a zene, akkor nem foglalkozol azzal, ami belül van - Fluor Tomi (18)
Ha elég erős a fény, elég hangos a zene, akkor nem kell azzal foglalkozni, ami belül van - erre jött rá Fluor Tomi, amikor végre a második kiégése után elment egy pszichológushoz és megpróbálta kideríteni, mitől érzi rosszul magát. Fluor Tomi 2011-ben fél év leforgása alatt lett Magyarország egyik legismertebb zenésze. Pénze ugyan még nem nagyon volt, de az utcára már nem tudott nyugodtan kimenni az egyre agresszívabban rátámadó rajongók miatt, miközben nagyüzemben pörögtek a koncertek és nem volt megállás. Naponta több fellépés, tévés szereplés, utazás, pörgés, alkohol és közben egyre jobban átjárta a magány. Hogyan lehet feldolgozni, hogy egyik pillanatban még nincs pénzed enni, a másikban egy egész ország ismer? Hogy fürtökben lógnak rajtad a tinik, de közben a nap végén teljesen egyedül vagy? Nemet lehet e mondani a havi negyvenedik koncertfelkérésre, mikor éppen most indulnak be a dolgok? Hogyan vedd észre, hogy a tested és a lelked is több figyelemre vágyik? Ez az epizód egy olyan emberről szól, akit azt gondolta, soha nem lassíthat, hogy mindent kibír; aki a második mélypont után adta meg magát, kért segítséget és nézett szembe önmagával. ALKOTÓK Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Jancsik Júlia Szövegíró: Horváth János Antal Gyártásvezető: Grőger Dia, Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 04 Mar 2021 - 15 - Bármikor jöhet valami, ami elsöpri az embert - Rigó Péter (18)
Rigó Péter egy vagyonvédelemmel foglalkozó cégcsoport vezetője, aki édesapjától vette át a vezetői pozíciót 2019. decemberében. A vállalkozás mellett több projektet is vezetett, amiken felváltva és egyszerre dolgozott a nap 14-16 órájában. A folyamatos pörgés és túlhajszoltság miatt szervezete egyre több jelet küldött, de ő nem törődött ezekkel, újabb és újabb feladatokba vetette bele magát. De a test egyszer csak megálljt parancsol az önpusztításnak. Rigó Péter 2020. április 8-án stroke-ot kapott. Miért dolgozunk és hajtunk folyamatosan megállás nélkül, ha nincs idő élvezni az életet? Hová rohanunk annyira? ALKOTÓK Az epizód szerkesztője Mihálykövi Sára, szövegíró Horváth János Antal, a gyártásvezető Grőger Dia, a zenei- és utómunka szerkesztő Szűts Dániel, a kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd volt. Lovas Rozit hallottátok. Két hét múlva újabb történettel jövök. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 18 Feb 2021 - 14 - Amikor az a rohadt harang megszólal délben - Csáki Judit (18)
Ez az epizód Csáki Judit kritikus, műfordítóról szól, aki átélte minden szülő legrosszabb rémálmát: kisfia a szeme láttára szenvedett szörnyű balesetet. Judit azonban egy pillanatra sem veszítette el a lélekjelenlétét és a hitét abban, hogy gyermeke meggyógyul. Hónapokon és éveken keresztül küzdött, először azért, hogy a fia felépüljön, aztán pedig, hogy ezt a rettenetes traumát valahogy kezelni tudja. Honnan érkezik az erő a legnehezebb pillanatokban? Hova tűnik, amikor már elmúlik a baj? Hogyan lehet szabadon engedni a gyerekeket és megbirkózni egy ennyire súlyos traumával? szerkesztője Mihálykövi Sára, szövegíró Horváth János Antal, a gyártásvezető Grőger Dia, a zenei- és utómunka szerkesztő Szűts Dániel, a kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd volt. Lovas Rozit hallottátok. Két hét múlva újabb történettel jövök. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 04 Feb 2021 - 13 - Ha osztozunk egymás fájdalmában, a gyász is elviselhetőbb (18)
Hogyan szeret egymásba visszafordíthatatlanul egy nagynevű író és egy irodalomtörténész? Hogyan lesz kapcsolatukból házasság, majd család? Milyen áldozatokkal jár a túlpörgetett életritmus, hogy beleférjen életükbe minden: a munka, fellépések és a család? Hogyan lehet túlélni férjünk, szerelmünk elvesztését, és megküzdeni a mindennapok nehézségeivel? Ez a történet Harmath Artemiszről, Térey János özvegyéről szól, aki jelenleg férje szellemi hagyatékát ápolja, emellett pedig egy olyan gyerekirodalmi centrumot vezet, amelynek küldetése, hogy a gyerekek és felnőttek kezébe is a legjobb minőségű kortárs mesekönyvek kerüljenek. ALKOTÓK: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Mihálykövi Sára Író: Horváth János Antal Gyártásvezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 21 Jan 2021 - 12 - Járai Máté: negyven évesen felnőni borzasztóan fájdalmas (18)
Az Egyszer lent második évadának első epizódjában Járai Máté színész történetét ismerhetjük meg, akit egy pánikroham, majd ezt követően kialakuló pánikbetegség döbbentette rá, hogy nem használhatja ki a végtelenségig a testét, nem élhet örökös harcban önmagával. Máté túlterheltsége, idegösszeomlása, küzdelme a saját démonaival, a betegségével és a felépülése sokaknak segíthet abban, hogy még időben vegyék észre, ha nem jó irányba mennek a dolgok, ha elkezdenek sűrűsödni a felhők a fejük fölött. A műsor alkotói: Lovas Rozi - műsorvezető Jancsik Júlia - szerkesztő Horváth János Antal - szövegíró Grőger Dia - gyártásvezető Szűts Dániel - zenei- és utómunka szerkesztő Román Balázs - kreatív producer Hampuk Richárd - producer Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 10 Dec 2020 - 11 - Egyedül, kisgyerekkel a koronavírus idején Palermoban (18)
Hogyan lehet feldolgozni, ha a gyermekvárás hónapjait egy váratlan esemény árnyékolja be? Hogyan lehet megküzdeni a bizonytalansággal? Hogyan lehet újrakezdeni az életet, családot egyben tartani és közben megbirkózni egy világjárvánnyal is? Ez a történet egy olyan Olaszországban élő házaspárról szól, akik akaraterejüknek és bátorságuknak köszönhetően a legkilátástalanabb helyzetből is képesek voltak kihozni a legjobbat, és kapaszkodókat teremtettek maguknak akkor is, amikor nem tudták, hogy mit hoz a holnap. Alkotók Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, vágó: Vígh-Fekete Zsuzsa Produkciós vezető: Grőger Dia Zene-, sound design- és utómunka-szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 29 Jun 2020 - 10 - Össze kell szorítani a fogad és el kell kezdeni hízni - Bánlaki D. Stella (18)
Az evészavarok más mentális betegségekhez viszonyítva fiatalnak számítanak, de a probléma nem az. Például Árpádházi Szent Margit és Sissi kapcsán is maradt kultúrtörténeti emlék, miszerint talán evészavarral küzdöttek, ennek ellenére az anorexia nervosát csak 1873-ban, a bulimia nervosát 1979-ben írták le önálló betegségként. Talán ez az egyik oka annak, hogy mindkét problémát számos sztereotípia, félreértés övezi. Bánlaki D. Stella, prima primissa junior díjas újságíró, a Forbes magazin főmunkatársa éppen azért töri meg a témát övező csendet, hogy leszámoljon a félreértésekkel. Ír, előadásokat tart, nyíltan vállalja problémáját és ezzel azoknak is segíteni szeretne, akiknek mást jelent az evés, mint a átlagembernek. 16 éves korában kezdődött testkép- és evészavara. Bulimiája, amit az anorexia váltott végigkísérte a felnőtté válását és mély nyomot hagyott benne. De megtanult boldog, kiegyensúlyozott életet élni; a sötét pillanatok már nem gyűrik maguk alá, és nem az evés, vagy a „nemevés” mozgatja a mindennapjait. Ma már ő irányít. Alkotók Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, vágó: Puss Máté Bence Produkciós vezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 15 Jun 2020 - 9 - Amikor az anyád a fogvatartó - Nyári Barbara (18)
Nyári Barbara egy sikeres, szép, szeretettel teli házasságban élő, 30 éves nő. Soha nem mondaná meg senki róla, hogy a mai napig egy illat, egy ártatlan mozdulat is előhívhatja benne mindazt a borzalmat, amit kisgyerekként átélt. Soha nem mondaná meg senki róla, mennyi álmatlan éjszaka, pánikroham, rémület van a háta mögött. Ebben az epizódban arról lesz szó, hogyan lehet túlélni azt a traumát, amit egy éveken keresztül egyre súlyosabban bántalmazó anya okoz. Hogyan lehet kimászni a szorongással, kilátástalansággal, neurózissal teli életből és mi kell ahhoz, hogy a haragból megbocsátás és kiegyensúlyozott élet kerekedjen? Nyári Barbara története. Alkotók: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, vágó: Vígh-Fekete Zsuzsa Produkciós vezető: Grőger Dia Zene-, sound design- és utómunka-szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 01 Jun 2020 - 8 - Úgy törtem össze, mint egy karácsonyfadísz - Nyikes Fatime (18)
Nyikes Fatimének egy örökölt betegség miatt, már 16 éves korában elkezdődtek a látásproblémái. Először a jobb, majd később, 26 éves korában a bal szemére is elvesztette a látását. Több évnyi küzdelem, megannyi kórházi beavatkozást követően vált látássérültté, ami miatt egész korábbi életét fel kellett adnia. Igaz, hogy a trauma súlya alatt összeomlott, idővel sikerült talpra állnia és új utakat találnia. Sőt, ma már nem tragédiaként, hanem sorsfordító pillanatként tekint látásának elvesztésére, aminek köszönhetően többet tudott kihozni az életéből. A segítő szakmában teljesedett ki: mesterfokú szociális munkás, szervezetfejlesztő szupervizor, gyógypedagógiai asszisztens lett. Sorstársakat segít át életük legnehezebb pillanatain, utat és pespektívákat mutat nekik; látók szemléletformálásán dolgozik annak érdekében, hogy minél inkább enyhítse a látássárüléssel járó veszteséget. 2005 óta a Buda-Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesület alapítója és elnöke is, de ami talán fontosabb: 2000 óta édesanya is. ALKOTÓK Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, vágó: Puss Máté Bence Produkciós vezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 18 May 2020 - 7 - Karafiáth Orsolya: a szégyenen kellett átlépnem (18)
Ma Magyarországon a becsült adatok alapján legalább egymillió alkoholista él - bár a téma nem kifejezetten tabu, a szégyenérzet miatt, vagy a betegségtudat hiányában a legtöbben hallgatnak problémájukról, így az, hogy hányan élik mindennapjaikat az alkohol diktálta beosztásban, nehezen mérhető. A saccolt számok alapján minden családra jut legalább egy ember, akinek gondja van az itallal. Karafiáth Orsolya költő, fordító, publicista szenvedélybeteg családba születettt, aki nem alkoholista volt, az morfiumot tolt, vagy szerencsejátékozott. Nem csoda ha gyerekként azt látta, hogy ha bármilyen öröm, bánat, feszültség vagy ünnepelni való van, akkor azt kemény ivászattal kell oldani. 13 évesen rúgott be először, ami rettenetes élményhez vezetett, de a kamaszkor és főleg az egyetemi időszak, mint ahogyan sokaknál Orsinál is az egyre gyakoribb és egyre súlyosabb berúgásról szólt. Hogyan kezdődött az egész? Mik volt az első gyerekori élmények? Hogyan vált egyre súlyosabbá a helyzet? Mikor érezte meg először, hogy kicsúszott a kezéből a gyeplő, hogyan volt képes megállítani egy ennyire erős szenvedélyt? Az Egyszer lent podcast ebben az epizódjában a leggyakoribb magyar függőség, az alkoholizmus okozta súlyos magánéleti és szakmai válságról és a kilábalásról lesz szó. Alkotók Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, vágó: Puss Máté Produkciós vezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 04 May 2020 - 6 - Meg kell tennem! - Ismételte magában, és leugrott a háztetőről - Dani Gyöngyi (18)
Mi késztet arra egy 16 éves lányt, hogy eldobja magától az életét? Hogyan éli túl a halálos ugrást a test és hogyan a lélek? Mi kell, ahhoz, hogy az önvádból, a kilátástalanságból és a reményvesztettségből egy olyan ösvényt találjon, amelyen nemcsak járni, de repülni is képes? Ez a történet Dani Gyöngyiről szól. Egy olyan rendkívüli kerekesszékes női tőrvívóról, aki ma már nemcsak többszörös paralimpikon és édesanya, de másokat is arra tanít, hogy sosem szabad feladni, érdemes küzdeni, mert mindig van tovább. Alkotók Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, vágó: Vígh-Fekete Zsuzsa Produkciós vezető: Grőger Dia Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 20 Apr 2020 - 5 - Ez nem egy sorscsapás, ez az élet természetes része - Epres Attila (18)
Epres Attila színművész 2015 nyarán furcsa duzzanatot vett észre a nyakán. Először nem foglalkozott vele, aztán elment orvoshoz, de minden lelete negatív lett. A duzzanat csak nem múlt el, így barátai és kollégái unszolására újra az orvosnál kötött ki, aki rákos megbetegedést diagnosztizált és elmondta milyen forgatókönyvek szerint alakulhat Attila jövője. A színész több alkalommal is eljátszott a halál gondolatával. Aprólékosan végiggondolta mit tehet, ha vesztésre áll az egészségéért vívott harcban; hogyan rendelkezhet élete befejezéséről önmaga? Végül arra jutott, hogy nem ezek a fontos kérdések. Úgy döntött élni szeretne, és meg fog gyógyulni. Ennek mikéntjét akkor még nem tudta, ma már igen. Idén lesz öt éve, hogy tünetmentes, így hamarosan hivatalosan is gyógyultnak számít majd. A rákot persze nem mindenkinek sikerül leküzdenie, de az mindenkinek megnyugvást és reményt adhat, hogy ebből a félelmetes és mély gödréből is létezhet felfelé vezető út. Alkotók Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Puss Máté Bence Felvételvezető: Dósa Márton Produkciós vezető: Pentelényi-Kovács Tímea Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 06 Apr 2020 - 4 - Vissza nem fordulunk, csak előre megyünk! - Szvitacs Alexa (18)
Szvitacs Alexa asztaliteniszezőnek egészen fiatalon és rendkívüli hirtelenséggel kellett szembenéznie egy rejtélyes és kegyetlen betegséggel. Minden előjel nélkül lett rosszul, majd néhány nap után már az intenzív osztályon feküdt élet és halál között. Kiderült, hogy toxikus sokk szindrómája van, aminek következtében amputálni kell egyik karját és lábujjait. Ráadásul mindezt úgy tudta meg, hogy az orvosok egy vizit során egymás között beszélgettek arról, hogy mit és hol kell levágni. Alexa túl fizikai és lelki fájdalmon, túl az ésszerű teljesítőképesség határain, minden tragikus változás ellenére hihetetlen gyorsasággal alkalmazkodott megváltozott élethelyzetéhez, sőt egy olyan álmát is beteljesítette, amelyre egészséges sportolóként nem volt lehetősége: olimpikon lett. Hogyan lehet megküzdeni a fájdalommal, a reménytelenséggel? Ez a történet egy hihetetlenül erős lányról szól. Hallgassátok meg és legyetek ilyen erősek ti is! Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 23 Mar 2020 - 3 - Egész nap döfködtem magam - Bajzáth Sándor (18)
Ebben az epizódban Bajzáth Sándor történetét mutatjuk be. Azt, hogyan lehet kimászni a legsötétebb veremből, hogyan lehet kikecmeregni a teljes fizikai és lelki leépültség állapotából. Az igazi nagy kérdés azonban nemcsak az, hogyan lehet leállni egy ennyire súlyos drogos életről, hanem hogyan lehet a józan világban boldogulni, hogyan lehet tisztának maradni, a semmiből egzisztenciát teremteni, és újra érvényes emberi kapcsolatokat kialakítani? Ez a történet egy olyan emberről szól, aki több mint 17 éve él kábítószer- és alkoholmentesen. Aki nemcsak saját függőségeivel számolt le, de mára másoknak is utat mutat. Addiktológiai konzultánsként évek óta függők százainak segít abban, hogy újra önmagukra találjanak. Az Egyszer Lent podcastet azért indítottuk el, hogy megmutassuk, minden veremből van kiút. Amikor a legalján vagyunk, lehet hogy nem látszik, de tehetünk azért, hogy megtaláljuk. Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Vigh-Fekete Zsuzsa Felvételvezető: Dósa Márton Produkciós vezető: Pentelényi-Kovács Tímea Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 09 Mar 2020 - 2 - A csúcson vagyunk a legmesszebb az élettől - Sterczer Hilda (18)
Hogyan lehet felérni együtt bármilyen hegycsúcsra, és hogyan lehet lejönni a hegyről? Miként lehet feldolgozni azt, ha úgy veszítjük el férjünket, szerelmünket, hogy el sem tudunk búcsúzni tőle? Hogyan lehet egy összetört élet darabjaiból újat építeni? Az Egyszer lent első epizódja Erőss Zsolt özvegyéről szól, akinek több évbe telt, mire megértette, feldolgozta férje halálát mostanra pedig a Hópárduc Alapítvány vezetőjeként gyerekek százainak segít abban, hogy olyan önazonosak legyenek, mint Zsolt, aki féllábbal is a világ legmagasabb csúcsait ostromolta. Az Egyszer Lent podcastet azért indítottuk el, hogy megmutassuk, minden veremből van kiút. Amikor a legalján vagyunk, lehet hogy nem látszik, de tehetünk azért, hogy megtaláljuk. LINKEK: Hópárduc Alapítvány Himalája Expedíció STÁB Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Vigh-Fekete Zsuzsa Felvételvezető: Dósa Márton Produkciós vezető: Pentelényi-Kovács Tímea Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 24 Feb 2020 - 1 - Indul az Egyszer lent!
Az Egyszer lent podcastot azért indítottuk el, hogy megmutassuk, minden mélypontról van út felfele. Amikor a legalján vagyunk, lehet hogy nem látszik, de tehetünk azért, hogy megtaláljuk. A műsorvezető Lovas Rozi, a Radnóti Színház színésze kéthetente mutat be egy-egy igaz történetet, amelynek főhőse brutális pofont kapott az élettől, de ami ennél is fontosabb, a sötét pillanatokban is meglátta a lehetőséget, az utat kifelé a gödörből. Tíz ember, tíz mélypont, tíz megoldás. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 13 Feb 2020
Podcasts ähnlich wie Egyszer lent
- 444 444
- Balázsék Balázsék
- Bochkor Bochkor
- BŰNtények Podcast BŰNtények PODCAST
- Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor
- Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor
- Hihetetlen Történelem Podcast hihetetlentortenelem
- HVG podcastok HVG
- Ma is tanultam valamit Index.hu
- Kabare Club Podcast Kabare Club
- A világ urai Klubrádió
- Három az igazság Klubrádió
- Megbeszéljük... Klubrádió
- KAPod Kovacs Andras Peter
- Magyar Hang podcastok Magyar Hang podcast
- Partizán Partizán média
- Partizán Podcast Partizán Podcast
- Igaz történetek Podcaster.hu
- Pogi Podcast Pogátsa Zoltán
- Portfolio Checklist Portfolio
- Puzsér Róbert Puzsér Róbert
- Kabarécsütörtök Rádió Bonbonierre
- szexkultúra podcast szexkultúra podcast
- Totalcar Égéstér: Podcast autókról Totalcar