Filtrer par genre
- 52 - Sábáti estimese Fricivel: Az almafa és a csillagokFri, 26 Jan 2024 - 05min
- 51 - Sábáti estimese Fricivel: A zsugori ember kulcsai
Élt egyszer egy zsugori ember, aki bár gazdag volt, sosem adott adományt. Ő volt a mohel is a környéken. Azonban ezért a tevékenységért nem fogadott el sohasem fizetséget. Egyszer egy férfi elhívta a házába, hogy végezze el a brit milát, a kisfián. Mikor hosszú utazás után odaért, a fértfi felesége figyelmeztette, hogy a férje egy démon és ha haza akar térni, ne fogadjon el tőle semmit. Vajon sikerült neki visszautasítani mindent és biztonságban hazajutni?
Fri, 19 Jan 2024 - 06min - 50 - Sábáti esti mese Fricivel: A kezdetben tekercs
Egy párnak egy fia volt, akit nagyon szerettek. Amikor a fiú elég idős lett, apja elvitte a zsinagógába a tanítóhoz és megkérte, hogy a neki készített Beresit könyvből tanítsa meg olvasni. A tanító azonban a harmadik könyvvel, a Vájikrával, akarta kezdeni az oktatást. Mivel az apa nem tudta meggyőzni a tanítót, inkább elhatározta, hogy ő maga tanítja meg a fiát olvasni. És a fiú nagyon szépen meg is tanulta és meg is értette a szöveget. Egy napon a fiút katonák rabolták el, éppen amikor a tekercset olvasta, és elhurcolták egy idegen országba és ott börtönbe csukták. Vajon kiszabadul még onnan?
Fri, 12 Jan 2024 - 07min - 49 - Sábáti esti mese Fricivel: A művész keresésben
Élt egyszer egy nyugtalan művész, aki sosem tudta befejezni egyik művét sem, mert mindig úgy érezte valami hiányzik az alkotásból. Azt gondolta, hogy ha megtalálná a legcsodálatosabb témát, azt tökéletesen le tudná festeni. Másnap még mielőtt a családja felébredt, útnak is indult. Vándorlása közben talált is több dolgot, ami igazán elragadta. Le is festette mindet és nagyon elégedett volt az alkotásaival. Épp a sábát előtt ért haza, amikor a nyitott ajtón át meglátta a feleségét és a gyermekeit az asztal körül és rájött, hogy a világ legszebb dolgai itt vannak az otthonában.
Fri, 05 Jan 2024 - 06min - 48 - Sábáti esti mese Fricivel: Két vőlegény
A jómódú rabbi lányáért, Sáráért, két ifjú is vetélkedik. Nem tudnak dönteni, melyikük legyen a lány férje, így a menyasszony próba elé állítja őket. Sára azt találta ki, hogy mindkét fiúnak adjanak 200 sékelt és aki egy év alatt bölcsebben használja fel, az veheti feleségül a gyönyörű lányt. Kövesd a két ifjút kalandos útjukon, amiben fontos szerepe lesz majd a egy csodálatos almafának is, mely roskadozott a szebbnél szebb almáktól. Ki vette feleségül Sárát a végén? Megtudhatod a meséből!
Fri, 29 Dec 2023 - 14min - 47 - Sábáti esti mese Fricivel: Cipóra és a hét dió
Cipóra apja gazdag kereskedő volt, akivel nagyon szerettek egy hét dióból álló társasjátékot játszani. A szomszédban élt azonban egy gonosz boszorkány a hét lányával, aki igencsak megkeserítette Cipóra életét. Apja azonban egyik útjáról hozott neki 7 diót, ami mindent megváltoztatott. De vajon hogyan?
Fri, 22 Dec 2023 - 13min - 46 - Sábáti esti mese Fricivel: Blancanina
Blancanina egy arany kastélyban lakott az apjával. Egyszer álmot látott jövőbeli jegyesével kapcsolatban. Később, amikor eljött az ideje, hogy férjhez menjen, apja kihirdette, az veheti csak el a lányát, aki megveri sakkban. Vajon melyik kérő lesz a nyerő? A mór és a sólyma? Vagy esetleg Rico Franco?
Fri, 15 Dec 2023 - 08min - 45 - Sábáti esti mese Fricivel: Zlate, a kecskeFri, 08 Dec 2023 - 14min
- 44 - Sábáti esti mese Fricivel: Az arany cipellőFri, 01 Dec 2023 - 08min
- 43 - Sábáti esti mese Fricivel: A piros cipellőkFri, 24 Nov 2023 - 15min
- 42 - Sábáti esti mese Fricivel: A boldogság madaraFri, 17 Nov 2023 - 07min
- 41 - Sábáti esti mese Fricivel: A bűvös gránátalma
Volt egyszer három testvér, akik imádták a kalandokat. Egy nap úgy döntöttek, hogy útnak indulnak, mind különböző országokba és tíz évvel később egy meghatározott napon újra találkoznak. Minden testvérnek hoznia kell majd valamilyen különleges ajándékot. A legnagyobb testvér egy varázsüveget vett, amin át látta a királyság minden távoli sarkát. A középső egy repülőszőnyeget vásárolt, a legkisebb pedig egy csodálatos gránátalmát talált. Amikor újra találkoztak mindegyikük megmutatta milyen ajándékot hozott. Szerinted hogy folytatódnak kalandjaik? Hallgasd meg a mesét és derítsd ki, hogy a hercegnő hogy kerülhetett a történetbe!
Fri, 10 Nov 2023 - 10min - 40 - Sábáti esti mese Fricivel: Mirjám csörgődobja
A sok-sok évvel ezelőtt Babilóniában játszódó mesében egy rabbi és a fia kalandjait követhetjük végig. Útjuk során találkoznak Sárával, az ősanyával és Mirjámmal, a prófétanővel, is aki kölcsönadja nekik a csörgődobját, hogy elkergethessék vele a kígyókat. Erről és még sok kalandról mesél nektek Frici!
Fri, 03 Nov 2023 - 13min - 39 - Sábáti esti mese Fricivel: A ládikó
Egy gazdag ember, amikor meghalt, az örökség mellett három fiára hagyott egy ládikót és a kulcsát, hogy ez legyen a tartalékjuk, amihez csak végszükség esetén nyúlnak hozzá. Mindig egyiküknél volt a ládikó, egy testvérénél pedig a kulcsa. A legkisebb fiú hamar elköltötte az összes pénzét és mindenfélét kitervelt, hogy megszerezze a ládikó tartalmát. Szerinted sikerült neki? Hallgasd meg a mesét és kiderül!
Fri, 27 Oct 2023 - 09min - 38 - Sábáti esti mese Fricivel: Nevetés
Egy orvos és egy cipész ugyanabban a házban laktak. Amikor az orvos meghalt, a cipész rendelni kezdett helyette. Akármilyen bajjal jöttek hozzá, mindenkinek csak azt mondta, igyon egy kis ricinusolajat. És bármilyen furcsa is, mindenki meggyógyult. Egyszer a király lánya megbetegedett. Amint ezt meghallotta, rögtön útnak indult egy üveg ricinusolajjal.
Szerinted sikerült neki meggyógyítania a király lányát?
Fri, 20 Oct 2023 - 04min - 37 - Sábáti esti mese Fricivel: Egy hihetetlen történet
Egy királyságban olyan király uralkodott, aki nagyon szerette a versenyeket. Gyakran tartott vetélkedőket, bajnokságokat. Egyszer elhatározta, versenyt rendez, és aki rá tudja őt venni, hogy kimondja „ez hazugság”, az lesz a főtanácsadója. Ez azonban senkinek sem sikerült. Élt a királyságban három testvér, a legidősebb körkészítő volt, a középső szabó volt, a legkisebb pedig bolond volt.
Vajon nekik sikerült rávenni a királyt, hogy kimondja, hogy „ez hazugság”?
Fri, 13 Oct 2023 - 05min - 36 - Sábáti esti mese Fricivel: Az aranyhegyFri, 06 Oct 2023 - 10min
- 35 - Sábáti esti mese Fricivel: A varázslatFri, 29 Sep 2023 - 10min
- 34 - Sábáti esti mese Fricivel: Jónás a félős próféta
Jónás próféta volt. Az Örökkévaló megparancsolta neki, hogy menjen el Ninivébe, a nagy városba, ahol már nagyon gonoszak és rosszak lettek az emberek. Hirdesse ki: ha nem térnek jó útra, Ő, az Örökkévaló, nagyon megbünteti majd őket. Jónás azonban félt a feladattól és nem akarta teljesíteni a parancsot. Hogy mit csinált helyette? Frici meséjéből kiderül!
Fri, 22 Sep 2023 - 03min - 33 - Sábáti esti mese Fricivel: A kis morzsa újévi kalandjai
A kis morzsa olyan jól elbújt a szoba sarkában, a pészahi nagytakarítás előtt, hogy azóta sem találták meg. Megbánta már, hogy a sarokba gurult. Szerette volna, ha észreveszik. Mikor meghallotta, a Ros Hásáná vacsora alatt, hogy a család arról beszél, hogy másnap a táslih szertartáson morzsákat szórnak a Dunába, elhatározta, hogy mindenképpen azok közé fog kerülni. A kis Samu elhatározta, hogy tavalyi morzsákat szeretne vízbe szórni és keresgélni kezdett az étkezőben. Sikerült vajon megtalálnia a kis morzsát, ami elbújt a sarokban?
Fri, 15 Sep 2023 - 06min - 32 - Sábáti esti mese Fricivel: Krászávicá
Krászávicá bátor és kedves lány volt, aki imádta a kalandokat. Egyszer a nagymamája adott neki egy varázssípot, amit attól kezdve a nyakában hordott. Évekkel később öccsével sétálni mentek az erdőbe, de eltévedtek. Miközben a hazafelé vezető utat keresték, egy gyönyörű palotához értek. Krászávicá elbújtatta testvérét és bement megnézni, hátha kaphatnak segítséget. Mit talált a palotában Krászávicá? Vajon hasznát vette a nagymamájától kapott sípnak?
Fri, 08 Sep 2023 - 12min - 31 - Sábáti esti mese Fricivel: Az ének ereje
Egy herceg nem tudta megtanulni az Alef betet. Az apja, a király, nagyon szomorú volt, mert egy leendő királynak muszáj ismernie a betűket. Az uralkodó mindent megpróbált, bölcseket hivatott, de egyik sem tudta megtanítani a fiút olvasni. Egyszer egy énekes ajánlotta fel a segítségét, akinek csodálatos hangja volt. Az énekes csak dalban beszélt a herceghez, hamarosan együtt énekelték az Alef betet, a herceg megtanult olvasni és később ő lett az ország legbölcsebb embere.
Fri, 01 Sep 2023 - 12min - 30 - Sábáti esti mese Fricivel: Az álomfejtő
Egyszer egy király, egyik éjjel álmot látott, amiben egy majom a háremhölgyei hátán és nyakán ugrált. Nagyon kíváncsi volt, hogy mit jelenthet ez az álom, ezért elküldte a kamarását egy bölcshöz, hogy fejtse meg a jelentését. A kamarás útnak indult és hamarosan, találkozott egy paraszt leánnyal, akiről útjuk során megtudta, hogy milyen okos. Megkérte hát, hogy fejtse meg a király álmát. A lány azonban csak a királynak volt hajlandó elmondani mit jelent, így másnap elindultak a várba. Vajon mi lehetett ennek az oka? Hallgasd meg a mesét, hogy megtudd, mit jelent a király álma.
Fri, 25 Aug 2023 - 09min - 29 - Sábáti esti mese Fricivel: A király gyermekeiFri, 18 Aug 2023 - 12min
- 28 - Sábáti esti mese Fricivel: A király és a halász lánya
Volt egyszer egy nagyon szegény halász. Minden nap kiment a tengerre halászni, de a legtöbbször zsákmány nélkül tért vissza. Egy nap a lánya is vele tartott, hátha együtt nagyobb szerencséjük lesz. A hálóval azonban egy nagy ládát fogtak ki, és amikor kinyitották, a legcsodálatosabb ékszereket találták benne. A lány eladott néhány ékszert és pénz egy részéből egy földdarabot vásárolt és építtetett rá egy fogadót. A szállásért és az ételért azonban nem kért pénzt, sőt mindenki pénzt is kapott a bőséges ellátás mellé. Amikor a király hallott erről a fogadóról, nagyon kíváncsi lett és elhatározta, hogy kideríti kié a fogadó és miért ilyen nagylelkű. Ez azonban nem ment neki egyszerűen, hallgasd meg, hogyan járt a dolgok végére a király!
Fri, 11 Aug 2023 - 11min - 27 - Sábáti esti mese Fricivel: A hét hazugság
Volt egyszer egy idős asszony, aki a fiával élt. A fiú nem volt túl jóképű, de nagyon okos volt. Amikor a király kihirdette, hogy annak adja a lányát feleségül, aki hét hazugságot el tud hitetni vele, elment a palotába, hogy jelentkezzen a kihívásra. Hogy mi volt a hét hazugság és elnyerte-e velük a királylány kezét, megtudhatjátok a meséből.
Fri, 04 Aug 2023 - 08min - 26 - Sábáti esti mese Fricivel: A király barátja
Élt egyszer egy király, aki nagyon szerette a rejtvényeket. Egyszer elhatározta, hogy leveszi a koronáját, a királyi öltözékét, és sétálni megy a birodalmában, mint egy hétköznapi polgár. Így találkozott egy szegény emberrel, aki meghívta őt az otthonába. A beszélgetés során kiderült, hogy ugyanannyira szereti a rejtvényeket, mint a király. Vajon sikerült túljárnia szegény embernek a király eszén?
Fri, 28 Jul 2023 - 14min - 25 - Sábáti esti mese Fricivel: A favágó rejtvényei
Réges-régen élt egy király, aki nagyon szerette a rejtvényeket és a találóskérdéseket. Egy nap az erdőben sétált, amikor meglátott idős favágót. Miután feltett neki egy kérdést, rájött, hogy milyen okos ember, ezért még néhány kérdéssel próbára tette és az öregember mindegyikre tudott válaszolni. A királynak volt egy elkényeztetett fia, ezért úgy döntött, hogy megleckézteti. Feltette neki négy kérdést és adott harminc napot a válaszra. Amennyiben nem tud felelni a kérdésekre az idő leteltével, száműzi őt az országból. Szerinted megtalálta a választ a herceg az összes kérdésre?
Fri, 21 Jul 2023 - 09min - 24 - Sábáti esti mese Fricivel: Démon a tanházban
Egy nap furcsa dolgok kezdtek történni Rabbi Ábáje tanházában. A székek nyikorogni kezdtek, könyvek tűntek el és furcsa hangokat lehetett hallani. Rabbi Ábáje aggódott, később félni kezdett, hogy démon lakik a tanházban. Ekkoriban egy barátja, Rabbi Áhá jelentkezett nála, hogy szeretne együtt tanulni vele. Nagyon megörült neki, mert biztos volt benne, hogy Rabbi Áhá megoldja majd a démon problémáját. Sikerült vajon Rabbi Áhának elűznie a démont?
Fri, 14 Jul 2023 - 05min - 23 - Sábáti esti mese Fricivel: Sába királynő és Salamon királyFri, 07 Jul 2023 - 08min
- 22 - Sábáti esti mese Fricivel: Hajadon a fán
Sába királynője nem hisz abban, hogy az Örökkévaló mindenkinek talál párt, ezért Salamon király egy távoli szigeten egy öreg fában lévő üregbe zár egy gyönyörű lányt, hogy kipróbálják, így is megtalálja-e szerelmét. Mire tippelsz, megtalálja? Frici meséjéből kiderül! A fordulatos mesében szerepel még Noé bárkája és rengeteg állat is.
Fri, 30 Jun 2023 - 12min - 21 - Sábáti esti mese Fricivel: A madárcsőr palotaFri, 23 Jun 2023 - 07min
- 20 - Sábáti esti mese Fricivel: Találóskérdés és csók
Don Isaaco, a Sevilla-i nemes ifjú, nagyon szerette az embereket próbára tenni, olyan kérdésekkel, amiket biztosan nem tudnak majd megválaszolni. Egyszer elvetődött egy kertész házához, akinek három lánya volt. Miután a két idősebb lány eszén sikerült túljárnia, sorra került a legfiatalabb, Rina is, aki azonban méltó ellenfélnek bizonyult és azonnal visszakérdezett. Don Isaaco ettől olyan zavarba jött, hogy sarkon fordult hazament. Másnap azonban álöltözetben visszatért a lányhoz. Szerinted hogyan folytatódik tovább a történet? Hallgasd meg a mesét és megtudod!
Fri, 16 Jun 2023 - 10min - 19 - Sábáti esti mese Fricivel: Nahum Bibas
Nahum Bibas egy kis faluban élt Valencia mellett, ahol a zsidók szegények voltak, de boldogan éltek. Egy nap azt a hírt kapták, hogy El Cid elfoglalta Valenciát. Elhatározták a faluban, hogy felkeresik őt és ajándékot visznek neki, hogy továbbra is nyugodtan tudjanak élni. A falusiak Nahumot választották követnek. Szerinted mi lehetett az ajándék? Hallgasd meg Nahum kalandjait, miként jutott el az uralkodó táborába és milyen módon adta át neki a követ.
Fri, 09 Jun 2023 - 21min - 18 - Sábáti esti mese Fricivel: Maimonidesz, a főtanácsos és Kerikoz a festő
A nagy Maimonidesz, az egyiptomi király személyes orvosa, mérnöke és tanácsadója volt. Egyszer csodálatos palotát építtetett a királynak. Amikor a király meg akarta jutalmazni, csak azt kérte, hogy engedje ki a börtönből, igazságtalanul bezáratott barátját, a főtanácsost. Szerinted kiengedte őt a király? Hogy kiderítsd, kövesd végig Maimonidesz és a főtanácsos kalandjait a királyi udvarban!
Fri, 02 Jun 2023 - 05min - 17 - Sábáti esti mese Fricivel: A palacsintahegyFri, 26 May 2023 - 03min
- 16 - Sábáti esti mese Fricivel: Maimon és KamunFri, 19 May 2023 - 06min
- 15 - Sábáti esti mese Fricivel: Egy szamár megmenti a zsidókatFri, 12 May 2023 - 07min
- 14 - Sábáti esti mese Fricivel: Az elefántcsont furulya
Alamare gróf csatába indult a franciák ellen, útközben megálltak pihenni és egy vásárban meglátott egy csodálatos elefántcsont furulyát. Azonnal meg is vette, amikor azonban meg akarta szólaltatni, egy hang sem jött ki rajta, bárki próbálta. Kövesd Te is a gróf és tanácsadója kalandjait és derítsd ki, hogy vajon találtak-e olyat, akinek sikerült játszania a hangszeren!
Fri, 05 May 2023 - 10min - 13 - Sábáti esti mese Fricivel: Alma az élet fájárólFri, 28 Apr 2023 - 08min
- 12 - Sábáti esti mese Fricivel: Ábrahám ben Ezra és a püspök
A híres filozófus Ábrahám ben Ezra a tengeren hajózott, a hajóját kalózok fogták el és eladták rabszolgának. Egy püspök vette meg őt, mert szeretett volna egy okos szolgát. Később a király három kérdést tett fel a püspöknek, hogyha megmondja a választ alkirály lesz, ha nem, megöli őt. Ábrahám ben Ezra önként elment helyette a királyhoz, hogy meadja a kérdésekre a feleletet. Vajon jó válaszokat adott a királynak?
Fri, 21 Apr 2023 - 05min - 11 - Sábáti esti mese Fricivel: A tükör
A zsidó világ egyik központja, kultúrális aranykora az ibériai félszigeten volt a középkorban. A spanyol, portugál és észak-afrikai zsidók öröksége sokban hasonlít az arab világéra, izeiben, zenéiben, illusztrációiban sokat átvett a muszlim örökségből. Az ezekről a tájakról származó zsidó mesék sokat elárulnak erről az együttélésről, a hősök neveinek hangzása is más, néha spanyolos, néha arabos, s a leírásokban, színekben is felfedezhető a keleti világ.
Egyszer egy király tudni akarta, van-e másik ember, aki ugyanazon csillagzat alatt született, mint ő. Éjjel azt olvasta ki a csillagokból, hogy ez az ember Hajim ben Mose ibn Átár rabbi. Nagyon kíváncsi lett rá, ezért otthon hagyta a feleségét és főtanácsadóját és elindult a rabbihoz. Meglepődött, hogy milyen szegényes házban lakik a rabbi. Amikor azonban a rabbi hazaért mutatott neki egy varázslatos tükröt és megkérte nézzen bele. Mit láthatott a király a tükörben?Fri, 14 Apr 2023 - 11min - 10 - Sábáti esti mese Fricivel: A bűvös borosserlegFri, 07 Apr 2023 - 06min
- 9 - Sábáti esti mese Fricivel: Engedetlen testrészek
A mese két leányról szól: Asziláról és Hanináról. Aszila, a szultán egyetlen gyereke volt, Hanina pedig egy zsidó szabó lánya. Egy napon Aszila megbetegedett és senki sem tudta meggyógyítani. Hallgasd meg, hogyan próbál segíteni a lányon Hanina, és derítsd ki, annak milyen gondja támadt emiatt! Szerinted meggyógyul Aszila?
A zsidó világ egyik központja, kultúrális aranykora az ibériai félszigeten volt a középkorban. A spanyol, portugál és észak-afrikai zsidók öröksége sokban hasonlít az arab világéra, izeiben, zenéiben, illusztrációiban sokat átvett a muszlim örökségből. Az ezekről a tájakról származó zsidó mesék sokat elárulnak erről az együttélésről, a hősök neveinek hangzása is más, néha spanyolos, néha arabos, s a leírásokban, színekben is felfedezhető a keleti világ.
Fri, 31 Mar 2023 - 13min - 8 - Sábáti esti mese Fricivel: 12 aranyborjú
KELETI MESÉK - 12 aranyborjú
A tizenkét aranyborjú. Kaifeng városában, Kínában, élt egy Si Ziju nevű zsidó. Egy kis műhelyben dolgozott, selymet, szatént és brokátot szőtt. Szeretett volna saját szövőüzemet, de kevés volt a pénze. Egyik éjszaka álmában megjelent tizenkét aranyborjú. Vajon mit mondtak neki? Frici meséjéből kiderül!
Hétről hétre, minden Sábátkor Frici felolvas egy-egy mesét a legkisebbeknek a JCC Budapest - Bálint Ház podcastjében. Lesznek ünnepi, bibliai, haszid, izraeli és királyokról szóló történetek is.
Fri, 24 Mar 2023 - 03min - 7 - Sábáti esti mese Fricivel: Tej és méz
A következő mese a diaszpóra zsidóságának évezredes Jeruzsálem utáni vágyódásáról szól. Ez általában be is teljesedik egy csoda, Isteni segítség, vagy a kitartás által. A meséből megtudhatod, hogyan jutott el Józsué, a pásztorfiú, Lengyelországból Izraelbe egy kecske segítségével.
Frici hétről-hétre mesét mond a legkisebbeknek. Mostantól, péntekenként, podcast formában találkozhattok a sábáti mesékkel, a Bálint Ház Spotify fiókjában. A mese mellé pedig izgalmas feladványokkal és színezőkkel is készülünk nektek, amit letölthettek a honlapunkról.
https://balinthaz.hu/shop/events/sabati-mesek-fricivel-tej-es-mez
Fri, 17 Mar 2023 - 12min - 6 - Sábáti esti mese Fricivel: Egyszer fent, egyszer lent
A következő mese a diaszpóra zsidóságának évezredes Jeruzsálem utáni vágyódásáról szól. Ez általában be is teljesedik egy csoda, Isteni segítség, vagy a kitartás által.
Murát, a pásztor hosszú, kalandos utazása Jordániából Jeruzsálembe, álmai városába.
Hétről hétre, minden Sábátkor Frici felolvas egy-egy mesét a legkisebbeknek a JCC Budapest - Bálint Ház podcastjében. Lesznek ünnepi, bibliai, haszid, izraeli és királyokról szóló történetek is. A mese mellé izgalmas feladványokkal és színezőkkel is készülünk nektek, amit letölthettek a honlapunkról:
https://balinthaz.hu/shop/events/sabati-mesek-fricivel-egyszer-fent-egyszer-lent
Fri, 10 Mar 2023 - 14min - 5 - Sábáti esti mese Fricivel: Ktonton purimja
Ünnepi mesék – Purim - Mordeháj és Eszter győzelmét ünnepli a gonosz Hámán felett. A történet Eszter Könyvében található a Tánáchban (Héber Biblia), s az ünnepen felolvassuk. A Purim szó sorsvetést jelent, mert Hámán sorsot vetett, hogy meghatározza, mely napon fogja elpusztítani a gyűlölt zsidókat. A sors Ádár hóra esett, ezért a rabbik szerint: amikor Ádár hóba lépünk, az örömünk egyre nagyobb. Nem járnak vele tiltások, mint a zarándokünnepeken, kis étel a barátoknak, némi adomány, sok-sok étel és ital, a sztori meghallgatása és már meg is ünnepelted ezt az ünnepet, ahogy kell.
A meséből apró Ktonton történetét ismerhetitek meg, akinek legnagyobb vágya, hogy Purimkor jelmezben látogathassa végig a szomszédokat.
Hétről hétre, minden Sábátkor Frici felolvas egy-egy mesét a legkisebbeknek a JCC Budapest - Bálint Ház podcastjében. Lesznek ünnepi, bibliai, haszid, izraeli és királyokról szóló történetek is. A mese mellé izgalmas feladványokkal és színezőkkel is készülünk nektek, amit letölthettek a honlapunkról:
https://balinthaz.hu/shop/events/sabati-mesek-fricivel-ktonton-purimja
Fri, 03 Mar 2023 - 08min - 4 - Sábáti esti mese Fricivel: A lodzi rabbi
A haszidizmus a 18. Századi Lengyelország zsidó közösségeiben indult. Az egyszerű sokszor tanulatlan, szegény zsidót teszi a középpontba, aki odaadással, imával, tánccal és dúdolással is el tud érni az Örökkévalóhoz. A haszid közösségek rabbijai nagyon nagyra tartott, tisztelt tanítók voltak, akiket sokszor ruháztak fel csodatévő képességekkel. Ezek a mesék egy ártatlan nagyon szerethető, egyszerű világba kalauzolnak, ahol a csodák mindennaposak.
A zsidóságban nagyon fontos szerepe van az adományozásnak és a nálunk rosszabb helyzetben lévők megsegítésének. Ez a sábáti történet is erről szól.
Frici hétről-hétre mesét mond a legkisebbeknek. Mostantól, péntekenként, podcast formában találkozhattok a sábáti mesékkel, a Bálint Ház Spotify fiókjában. A mese mellé pedig izgalmas feladványokkal és színezőkkel is készülünk nektek, amit letölthettek a honlapunkról.
A kézműves foglalkozást a meséshez itt találod:
https://balinthaz.hu/shop/events/sabati-mesek-fricivel-a-lodzi-rabbi
Fri, 24 Feb 2023 - 04min - 3 - Sábáti esti mese Fricivel: Sábát a paradicsomban
A haszidizmus a 18. Századi Lengyelország zsidó közösségeiben indult. Az egyszerű sokszor tanulatlan, szegény zsidót teszi a középpontba, aki odaadással, imával, tánccal és dúdolással is el tud érni az Örökkévalóhoz. A haszid közösségek rabbijai nagyon nagyra tartott, tisztelt tanítók voltak, akiket sokszor ruháztak fel csodatévő képességekkel. Ezek a mesék egy ártatlan nagyon szerethető, egyszerű világba kalauzolnak, ahol a csodák mindennaposak.
A mesében szereplő rabbi eltévedt az erdőben és fogadta a sábátot. Imádkozás közben megjelent előtte egy ember és elvezette egy közelben található palotához. Az ottani csodálatos zsinagógában imádkozott és ott töltötte az éjszakát is.
Hétről hétre, minden Sábátkor Frici felolvas egy-egy mesét a legkisebbeknek a JCC Budapest - Bálint Ház podcastjében. Lesznek ünnepi, bibliai, haszid, izraeli és királyokról szóló történetek is. A mese mellé izgalmas feladványokkal és színezőkkel is készülünk nektek, amit letölthettek a honlapunkról:
https://balinthaz.hu/shop/events/sabati-mesek-fricivel-sabat-a-paradicsomban
Fri, 17 Feb 2023 - 06min - 2 - Sábáti esti mese Fricivel: A nigun
A haszidizmus a 18. századi Lengyelország zsidó közösségeiben indult. Az egyszerű sokszor tanulatlan, szegény zsidót teszi a középpontba, aki odaadással, imával, tánccal és dúdolással is el tud érni az Örökkévalóhoz. A haszid közösségek rabbijai nagyon nagyra tartott, tisztelt tanítók voltak, akiket sokszor ruháztak fel csodatévő képességekkel. Ezek a mesék egy ártatlan nagyon szerethető, egyszerű világba kalauzolnak, ahol a csodák mindennaposak.
A haszid Háim esete a gazdag kereskedővel és a lányával. A történetből az is kiderül, mi a fontosabb Háimnak, a gazdag menyasszony vagy egy új dallam és a tanulás. Te meg tudsz szólaltatni egy furulyát, vagy más hangszert? Készíts hangszert szívószálakból és próbálj meg hangot előcsalogatni belőle!
Hétről hétre, minden Sábátkor Frici felolvas egy-egy mesét a legkisebbeknek a JCC Budapest - Bálint Ház podcastjében. Lesznek ünnepi, bibliai, haszid, izraeli és királyokról szóló történetek is. A mese mellé izgalmas feladványokkal és színezőkkel is készülünk nektek, amit letölthettek a honlapunkról: https://balinthaz.hu/shop/events/sabati-esti-mese-fricivel-a-nigun
Fri, 10 Feb 2023 - 09min - 1 - Sábáti esti mese Fricivel: A varázslatos gránátalma
ÜNNEPI MESÉK - TU BISVÁT
A varázslatos gránátalma
Tu Bisvát egy Svát hónapban lévő ünnep, a Fák Újéve, a misnában említett négy új év egyike. Az ünnephez kapcsolódó szokások között van a faültetés, gyümölcsök és aszalt gyümölcsök és magok, különösen füge, gránátalma, datolya, mandula és szentjánoskenyér fogyasztása.
Három testvér hosszú utazásának története, melynek során csodálatos dolgokra tesznek szert, melyeket egy hercegnő megmentésére használnak.
Hétről hétre, minden Sábátkor Frici felolvas egy-egy mesét a legkisebbeknek a JCC Budapest - Bálint Ház podcastjében. Lesznek ünnepi, bibliai, haszid, izraeli és királyokról szóló történetek is. A mese mellé izgalmas feladványokkal és színezőkkel is készülünk nektek, amit letölthettek a honlapunkról: https://balinthaz.hu//storage/uploads/ad788073-ecaf-4006-af5a-20318fa988d4/A-buvos-granatalma.pdf
Mon, 06 Feb 2023 - 10min
Podcasts similaires à Sábáti esti mese Fricivel
- 444 444
- Balázsék Balázsék
- Bochkor Bochkor
- BŰNtények Podcast BŰNtények PODCAST
- Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor
- Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor
- Hihetetlen Történelem Podcast hihetetlentortenelem
- HVG podcastok HVG
- Ma is tanultam valamit Index.hu
- Kabare Club Podcast Kabare Club
- A világ urai Klubrádió
- Három az igazság Klubrádió
- Megbeszéljük... Klubrádió
- KAPod Kovacs Andras Peter
- Magyar Hang podcastok Magyar Hang podcast
- Partizán Partizán média
- Partizán Podcast Partizán Podcast
- Igaz történetek Podcaster.hu
- Pogi Podcast Pogátsa Zoltán
- Portfolio Checklist Portfolio
- Puzsér Róbert Puzsér Róbert
- Kabarécsütörtök Rádió Bonbonierre
- szexkultúra podcast szexkultúra podcast
- Totalcar Égéstér: Podcast autókról Totalcar
Autres podcasts de Enfants et Famille
- Csukás Meserádió Csukás Meserádió
- Még egy esti mese Még egy esti mese
- ZsebRádió ZsebRádió
- La libre antenne - Olivier Delacroix Europe 1
- Szülőpercek - Gyerekszoba.hu Gyerekszoba.hu
- Székre állok Sláger FM
- Pár Perc Mese Pár Perc Mese
- Szülőszerviz - nlc.hu nlc.hu
- Mese, mese mátka... Benedekfi Monika
- Mese Neked Szabad Krisztina
- Dik Voormekaar Show Andre van Duin / Ferry de Groot
- DOGZ podcast Az én kutyám
- Aludj el szépen! Zsák Péter
- Igazi szülők Igazi szülők
- Relax Yen
- Karantén mesék - Mesék csendespihenőre Heidt Erika
- mese.tv - esti mese esti mese
- L&L réflexions d'une maman marie
- Gyereknevelés Podcast Gyereknevelés
- Esti mesék a fiókból Levi