Nach Genre filtern
- 89 - 88. rész: Az antiszemitizmus erősödése a XX. század első felében I.
Az huszadik századi antiszemitizmusról leginkább Hitler és a Holokauszt juthat eszünkbe, pedig a század első felében is jelen volt egész Európában, és még azon túl is. Az évek során pedig bizonyos események hatására erősödött. Ennek megyünk utána ebben a dupla-részben, az első etapban a magyar Numerus Claususig eljutva, a két vendég, Zeidler Miklós és Bartha Ákos, a BTK Történettudományi Intézetének munkatársai pedig pont egy friss kutatásból jönnek a témában, így volt bőven mondanivalójuk! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sat, 30 Nov 2024 - 88 - 87. rész: Nándorfehérvár három ostroma
Nándorfehérvár 1456-os ostroma és a világhírű magyar győzelem a mai napig a világ minden táján eszünkbe juthat, amikor a déli harangszót halljuk. Azonban nem sokkal előtte, 1440-ben is megpróbálkozott a kulcspozícióban lévő vá bevételével az oszmán birodalom, 1521-ben pedig be is vette az erődítményt. A három ostrom közötti hasonlóságokat és különbségeket, valamint azt, hogy mely forrásoknak hihetünk és melyek esnek túlzásokba a legendás ostromokkal kapcsolatban, Pálosfalvi Tamás, a BKT Történettudományi Intézetének Tudományos főmunkatársa tárja fel nekünk ebben az epizódban! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 19 Nov 2024 - 87 - 86. rész: Mit mesél a Néprajzi Múzeum?
Misztikus szertartások nyomai és kellékei, a népművészet remekei, felújított fotók, amelyen keresztül a múlt visszanéz ránk. Legendás felfedezők filmbeillő kalandjai, ma már ismeretlen használati tárgyak, ősi és ma is élő népszokások. Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója mesél nekünk ebben a részben arról, hogy mi mindent rejt az a Városligetben található impozáns épület! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sun, 03 Nov 2024 - 86 - 85. rész: A Mohács utáni káosz
A mohácsi vész után kilátástalan, polgárháborús időszak köszöntött hazánkra. A következő 15 évben a török szultán megerősítette hatalmát, miközben Magyarországon két királyt is megválasztottak, akik közül egyik sem tudott ellenállni az Oszmán Birodalomnak. I. János és Ferdinánd végül a váradi békében felosztották az országot, de 1541-re már ez sem ért semmit. A korszak kiváló kutatója, a BTK Történettudományi intézetének tudományos főmunkatársa, Varga Szabolcs viszi végig hallgatót ebben a részben hazánk egyik legsötétebb időszakán! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 22 Oct 2024 - 85 - 84. rész: Varázslatok az ókori Rómából
A legújabb adásunkban Lassányi Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársa kalauzol el minket a Római Birodalom leleteiből kimutatható varázsvilágba, amelyben az amulettek, átoktáblák és mágikus kántálások a mindennapok részét képezték, és a többistenhittel itt-ott összefonódva egy mágikus tudománnyá váltak. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 15 Oct 2024 - 84 - 83. rész: A Hackerek története
Az elmúlt 50 év egyik legnagyobb, életünk minden területét megváltoztató innovációja, az internet együtt járt azzal is, hogy megismerkedhettünk a hackerek világával. Vagy legalábbis azt hittük, hogy megimerkedünk vele, filmeken, sorozatokon és könyveken keresztül, de egyébként a mai napig egy titokzatos réteg, amelyek között épp úgy megtalálhatóak a bűnözők mint az etikus hackerek vagy az aktivisták. Az ő világuk néhány jelentős eseménye azonban történelmünkre is befolyásoló hatással volt. Honnan indultak, hogy határozzák meg magukat és mi hogy látjuk őket? A kérdésekre a választa a kibertitok jövőkutató és kibervédelmi szakember Keleti Arthur adta meg a 2024 szeptemberi Brain Bar rendezvényen a Betone színpadán, ahol élőben ment le a beszélgetés! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 08 Oct 2024 - 83 - 82. rész: Szent László, a lovagkirály
Ezúttal majdnem ezer évet megyünk vissza, hogy átbeszéljük a legendákkal övezett Szent László király tetteit, fontos lépéseit, és persze azt is, hogy mi igaz a legendákból és mi nem? Tényleg lovagias volt termetben és szellemben egyaránt? Valóban rendkívüli hadvezér volt, aki elöl lovagolt a csatákban? Ezekről és még sok minden másról kaphatunk teljesebb képet a BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, Bácsatyai Dániel segítségével! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Wed, 02 Oct 2024 - 82 - 81. rész: Magyarország a Dualizmus korában II.
Folytatódik a beszélgetés podcastünk társszerkesztőjével, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főmunkatársával, Katona Csabával a Dualizmusról. Ebben a részben szóba kerül Tisza Kálmán és Wekerle Sándor, a nemzetiségi politika egy-két hajmeresztő idézettel, a mindennapi életben tapasztalt változások és az 1905-06-os válság is! Együttműködés: www.batonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 24 Sep 2024 - 81 - 80. rész: Magyarország a Dualizmus korában I.
Az osztrák-magyar monarchia sokakban kelt vegyes érzelmet. Az 1867-es kiegyezéstől egészen az első világháború végéig a Dualizmus időszakában az ország hatalmsat fejlődött - ugyanakkor a teljes függetlenség nem jött el. Hogy mit jelentett hazánknak a kiegyezés, és hogy milyen kihívások elé nézett az 1867-es Andrássy-kormány, arról most a Magyar Nemezti Levéltár Országos levéltárának főmunkatársa és podcastünk társszerkesztője, Katona Csaba mesél a Dualizmusról szóló két részes sorozat első felében! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 16 Sep 2024 - 80 - 79. rész: A Szent István kultusz nyomában II.
Folytatódik az eszmecsere államalapító királyunk nagyságáról és megítéléséről, ezúttal szóba kerül a korona kérdése, István hagyatéka, a hatalom megszilárdítása és Koppány is. A vendég ebben a részben is Zsoldos Attila, a BTK Történettudományi Intézetének kutatóprofesszora. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 10 Sep 2024 - 79 - 78. rész: A Szent István kultusz nyomában I.
Augusztus 20 környéként ezúttal államalapító királyunk és talán legnagyobbra tartott uralkodónk, Szent István kultuszának mentünk utána. Hogy tényleg olyan történelmi hős-e, mint amilyennek tiszteljük, kiderül ebben és a következő részben a BTK Történettudományi Intézetének kutatóprofesszora, Zsoldos Attila szakértő segítségével! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Wed, 04 Sep 2024 - 78 - 77. rész: Az Olimpiák története II.
Folytatódik a beszélgetés dr. Szabó Lajos történésszel, a Magyar Olimpia- és sporttörténeti múezeum nyugalmazott igazgatójával az olimpiákról. Ebben a részben érkeznek a bojkottok, a merényletek és a dopping, és még az is szóba kerül, hogy lehetséges-e úgy olimpiát rendezni, hogy nem megy bele tönkre az adott ország! Együtműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Wed, 28 Aug 2024 - 77 - 76. rész: Az Olimpiák története I
Az olimpiák gigantikus sportünneppé váltak és a legtöbb sportágban a csúcsok csúcsát jelentik. De hogyan indult újra útjára az olimpiai mozgalom? Mit vitt tovább az ókori rendezvényekből? Hány olimpia maradt el, és mikor fejlődött a mai, grandiózus eseménnyé? Mik az elmúlt 130 év legfontosabb és legérdekesebb sztorijai? Ezen kérdésekre és még sokkal többre is választ kapunk dr. Szabó Lajos történésztől, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum nyugalmazott igazgatójától! Együttműködés: www.batonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 20 Aug 2024 - 76 - 75. rész: Mit ettünk a török hódoltság korában (16-17. század)
A nagysikerű' mit eszik és mit evett a magyar' témakör uán most egy kicsit specifikusabb kérdést járunk körbe: pontosan milyen is volt a magyar konyha, mielőtt a reformkor kitalálta, hogy akkor onnantól mit is hívunk magyaros ételeknek? Mit tartottak egészségesnek és mit kevésbé? Mit vettünk át a törököktől és ők átvettek-e bármit tőlunk? Banai Zsófia és Berta András, a témát jó ideje kutató művelődéstörténész-duó mindent megválaszol! Együttműködés: www.batonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sun, 11 Aug 2024 - 75 - 74. rész: Trianon a történész szémével II. rész
Ebben a részben folytatjuk beszélgetésünket a Trianon 100 kutatócsoport vezetőjével, Ablonczy Balázs történésszel, és eljutunk a román politkáig, a párizsi békekonferenciáig, a magyar diplomácia próbálozásáig, feltesszük a nagy kérdéseket arról, hogy mit lehett volna másképp, és eljutunk 1920 június negyedikéig a végére. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 01 Jul 2024 - 74 - 73. rész: Trianon a történész szémével I.
Nemzetünk egyik, ha nem a legnagyobb tragédiája már több, mint 100 éve történt, de még mindig velünk él a mindennapjainkban, és nehéz beszélni róla. Ebben az adásban Ablonczy Balázzsal, a Trinaon 100 kutatócsoport vezetőjével megpróbáljuk a történész szemével megnézni és megérteni, hogy mi és miért történt, vagyis hogy miért bántak el ennyire hazánkkal az antant nagyhatalmak és miért nem tudtuk legalább a nemzetiségi határokat kiharcolni! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sat, 22 Jun 2024 - 73 - 72. rész: Az I. Világháborút kirobbantó merénylet
Ebben a részben Suslik Ádám főlevéltáros és történész segítségével olyan belügyminisztériumi iratokból nyerünk pontos képet a szarajevói merényletként elhíresült, végül az első világháborút kirobbantó gyilkosságról, amelyek pontosan leírják a merénylők utáni nyomozás eredményeit és nehézségeit is. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 17 Jun 2024 - 72 - 71. rész: A soproni népszavazás
Ebben a részben a soproni népszavazást vesézzük ki, mely a trianonnal szembeni egyetlen tartós reviziót eredményezte hazánk történetében. Az évtizedek óta a témával foglalkozó Fiziker Róbert történész-levéltáros azt is elmondja, hogyan győzött a szavazás, miről tárgyaltak előtte a felek Velencében, és milyen fontos dolgokat felejtett el nagyvonalúan a közös emlékezet a témával kapcsolatban! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 11 Jun 2024 - 71 - 70. rész: Az athéni demokrácia
Az ókori Athén demokráciájét a mai napig misztikus tisztelet övezi, miközben a tankönyveinkben és az interneten rengeteg egymásnak ellentmondó információ kering arról, hogy milyen is volt ennek a rendszernek az igazi arca. Sőt, arról is, hogy egyáltalán hogyan alkult ki. Ebben az adásban közelebb kerülhetünk a válaszokhoz Dr. Németh György, az ELTE Ókortörténeti tanszékének professzora segítségével! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 11 Jun 2024 - 70 - 69. rész: Az Ördög-árok története
Az Ördög-árok patak nem csak térben szeli keresztül Budát, hanem a város történelmének is fontos része volt az elmúlt évszázadokban. Műhelyek gyűltek köré, városrészeket alakított, és hozott véres tragédiát, vagy épp szépséget. Többször szabályozták, és ma már a nagy része a föld alatt van. De a meséi, történetei most a felszínre kerülnek, hála Saly Noémi művészettörténésznek! Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 17 May 2024 - 69 - 68. rész: A századforduló konteói - konteók a századfordulóról
A társadalmi szinten jelen levő összeesküvéselméletek általában jól visszavezethető oknál fogva jönnek létre, és nem volt ez másképp a századforduló környékén sem. Az már más kérdés, hoagy az akkor megjelenő konteók riasztóan hasonlítanak azokhoz, amelyek a mai kúltúrharcban is előkerülnek. Ezekről, és az egész jelenségről Pók Attila történésszel, a Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének munkatársával beszélgetünk ebben a részben. Együttműkdöés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 30 Apr 2024 - 68 - 67. rész: II. Ulászló uralkodása
Az elmúlt kétszáz év történetírása nem mindig a legjobb fényben emlegeti a Jagelló-korszakot, amely Mátyás 1490-es halála után II. Ulászló uralkodásával köszöntött be hazánkra. A kérdés, hogy a legújabb kutatások alapján vajon igazak-e a kritikák, és egyáltalán miért válaszotta pont őt a magyar nemesség Mátyás saját fia és a Habsburg jelölt ellenében? Ezekre és megannyi kérdésre a BKT Történnettudományi Intézetének munkatársa, Horváth Richárd válaszol ebben az epizódban! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 23 Apr 2024 - 67 - 66. rész: A Balaton, mint üdülőhely története
A turizmus első formája az ipari forradalommal és a polgárosodással alakult ki, és ezzel a Balaton történelmélmében is új fejezet kezdődött. Melyek voltak az első balatoni fürdőhelyek és kik jártak oda? Hogyan változott ez az évtizedek során? Miként alakultak ki az üdülővárosok? Mikor tűntek fel az illegális kártyások és a prostituáltak? Ezekre és még megannyi kérdésre a podcast társszerkesztője, valamint a Nermzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa, Katona Csaba válaszol ebben az adásban! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sat, 13 Apr 2024 - 66 - 65. rész: Mi történt MÉG 1848 Márciusában?
Az 1848 Március 15-én, Pesten történtekkel valószínüleg minden magyar tisztában van, de ahhoz, hogy a forradalom sikeres legyen, még sok nagy tettre volt szükség, és nem csak Pesten, hanem Pozsonyban, Bécsben és több nagy városban. Hogy miképp is jutottunk el a békés forradalomal az áprilisi törvényekig? A választ a korszak talál legelismertebb kutatója, Hermann Róbert történész és egyetemi tanár adja meg ebben az epizódban! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sun, 07 Apr 2024 - 65 - 64. rész: A Hidegháború (Második rész)
Folytatódik a beszélgetés a Hidegháborútörténeti Kutatóközpont alapító igazgatójával, Békés Csabával. Ebben a részben sorra kerülnek a hidegháború során bekövetkezett összecsapások, válságok, és a gazdasági versenyfutás egyenlőtlenségeiről is szó esik! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sat, 30 Mar 2024 - 64 - 63. rész: A Hidegháború (Első rész)
A második világháború után az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetúnió egy olyan stratégiai szembenállásba került, amely létrehozott egy kétpolusú világot, és több olyan összecsapás és incidens történt, amleyben a két fél elelntétes oldalakon volt érdekelt. Ezt az időszakot mindenki hidegháborúként ismeri, de vajon volt-e veszély arra nézve, hogy ebből a harmadik világháború, ne adj' Isten egy nukleáris háború törjön ki? Mi tartozik ide, és mi nem? Ezekre és még megannyi felmerülő kérdésre is a Hidegháborútörténeti Kutatóközpont alapító igazgatója, Békés Csaba válaszol ebben az adásban! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Wed, 27 Mar 2024 - 63 - 62. rész: II. András és az Aranybulla
Rengeteg kérdőjel lengi be az 1222-es Aranybulla keletkezésének időszakat: vajon tényleg egy kikényszerített okiratról beszélünk-e, és II. András tényleg egy gyenge uralkodó lett volna, akit sarokbaszorított a nemesség? Mi köze a földbirtokadománykhoz és van-e kapcsolódás az 1215-ös Magna Cartához. Az adás vendége, aki midezt megválaszolja, Zsoldos Attila, az MTA doktora, a BTK Történettudományi Intézetének kutatóprofesszora. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 14 Mar 2024 - 62 - 61. rész: A 30 éves háború (1618-48) II. rész
Folytatjuk a harminc éves háború kivesézését a BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársával, Kármán Gáborral. Jönnek a svédek, a franciák és ismét beszáll Erdély! Aztán persze a következményekről is szó esik. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 05 Mar 2024 - 61 - 60. rész: A 30 éves háború (1618-48)
A 17-ik században egy elképesztően véres és hosszan elnyúló, több szakaszból álló kisebb világháború zajlott Európában, amelynek következtében egyes becslések szerint akár 10 millióan életüket veszthették. Vallásháború vagy német belháború, esetleg egyik sem, és mindkettő? Hogyan keveredett bele többször is Erdély, hogy jönnek ide a svédek és miért tartott ilyen sokáig, mire eljutottunk az 1648-as vesztfáliai békéhez? Ezekre a kérdésekre a BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Kármán Gábor válaszol, ez a két részes adás első fele! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 26 Feb 2024 - 60 - 59. rész: Az ellenreformáció
A katolikus ellenreformáció a 16-ik századtól egészen a 18-ik századig kísérte egész Európa történelmét, de vajon milyen hatással? Voltak-e ennek köszönhetően tényleges vallásháborúk? Hogy használták fel az uralkodók a szétszakadt keresztény egyház ellentéeteit? Mennyi áldozat írható a hírhedt inkvizíció számlájára ebben az időszakban? Mennyire járt külön úton hazánk? Ezekre a kérdésekre több száz évet áttekintve a BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, és az ELTE-BTK Történelem szakának adjunktusa, Mihalik Béla válaszol ebben az adásban! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 19 Feb 2024 - 59 - 58. rész: A hidegháború másik vesztese?
Henry Kissinger azt találta mondani, hogy "a hidegháborúnak két vesztese volt: a Szovjetúnió és Franciaország". Ebben az adásban dr. Garadnai Zoltánnal, a Nemzeti Levéltár Országos Levéltárosának történészével keressük a választ arra, hogy mi ebben az igazság. De Gaulle különutas politikája vajon milyen következményekkel járt? Megérthetjük-e a hidegháború alatti Franciaországot, és azon keresztül akár a franciák mostani külpolitikáját? Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sun, 11 Feb 2024 - 58 - 57. rész: A Szent Korona Kalandjai
A Szent Korona Kutatócsoportnak hála ma már rengeteg titkot ismerünk hazánk legendás ereklyéjének múltjából. Az elmúlt években két könyv is megjelent a témában. amelyekben, csak úgy, mint ebben az adásban, ezer évet utazhatunk át a Szent Koronával. A szimbolummá vált tárggyal kapcsolatban a mai napig rengeteg a mítosz, de a már ismert valóság is több történelmi regényt megtöltene, valamint egy-két kémifilmet is le lehetne forgatni belőle. Vendégünk a "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Dr. Pállfy Géza. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sat, 03 Feb 2024 - 57 - 56. rész: A Horthy család hagyatéka
A 2023-as évben robbant a hír, miszerint hazakerül a Nemzeti Leváltárba a Horthy család hagyatéka, amelyet a kormányzó menye gyűjtött össze, és unokája közreműködésével Bern Andrea történésznek lehetősége nyílt először alaposan kutatni, majd hazajuttatni a több száz levélből álló gyűjteményt. Ebben az adásban az említett Bern Andrea a vendégünk, aki mesél nekünk arról, hogy milyen új információkhoz jutottunk a tekintéyes anyagból akár Horthy Miklósról, akár az őt övezőt történelmi viltás kérdésekről, illetve a Horthy családról és annak környezetéről! Együttműködés: www.batonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sat, 27 Jan 2024 - 56 - 55. rész: Beszélő Veszprém
2023-ban Veszprém volt Európa kultúrális fővárosa, és ennek kapcsán született meg a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete által elindított beszélő városok sorozat részeként a Beszélő Veszprém című könyv, amely tele van a Királynők városának korrajzaival, nagy sztorijaival, hőseinek és kétes alakjainak történetével. A könyv kapcsán beszélgetünk most Veszprém történelméről és elmerülünk nem csak a nagyobb, de a kis apró metszetekben is. Vendégünk a könyv szerkesztője, az ELTE BKT történésze, dr. Mátay Mónika. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sat, 20 Jan 2024 - 55 - 54. rész: A 100 éves háború
Minden idők leghosszabb háborújának is szokták nevezni a franciák és angolok közötti, 1337-től 1453-ig tartó szembenállást. A 100 éves háború, amely igazából 116 évig tartott, több, mint 3 mllió áldozatot követelt a csatatéren. Több generáció harcolt egymás ellen, uralkodói dinasztiák cserélődtek, de a mai Franciaország területén a felek kisebb-nagyobb kihagyásokkal újra és újra összecsaptak? Hogy miért hívjuk 100 éves háborúnak, hogy mi volt az elnyúló szembenállás oka, és hogy miként jött a képbe a Szent Johannaként is ismert Jeanne d'Arc, arról a Debreceni Egyetem történésze, Bárány Attila mesél ebben az adásban! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sat, 13 Jan 2024 - 54 - 53. rész: 2023 Történelmi felfedezései
Ebben a részben a Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa és a podcast társszerkesztője, Katona Csaba veszi végig Gáborral, hogy 2023-ban mire volt érdemes figyelni a történelem kedvelőinek és a történész-szakma mi egyébre lett még figyelmes! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sat, 06 Jan 2024 - 53 - 52. rész:Az északi típusú demokrácia kialakulása
Sokszor halljuk hazánkban, hogy érdemes lenne követni a finn modellt, vagy céként kitűzni a skandináv demokrácia vívmányait. De miről is beszélünk tulajdonképpen. Hogyan alakultak ki az északi országok jóléti államai, és mennyire követhető, ami ott történt? Hogyan tudta majdnem utolérni Finnország nyersanyagokban jóval gazdagabb szomszédait? Ezen kérdésekben Welker Árpád törénész siet a segítségünkre ebben az adásban! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 29 Dec 2023 - 52 - 51. rész: A reneszánsz ember, avagy hogyan váltottuk le a középkort?
A legújabb adásunkban Szilágyi Emőke Rita, a BTK Irodalomtudományi Intézetének munkatársa segít megérteni, mit nevezünk reneszánsznak, és hogy a művészettörténet ezen szakasza vajon mennyiben is váltotta le a középkort, illetve külön kitérünk arra, hogy Mátyás udvara után hogyan élt tovább a humanista hagyomány hazánkban! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sat, 23 Dec 2023 - 51 - 50. rész: A goebbels-i propaganda 9 találmánya
Ebben az adásban arról tudhatunk meg többet, hogy a názi propaganda, élén a propaganda-miniszter Paul Joseph Goebbelsszel, miként tudta milliók agyát kimosni. A náci uralom, amely népirtásokért felel, nemcsak grandiózus háborús bűneivel, hanem a modern politkai propaganda lerakásával is olyan teljesítményt ért el, amit talán azóta is szeretnénk, ha nem történt volna meg. Ehhez pedig vizionárius, új eszközökre és mindent elsöprő elkötelezettségre volt szükség. A társadalmat átformáló gépezet trükkjeit Puzsér Róbert kritikus, történész, író, publicista segítségével járjuk körbe. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 15 Dec 2023 - 50 - 49. rész: Henry Kissinger
Lelketlen machinátor, vagy a nagyobb rossz megakadályozója? Henry Kissinger, az Amerikai Egyesült Államok korábbi külügyminisztere és diplomatája egy igazán megosztó személyiség volt. Nem rég bekövetkezett halála okán most megvizságljuk a 100 évig élt nagy tanácsadó életútját és örökségét a BTK Töténettudományi Intézetének történészével, Romsics Gergellyel. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sun, 10 Dec 2023 - 49 - 48. rész: A Rákóczi-szabadságharc
Az előző rész folytatásaként ebben az adásban eljutunk a Rákóczi-szabadságharc kirobbanásáig, majd végigvesszük, mi vezetett először a térnyeréshez, majd a kudarchoz, és a végén még Rákóczi örökségéről is elgondolkodunk a Hadtörténeti Intézet és Múzeum történészével, Mészáros Kálmánnal! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 01 Dec 2023 - 48 - 47. rész: A Rákóczi-szabadságharc előzményei
Ahhoz képest, hogy a 17-ik század végére az országunk majdnem teljesen megszabadult a több, mint 150 évig itt tartózkodó oszmán birodalomtól, öröm és fellélegzés helyett elég hamar, 1703-ban kirobbant a Rákóczi féle szabadságharc... Hogy ez miért történt? Nos, ehhez meg kell értenünk, milyen állapotban volt Magyarország akkor, milyen viszonyban volt a nemesség a bécsi udvarral, milyen terhei voltak a jobbágyoknak és persze azt is, hogy ki is volt az a II. Rákóczi Ferenc, és hogy keveredett később a felkelés élére! Két részes sorozatunk első felében ezeket a témákat térképezzük fel a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársával, Mészáros Kálmánnal! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 24 Nov 2023 - 47 - 46. rész: BUDAPEST 150
Fővárosunk az adás kijövetelének napján, 2023 november 17-én ünnepli 150-ik évfordulóját. Ebben a részben a podcast segédszerkesztőjével, Katona Csaba történésszel kalandozunk el egy kicsit Budapest százötven éves történelmében! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 17 Nov 2023 - 46 - 45. rész: A Kaukázus modernkori története
Sajnos az orosz-ukrán és az izraeli-palesztin konfliktusok árnyékában egy harmadikról is hallhattunk 2023 őszén, az örmények ugyanis tömegesen kezdtek menekülni az Örményország és Azerbajdzsán között egy évszázada vitatott hegyi karabach területéről. Honnan ered ez a konfliktus? Miért forrong időrőrl időre a Kaukázus? Mi történt az örmény holokauszt óta az örményekkel? A sok kérdésre Gyóni Gábor, az ELTE Kelet-Európa tankszékének adjunktusa válaszol ebben az adásban! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sun, 12 Nov 2023 - 45 - 44. rész: A magyar horrortoposzok története
Bár manapság leginkább az északi mitológia horrorlényei töltik meg a képernyőket, a magyar néphagyomány sem szűkölködik ijesztő lényekben vagy történetekben. A lidérc, a mumus vagy a mesék darabolós gyilkosai bizony felvennék a versenyt nem csak a vámpírokkal, de még jó néhány szörnnyel is. Ebbe a világba nyerünk most betekintést Sándor Ildikó néprajzkutató és mesemondó segítségével! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 03 Nov 2023 - 44 - 43. rész: Izrael modernkori történelme II.
Folytatódik a beszélgtés Dr. Kovács Tamással, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészeti Karának történészével. Ezúttal Izrael elmúlt 50 évének fontosabb eseményei között vájkálunk, és külön fókuszt kapnak azok az események, ami a 2023 őszén kirobbant konfliktust segítik megérteni. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 27 Oct 2023 - 43 - 42. rész: Izrael modernkori történelme I.
2023 Ősz. Sajnos megint azt halljuk a hírekben, hogy kirobban a konfilktus a Közel-Keleten. Hogy érteni és értelmezni tudjuk a történéseket, bizony itt is a dolgok mélyére kell ásni. Kik, mikor és miért alapították meg a zsidó államot? Hogyan reagált erre az arab világ, kikkel volt Izraelnek konfliktusa, és kikkel közeledtek az álláspontok? Hogyan alakult ki a gázai övezet és Ciszjordánia? Hogyan kezelte Iztrael a palesztinokat? Ezernyi kérdés, amelyre ebben az adásban Dr. Kovács Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának történésze válaszol! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 20 Oct 2023 - 42 - 41. rész: Akik Romániában találták magukat
Trianon után az erdélyi magyarok kénytelenek voltak azzal szembesülni, hogy már Romániának hívják a földet, ahol oly régóta élnek. Hogyan ment végbe az országváltás és mit követeltek meg tőlük? Hova telepítettek be románokat? Hogy tudták érvényesíteni az érdekeiket a hirtelen kisebbségivé lett magyarok? Ezekre a kérdésekre Dr. Fodor János, a Babes-Bólyai tudományegyetem Történelem- és Filozófiakar Magyar Történeti Intzétének történésze válaszol! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 13 Oct 2023 - 41 - 40. rész: A gulágok világa
A szovjet gulágok és nemzetközi hadifogolytáborok világába főként a második világháborút követően rengeteg magyar honfitársunk került el, sokszor több ezer kilométerre saját hazájától. Hogyan lehetett túlélni a gyakran embertelen körülmények között? Milyen volt a kényszermunka, mit ettek és hogy bántak velük? Miért kellett nagy- és dédszüleink százezreinek elszenvedni ezt a kegyetlen sorsot? Ezekre és sok más kérdésre is Dr. Stark Tamás, a BTK Történettudományi intézetének tudományos főmunkatársa válaszol. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Thu, 05 Oct 2023 - 40 - 39. rész: Az első modern háború II. rész
Ebben a részben folytatjuk a beszélgetést Németh Balázs hadtörténésszel az első modern háborúként is aposztrofált Osztrák-Porosz szembenállásról. Nem csak a csaták alakulását, de a hadviselésben bevetett újítások szerepét is megismerhetjük! Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 02 Oct 2023 - 39 - 38. rész: Az első modern háború I. rész
Az ipari forradalom a hadviselés művészetére is óriási hatással volt, és talán pont azért hívják az 1866-os porosz-osztrák háborút az első modern háborúnak, mert itt már az újítások (is) döntötték el ezt a szembenállást. De vajon mik voltak ezek a faktorok? És a magyarokat is soraiban tudó osztrák hadseregnek lehetett-e volna esélye? Ezekről egy igazi hadtörténésszel, Németh Balázzsal beszélgetünk ebben az adásban. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tue, 26 Sep 2023 - 38 - 37. rész: A faji megkülönböztetés rendszere - Apartheid Dél-Afrikában
Mai szemmel talán hihetetlennek tűnhet, hogy Nelson Mandela 1994-es megválasztásáig a világ egyik legjobb életszínvonalú országában rasszok szerint osztották a szavazati jogokat, és útlevéllel kellett az uralkodó réteg földjére lépni valakinek a saját országán belül. Hogy alakult ki a faji megkülönböztetés rendszere Dél-Afrikában, és miért tarthatott ilyen sokáig? Kik gyakoroltak nyomást az irányító rétegre és hogyan tudott egy ilyen, nem egyszer terrort is alkalmazó rendszer békésen megszűnni? Búr Gábor történész és Afrika-kutató válaszol ezekre a kérdésekre, és még sok másra is! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 15 Sep 2023 - 37 - 36. rész: Afrika történelme
A történelemkönyvek lapjain az ókori Egyiptom után bizony sokáig hiába keresünk információt Afrikáról, és még a rabszolgakereskedelem, majd a kolinizáció idején is csak a lap szélén érdemes nézelődni az európai nagyhatalmak tevékenységének kiegészítőjeként. De mi is történt az emberiség bölcsőjének mondott kontinensen az elmúlt kétezer évben? Ebben az adásban vázlatosan végigvesszük a fontosabb dolgokat Búr Gábor történész és Afrika-kutató segítségével! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 08 Sep 2023 - 36 - 35. rész: A mese és a mesemondók története
Ma valahogy az a közös tudásunk, hogy a mesék gyerekeknek szólnak. Sokan tudják azt is, hogy milyen jó hatással van, ha olvasunk nekik, és arra alszanak el. Csakhogy a történelemben - akár hazánkban, akár a világon bárhol - a mese a mesemondók előadásában ennél jóval többről szólt. Hogy mi mindenről? Ennek a felfedezésében segít nekünk Sándor Ildikó néprajzkutató és mesemondó! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 01 Sep 2023 - 35 - 34. rész: Elkerülhető lett volna a Mohácsi vész??
Az 1526-os nagy csatavesztés az oszmán birodalom ellen - nemzetünk egyik, ha nem a legnagyobb tragédiája a történelemben. De vajon elkerülhette volna-e az ereje végén járó Magyarország a vereséget? Lehetett-e volna másképp szerveződni, másképp vagy épp máshol harcolni? Nekünk tényleg Mohács kellett? Ezekre a kérdésekre Varga Szabolcs a BTK Történettudomány Kutatóintézetének főmunkatársa segít választ találni! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 28 Aug 2023 - 34 - 33. rész: Dózsa György - Parasztfelkelő vagy rablóvezér?
A Dózsa Györgyről elnevezett utcák, terek, stb. mennyisége alapján könnyen hihetnénk, hogy történelmünk egyik nagyja, vagy pozitív hőse volt Dózsa György. 1514-es felkeléséről ráadásul egészen elképesztő adatok is keringenek, és a történelemkönyvek is átvettek belőlük párat. De mi igaz a nagy parasztfelkelés mítoszából? Az urak ellen fellázadó hős Dózsa képe miért él bennünk? Hogyan végezték ki valójában? A rengeteg felmerülő kérdésre C Tóth Norbert történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa és a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport vezetője válaszol! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 18 Aug 2023 - 33 - 32. rész: Ember és erdő története
Különleges témával térünk vissza a nyári szünetről! A környezetvédelem az elmúlt 20-30 évben lett igazán forró téma, és a politikusok csak úgy dobálóznak a jelszavaival, mikor ígérgetni kell. Ám a téma egyáltalán nem új keletű, az erdő és tájvédelem gondolata például már több, mint 100 éves, és ennél is régebben felismerte az emberiség, hogy nem termelhetjük ki nyakló nélkül a fákat. Hogy alakult mindez ki a világban, és hogyan hazánkban? Mióta tudjuk, hogy nem kéne kiírtani az amazonasi őserdőket? Mikor és miért hoztunk létre tájvédelmi körzeteket? Hogy lettünk akácnagyhatalaom és mik azok az Erzsébet-ligetek? Ezekre és még sok más kérdésre válaszol ebben az adásban Balogh Róbert környezettörténész! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 11 Aug 2023 - 32 - 31. rész: Mit mutattunk a világnak a két háború között?
A Magyar Nemzeti Múzeum a világkiállításokról tart tárlatot, ebben a részben pedig a Múzeum munkatársával, Gál Vilmossal vesszük végig, mire voltak büszkék a magyarok a két világháború között a Horthy-korszakban, és mit mutattak be a világkiállításokon! Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mon, 10 Jul 2023 - 31 - 30. rész: Élet a keleti fronton
A második világháborúban a keleti fronton harcoló magyar katonákról talán már csak a Don-kanyar veszteségei jutnak eszünkbe, pedig 1941 és 44 között sok százezer honfitársunk élt és halt a keleti fronton, sokszor több, mint egy évre elszakítva szeretteitől. Vajon hogy jutottak ki és milyen kultúrsokk érte őket a meghódított területeken? Mikor fordult a háború, hogy menekültek el a Don-kanyarból? Miként viselkedtek a civilekkel, és hogy tartották a kapcsolatot az otthoniakkal? Ezekre a kérdésekre Fóris Ákos, az ELTE Történelem Segédtudományai tanszék oktatója és a Clio Intézet történésze segít választ találni! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sat, 01 Jul 2023 - 30 - 29. rész: A cigányság története
A romák helyzete magyarországon egy tabukkal terhelt téma, pedig milyen jó lenne megérteni egymást. Ebben sokat segít, ha megismerjük a történetüket, hogy honnan jöttek, milyen értékeik vannak és milyen nehézségekkel néztek szemben az elmúlt 2-300 évben hazánkban. Ezen témákat tárjuk fel ebben az adásban tabuk nélkül a történész-néprajzkutató Kardos Ferenccel! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 23 Jun 2023 - 29 - 28. rész: Horthy a történész szemével II.
Folytatódik a beszélgetés Turbucz Dáviddal, a BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársával. Ebben a részben kiderül, mennyire tartotta fontosnak Horthy a reviziós törekvéseket, mit gondolt a zsidókról, hogyan reagált a Holokausztra és hogy sodródott vele hazánk a második világháborúba! Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 16 Jun 2023 - 28 - 27. rész: Horthy a történész szemével I.
Kevés szélsőségesebben megítélt vezetője van hazánknak az elmúlt 100-150 évből, mint Horthy Miklós. De mit mond a történettudomány? Mit mondhatunk ki a két világháború között kormányzó, a második nagy háborúba az országot belléptető Horthy Miklós tevékenységéről. Ebben a részben a BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, a Horthy-kultuszt és időszakot hosszú évek óta kutató Turbucz Dávid siet a segítségünkre. A téma annyi kérdést tartogat, hogy két részben hallhatjátok, ez most az első fele! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 09 Jun 2023 - 27 - 26. rész: Mit iszik és mit ivott a magyar?
Ezúttal Katona Csaba, a podcast segédszerkesztője kalauzol el minket az alkoholfogyasztási kultúránk történetének elmúlt 250-300 évébe. Természetesen nem futunk el az alkoholizmus kérdése elől sem, és emellett kiderül végre, hogy most akkor sörös vagy boros nemzet vagyunk, illetve, hogy miért van pechünk és hogyan kerül a csizma az asztalra! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 02 Jun 2023 - 26 - 25. rész: A vasfüggöny (és ami mögötte volt)
Egyszerre volt szimbolikus és fizikai határ a keleti blokk szélén a Vasfüggöny. Persze, így is sokan átszöktek, de sokan meg is haltak, miközben megpróbáltak átkelni rajta. Milyen verziói voltak? Hogyan emigráltak annyian 56-ban? Mikor őrizték legszigorúbban a határt? Ezekre a kérdésekre Gecsényi Lajos levéltáros-történész segít válaszokat találni! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 26 May 2023 - 25 - 24. rész: Lengyel-Magyar, két jóbarát (?)
Sokan ismerik a versikét: Lengyel-Magyar, két jóbarát, együtt harcol, s issza borát! De honnan jön a barátságunk a lengyel néppel? És tart még? Vajon ez csak egy mondás a történelem ködéből, vagy a 48-as forradalom után is van benne tartalom? Mitrovits Miklóssal, a BTK Történettudomány Intézetének munkatársával ebben a részben végigvesszük az elmúlt 250 év közös történeteit! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 19 May 2023 - 24 - 23. rész: Nemzeti Nagyjaink Akcióban! - A Reformkor
Ha visszanézünk a magyar történelemben, kevés olyan, mindenki által egyaránt ünnepelt időszak van, mint a Reformkor. A 19 század első felében ugyanis olyan megújulási törekvések ütötték fel a fejüket a magyar arisztokrácia és politika világában, amelyek több szempontból szinte példátlanok Európában. De mitől reformkor a reformkor? Mik a nagy eredményei és mi az, ami csak később, vagy egyáltalán nem teljesült? Szechenyi és Kosshuth képviselték szinte az egész országot arisztokrataként? Ezekre a kérdésekre az ELTE-BTK történész-oktatója, Fónagy Zoltán segít választ találni! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 12 May 2023 - 23 - 22. rész: Cselédek vagy rabszolgák?
A cselédség intézménye több, mint 1000 éven át velünk volt, és elméletileg egy jó 60-80 éve megszűnt. Vajon van-e még ma is nyoma a társadalmunkban? Mi volt egy cseléd igazi feladata és ki állt cselédnek? Miben különbözött egy angol cseléd élete egy magyarétól? Milyen hasznot húzhattak a cselédek a munkájukból és hogyan használták ki őket? Ezen kérdésekre segít választ keresni ebben az epizódban a témát már több éve kutató történész, Trádler Henrietta! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 05 May 2023 - 22 - 21. rész: Ha a Vatikán machinál
A pápai állam összeomlása óta a Vatikán diplomáciai eszközökön keresztül próbálja elérni céljait. Az egyik ilyen eszköz a pápalátogatás, de ott vannak még a nyilatkozatok és egyezmények is. Hogyan egyezett ki a pápaság Mussolinivel? Hogy verte át Hitlert? Tényleg egyik félnek sem segített a Vatikán a második világháború alatt? Ezekre a kérdésekre a BTK Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, Fejérdy András segít választ találni! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 28 Apr 2023 - 21 - 20. rész: Amire senki nem akar emlékezni - A Tanácsköztársaság
Történelmünkben mindössze pár hónap jutott az első kommunista kísérletnek, amelyet 1919-ből Tanácsköztársaság néven ismerünk. Az emlékezetpolitika az elmúlt száz évben diszkréten szemet huny a proletárdiktatúra eme rövid szakasza felett, vagy épp démonizálja azt. De milyen volt valójában Kun Béla renszere? Voltak-e pozitívumai? Mennyire volt kegyetlen a Vörös Terror és miért halt el ilyen gyorsan és csendesen a Tanácsköztársaság? A válaszokat Csunderlik Péter történésszel kutatjuk fel! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 21 Apr 2023 - 20 - 19. rész: Hihetetlen Történelem
Három ember, három tőlük látszólag független sztori, egy pár sorsfordító mozzanat vagy épp őrült ötlet és egy kérdés: miért fontos nekünk a történelem? A vendégek a Hihetetlen Történelem Podcast házigazdái, Bujk-Földesi Tünde és Bujk András. Ők is, és Rédai Gábor is hoz egy történetet, amin keresztül elmondják, miért szeretnek kalandozni a mögöttünk hagyott időkben! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 14 Apr 2023 - 19 - 18. rész: Nagy Magyar Uralkodók - III. Béla
Folytatódik a nagy magyar uralkodókat megismerő és osztályzó sorozat, ezúttal a BTK Történettudományi Intézetének XII. századdal foglalkozó munkatársa, Bácsatyai Dániel segít felfedezni ennek a forráshiányos időszaknak az - Európa szerte - egyik legnagyobb uralkodóját! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 07 Apr 2023 - 18 - 17. rész: A magyar konyha története
Paksa Rudolf gasztrotörténesz ebben az adásban garantáltan több meghökkentő információt csepegtet el, mint azt valaha is el tudnánk képzelni a magyar konyha történelméről. Hogyan ettek marhát a honfoglalók? Ettünk-e csigát? Honnan a nagy halászléverseny? Milyen régi a töltöttkáposzta? Milyen volt a sztyeppei barbecue? Ehhez csak jó étvágyat és sokkoló érdekességekben gazdag időtöltést kívánhatunk! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 31 Mar 2023 - 17 - 16. rész: Hőseink mészárszéke - Szigetvár ostroma
Szigetvár 1566-ban elesett. Nem ez volt az egyetlen erődünk, amely nem tudott a töröknek ellenállni az hódoltság első 100 évében, mégis Zrínyi Miklós és katonái kirohanását számtalan művészeti alkotás és a közös emlékezet is megőrizte. Mi késztette erre Zrínyit? Miért volt fontos Szigetvár bevétele a törököknek? Milyen politikai játszmák zajlottak a korban magyar, illetve török oldalon? Történelmünk egyik leghíresebb hősi vereségét és a kor viszonyait a Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársával, Varga Szabolccsal fedezzük fel újra. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 24 Mar 2023 - 16 - 15. rész: A szabadságharc hősei és hibái
Ebben a részben a szabadságharcra koncentrálunk, amelyről sokkal kevesebbet hallunk március 15 körül, mint a békésen végbenő forradalomról. Vajon milyen nemzetközi erők kényszerítették ki a harcot? Jó döntéseket hozott-e a magyar kormány? Minek köszönhető a hősies tavaszi hadjárat? Nyerhettünk volna, ha nem jönnek az oroszok? Ezekre a kérdésekre a Magyar Történelmi Társulat elnöke, Hermann Róbert segít választ találni! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 17 Mar 2023 - 15 - 14: rész: Milyen volt a Vadnyugat?
Ebben a részben megnézzük, mi igaz a vadnyugati hősök, hírhedt rablók, aranykeresők és rajtaütő indiánok legendáiból. A podcast vendége a Rubicon Intézet főigazgatója, Hahner Péter, aki könyvet is írt a témában! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 10 Mar 2023 - 14 - 13. rész: A tévézés története Magyarországon
A televízióadás csak 1957-ben indult kishazánkban, de a 70-es, 80-as évekre már az egyik domináns elfoglaltságunk lett. Vajon mennyire voltunk lemaradva a nyugati világtól ebben a tekintetben? Hogyan bővült először a műsorpaletta, majd a csatornaválaszték? Mit okozott a rendszerváltás és a kereskedelmi TV megjelenése? Ezekre a kérdésekre Valuch Tibor kultúrtörténész segít nekünk választ keresni! Együttműködés Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 24 Feb 2023 - 13 - A rendszerváltók kommunista Hőse
Ebben az epizódban arra a kérdésre próbálunk meg választ találni, hogy a hithű kommunista Nagy Imre hogyan válhatott a rendszerváltók egyik ikonikus hősévé, és miért bírt olyan nagy jelentőséggel az újratemetése. A vendég Rainer M. János, aki valószínűleg a világ legnagyobb Nagy Imre szakértője, és az egykori miniszterelnök monográfiájának szerzője. Együttműködés: www.betonetwork.hu FOTO:FORTEPAN / Jánosi Katalin, CC BY-SA 3.0 , via Wikimedia Commons Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 17 Feb 2023 - 12 - Elkerülhetetlen volt a II. Világháború?
Ezúttal a Pécsi Egyetem tanárával, Hornyák Árpáddal mélyedünk el a két világháború közötti hatalmi játszákba. Hogyan sodródtak át kisebb és nagyobb országok egyik oldalról a másikra? Mennyire hoztak tarthatatlan állapotokat az egyoldalú békediktátumok? Ki kivel akart szövetkezni, és végül hova sodródott? Ezt az epizódot külön ajánljuk az érettségire készülőknek is, mert velősen foglalja össze az időszak politikai dinamikáját és összefoglaló képet ad arról, hogy jutunk el a második nagy háborúig. Együttműködés: betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 10 Feb 2023 - 11 - Botrányok, viták a történelemkutatásban
Milyen botrányok, nyilvános viták borzolták a történész-szakma és a történelmet szerető nagyközönség kedélyeit az elmúlt években? Lehet, a celebek álviszályai még akaratlanul is előbb eljutnak a fülünkbe, mint ezek a néhol fontos és szakmai, néhol pedig btorányos és szakmaiatlan intrikák. Ismét a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa, Katona Csaba volt a podcast vendége, és mesélt is pár vitás kérdésről az elmúlt évekből. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 03 Feb 2023 - 10 - Nicolae Ceausescu, a román terrortitkár
A firenzei egyetem docense, Stefano Bottoni segít ebben az adásban feltárni a Ceausescu-korszakot, amelynek az eleje még egy népszerű kommunista vezért, a vége pedig egy őrületbe hajló diktátort tár elénk, és fontos hozzátenni, hogy a romániai magyarok különösen megérezték ezt az átmenetet. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 27 Jan 2023 - 9 - Jézus, mint történelmi személy
Jézus alakját és tanításait még az is ismeri, aki nem keresztény. Azonban az elmúlt 20 évben többen megkérdőjelezték, hogy egyáltalán köztünk járt-e. Ebben az adásban Nagy Gergely református teológussal sorra vesszük, mi mondatja azt a történészekkel, hogy Jézus történelmi személy volt! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 20 Jan 2023 - 8 - Nagy Magyar Uralkodók - Mátyás király II. rész
Folytatjuk Mátyás király kibeszélését, ám ebben az epizódban már nem csak azon van a hangsúly, hogy megismerkedjünk vele, hanem Horváth Richárddal le is osztályozzuk a teljesítményét. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 13 Jan 2023 - 7 - Nagy Magyar Uralkodók - Mátyás király
Egy új sorozat keretében vizsgáljuk meg a nagy magyar uralkodók teljesítményét, elsőként Mátyás Királyt ismerjük meg. Segítségünkre lesz Horváth Richárd, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa! Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 06 Jan 2023 - 6 - Szabadság? Egyenlőség? Testvériség?
A nagy francia forradalom három jelszava máig belégett a nyugati társadalom gondolkozásába. Vajon mit jelentettek akkor ezek a szavak? Mit sikerült akkor és azóta megvalósítani belőlük. Rédai Gábor vendége a Rubicon Intézet Főigazgatója, és a téma avatott szakértője, Dr. Hahner Péter. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 30 Dec 2022 - 5 - A századfordulós polgári társadalom prűdsége és kétszínűsége
A viktoriánis erkölcs természetesnek tekintette a bordélyházakat, közben a nem ott dolgozó nőket teljes önmegtartóztatásra kényszerítette. De hogy maradhatott ez a kétszínűség jelen az életbünkben még bőven túl a viktoriánus koron is? Válaszolt-e erre a szexuális forradalom. A podcast segédszerkesztőjével, Katona Csabával beszéljük át ezeket a kérdéseket! Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 23 Dec 2022 - 4 - 10 népirtás oka és következménye Puzsér Róberttel II.
Puzsér Róberttel folytatjuk a megkezdett beszélgetésünket a népirtásokról, az előző rész 4 színetere után most még 6 másikat is kibeszélve, köztük a felfoghatatlan kambodzsai őrületet. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 16 Dec 2022 - 3 - 10 Népirtás oka és következménye Puzsér Róberttel I.
A második adásban egy kemény és megrendítő téma, a népirtások kerülnek elő. Gábor vendége a történész, kritikus, publicista és író Puzsér Róbert. Ebben az adásban négy genocícium miértjét és tragédiáját nézzük át, a következő részben pedig jön a folytatás. Együttműködés: www.betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 09 Dec 2022 - 2 - Mitől vagyunk magyarok?
Érdekes és néha már elvakult viták mentek a közbeszédben az elmúlt 30 év során arról, hogy honnan jött a magyar nép, kikkel vagyunk rokonok, és ez mit jelent az identitásunkban. Mit lehet erről biztosan tudni? És mikortól valljuk magunkat magyarnak? Mi tesz nemzetté minket? Erről beszélget Gábor az MTA Történettudányi Kutató Intézetének tudományos főmunkatársával, Sudár Balázzsal. Együttműködés: betonenetwork.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 02 Dec 2022 - 1 - Indul az ITT ÉS AKKOR podcast!
Egyre feszültebb a körülöttünk lévő világ, korábban békében élő nemzetek esnek egymásnak, fogytán az energia, egyre több a konfliktus. Eközben a Magyarországon is évtizedek óta nem tapasztalt válság közeleg. Hogyan jutottunk ide? Az ITT ÉS AKKOR podcast minden epizódjában egy-egy fontos történelmi eseményt mutatunk be, azzal a céllal, hogy megértsük a jelent, hogy összefüggéseiben lássuk a mostani világunkat. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Fri, 25 Nov 2022
Podcasts ähnlich wie ITT ÉS AKKOR
- 444 444
- Balázsék Balázsék
- Bochkor Bochkor
- BŰNtények Podcast BŰNtények PODCAST
- Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor
- Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor
- Hihetetlen Történelem Podcast hihetetlentortenelem
- HVG podcastok HVG
- Ma is tanultam valamit Index.hu
- Kabare Club Podcast Kabare Club
- A világ urai Klubrádió
- Három az igazság Klubrádió
- Megbeszéljük... Klubrádió
- KAPod Kovacs Andras Peter
- Magyar Hang podcastok Magyar Hang podcast
- Partizán Partizán média
- Partizán Podcast Partizán Podcast
- Igaz történetek Podcaster.hu
- Pogi Podcast Pogátsa Zoltán
- Portfolio Checklist Portfolio
- Puzsér Róbert Puzsér Róbert
- Kabarécsütörtök Rádió Bonbonierre
- szexkultúra podcast szexkultúra podcast
- Totalcar Égéstér: Podcast autókról Totalcar