Filtra per genere
A Palikék Világa három különböző személyiség köré épülő videós podcast sorozat, melyben Palik László és két szerkesztő kollégája, Konyári Edinka és Wágner Tamás vár érdekes vendégekkel és változatos tartalmakkal. Érzelmek, meglepetések, fordulatok váltják egymást hetente háromszor.
Hétfőnként Három igazságot keresnek Palikék, ahol a vendégnek őszintén kell válaszolnia a borítékokban elhelyezett kérdésekre, cserébe viszont ő is elárulhat magáról egy olyan dolgot, amit meg szeretne osztani magáról, hiszen három az igazság és egy a ráadás!
Csütörtökön Laci futásnak ered, de nem egyedül! Társa hétről-hétre egy színes és érdekes ismert ember, akivel futás közben beszélget a legkülönbözőbb témákról.
Szombatonként olyan híres emberekkel beszélget a trió, akik korábban sokat szerepeltek a médiában, egy ideje azonban már kevesebbet hallani felőlük. A Hová tűnt? című sorozatunk érdekes életutakról, nagy változásokról és komoly döntésekről szól, ami minden alkalommal gondolkodásba ejti a nézőt.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
- 494 - SZABÓ ÁDÁM: A FELESÉGEM MENTETT MEG AZ ALKOHOL ÉS A SZERENCSEJÁTÉK RABSÁGÁBÓL / Palikék VilágaMon, 02 Dec 2024 - 33min
- 493 - SPECIÁLIS A GYEREKEM! ÁBEL ANITA, SCHUMACHER VANDA, ZELEND NIKI, ASCHENBRENNER ZSUZSA Egy ritmusban
Nagyon fontos témát érint az Egy ritmusban Ábel Anitával podcast legújabb epizódja: mit lehet tenni, ha speciális igényű a gyermekünk? Az ADHD, azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar és az autizmus egyre több gyermeket érint. De milyen az élet egy ADHD-s vagy egy autista gyerekkel? Hogyan reagál a környezet, az iskola, a család arra, ha gyermekünknek speciális igényei vannak? Ábel Anita kivételesen nem generációs szempontok alapján hívta meg vendégeit, hanem olyanokkal beszélget, akik maguk is érintettek a témában. Schumacher Vanda azon kevés magyar influenszerek közé tartozik, aki a nyilvánosság előtt is felvállalta, hogy ADHD-val küzd gyerekkora óta. Zelend Niki egykori televíziós szakember életét jó ideje már az ADHD-s és autista gyermekeinek nevelése határozza meg. Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna csecsemő- és gyermekorvos, pár- és családterapeuta pedig elismert szakértője és személyesen is érintettje a témának.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 30 Nov 2024 - 1h 04min - 492 - VERES MÓNIKA NIKA: MI NEM NAPRÓL-NAPRA ÉLÜNK AZ ELŐADÓMŰVÉSZETI IPARÁGBAN / Szóló / Palikék Világa
Veres Mónika Nika kimondja azt, amit csak kevesen szoktak feketén-fehéren felvállalni: az előadóművészek egy része igenis napról-napra él. A kivételes hangú énekesnő ennek okait is elárulta a Szóló legújabb epizódjában Dombovári Vandának. De arról is kendőzetlen őszinteséggel mesélt, hogy milyen erőket kellett mozgósítania akkor, amikor az édesapja temetésének napján kellett élő tévéshow-ban énekelnie. A baráti hangulatú beszélgetésben szóba kerülnek még a gyermekévek, a családi kapcsolatok, a párkeresés nehézségei és Nika jövőbeli tervei is.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 28 Nov 2024 - 43min - 491 - BESZTERCZEY JUDIT EGYKORI FÜGGŐKÉNT BESZÉLGET A FÜGGŐSÉGEKRŐL / Szóló / Palikék Világa
Sokakat érintő témát feszeget a Szóló legújabb epizódjában Dombovári Vanda, akinek vendége ezúttal Beszterczey Judit riporter. Kollégánk "Mindenki függő" címmel indított hiánypótló podcast sorozatot a YouTube-on, amelyben ismert emberek beszélnek őszintén a függőségeikről. Judit vendége volt már többek között Molnár Gusztáv, Simon Kornél, Karafiáth Orsolya és Herczeg Zoltán is. A beszélgetések különlegessége, hogy a riporter maga is felépülő függő, amit vállal is a nyilvánosság előtt. Beszterczey Judit a saját példáján keresztül is mesélt Vandának az alkoholizmusról, a szer- és viselkedésfüggőségről, valamint a felismerés fontosságáról, a segítségkérés szükségességéről és arról, hogyan lehet a függőségeinktől sikeresen megszabadulni.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Wed, 27 Nov 2024 - 36min - 490 - SOMOGYI DIA: GYÓGYÍTHATATLAN SZEMBETEGSÉG MIATT KELLETT ABBAHAGYNOM / Három igazság / Palikék Világa
Somogyi Dia új szerepben próbálta ki magát. A műsorvezetőnek nemrég jelent meg első könyve, amelyet kutyája, Vito ihletett. A Három igazság legújabb epizódjában elmondta, hogy egy gazdi ballépéseit kellő humorral bemutató könyv a felelős kutyatartás fontosságára is felhívja a figyelmet. Dia emellett arról is mesélt, milyen érzésekkel állt fel a Család-barát magazin műsorvezetői székéből, amelyet hat éven át vezetett, és őszintén vallott gyógyíthatatlan szembetegségéről is. Az egykori sportriporter elárulta, hogy bár a betegség miatt már nincs képernyőn, az életébe pozitív változásokat is hozott az állapot.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 25 Nov 2024 - 40min - 489 - ÁBEL ANITA, MARJAI JUDIT, NOVÁK ANGÉLA, KOVRIG DODA BESZÉLGET ARRÓL MITŐL NŐ EGY NŐ / Palikék Világa
Mitől nő a nő? Az Egy ritmusban podcast legújabb epizódjában Ábel Anita ismét három generáció női képviselőit látja vendégül: Marjai Judit fotóművészt, Novák Angéla előadóművészt és Kovrig Dodát, a plus size divat elismert tanácsadóját. A beszélgetés középpontjában a nőiesség, az önazonosság és a társadalmi szerepek állnak. Szó esik az önbizalom kihívásairól, a külső és belső szépség harmóniájáról, valamint arról, hogyan befolyásolják a sikerek és a visszajelzések a női identitást.
Csatlakozz hozzájuk, és fedezd fel, mit jelent nőnek lenni 2024-ben, a hétköznapok viharában!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 23 Nov 2024 - 1h 00min - 488 - PÁSZTOR ANNA: AZ IDEGÖSSZEROPPANÁS ÍGY VAGYOK / Ilyen az élet / Palikék Világa
A sokszínű énekesnő, Pásztor Anna néhány napja még a Legyen Ön is milliomos! székében ülve válaszolt Palik László által feltett műveltségi kérdésekre, most pedig az Ilyen az élet legújabb részében mesélt az elmúlt időszakról. Anna nemcsak a kvízműsorban szerzett élményeiről beszélt, hanem őszintén megosztotta, hogy tavaly decemberben átesett egy idegösszeomláson. Ennek egyik következménye az volt, hogy három hónapig teljesen elzárkózott a világtól és az emberektől, ma már viszont erősebb, mint valaha.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 21 Nov 2024 - 37min - 487 - NAGY MELANIE, SOMHEGYI IKREK, PÁSZTOR ANNA - A LEGYEN ÖN IS MILLIOMOS! ELŐTT - UTÁN / Palikék Világa
Újabb háttérinformációkkal jelentkezik Dombovári Vanda a Legyen Ön is milliomos forgatásáról! A keddi adásban 2 millió forintot nyert Nagy Melanie és Minzari Alexandra boldogan mesélt élményeiről Vandának. A szerdai adás előtt izgatottan készülődött Somhegyi Krisztián műugró bajnok és ikertestvére. A mindig vagány Pásztor Anna sem volt a műsor előtt annyira magabiztos, mint általában, pedig őt is a testvére, Sámuel kísérte el, akivel együtt zenél az Anna and the Barbies zenekarban. A videó második felében pedig jöhet egy kis "reunion" érzés, hiszen Vanda Palik Lacival és Wágner Tomival és beszélget!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Wed, 20 Nov 2024 - 22min - 486 - A LEGYEN ÖN IS MILLIOMOS TITKAI: TÓTH GABI, NAGY MELANIE, ÁBEL ANITA, LAKY ZSUZSI / Palikék világa
A Legyen Ön is milliomos forgatásán járt Dombovári Vanda! A kedd este, a TV2-n látható adás felvétele előtt beszélgetett Tóth Gabival és párjával, Papp Máté Bencével, valamint szintén a keddi adásban vetélkedő, G.w.M exeként megismert Nagy Melanie-val és barátnőjével, Minzari Alexandrával. De a hétfő esti első adásban látott Ábel Anita és Jaskó Bálint, valamint Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv készülődését, majd a műsor utáni érzéseit is megismerhetjük Vanda riportjából!
A Legyen Ön is milliomos! teljes adásait és további extra videókat itt találsz:
https://tv2play.hu/legyen_on_is_milliomos/videok
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Tue, 19 Nov 2024 - 34min - 485 - NAGY NATÁLIA: KLÓRSZAGALKOTÓ VAGYOK! / Három igazság / Palikék Világa
Nagy Natália már soha nem fog Evettke bőrébe bújni. A legendás színésznő, humorista a Három igazság legújabb epizódjában mesélt arról, hogyan és miért hagyta végleg ott a színpadot. A beszélgetés során nemcsak a L’art pour l’art társulatról lesz szó, hanem a színésznő elmeséli, hogyan kapta meg a Csinibaba című filmben Mancika szerepét, és beszél könyveiről is, hiszen ma már írói munkája tölti ki a hétköznapjait.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 18 Nov 2024 - 45min - 484 - ÁBEL ANITA, BALOGH EDINA, V. KULCSÁR ILDIKÓ ÉS HENNEL ÉVA A MOZAIKCSALÁDRÓL / Palikék Világa
Az Egy ritmusban podcast legújabb epizódjában Ábel Anita vendégei V. Kulcsár Ildikó újságíró, Balogh Edina színésznő és Henner Éva mediátor, akik a mozaikcsaládok témáját járják körül. A beszélgetés során szó esik arról, hogy mi is az a mozaikcsalád, hogyan formálódnak ezek a családok, és milyen dinamikák jellemzik őket. A vendégek megosztják saját tapasztalataikat, és őszintén beszélnek a sértettségekről, kompromisszumokról, valamint arról, hogy mit tehetünk, ha a gyerekek ellenzik az új kapcsolatot. Szó esik arról is, mit tehetünk, ha a gyerekek ellenzik az új kapcsolatot, és hogyan kerülhetők el az ellentétek, amikor "a te gyereked, az én gyerekem, a mi gyerekünk" felosztás felüti a fejét. Három generáció tapasztalata, személyes történetek és szakértői nézőpontok keverednek ebben az érzelmes és tanulságos adásban. Ha érdekel, hogyan lehet sikeresen működtetni egy mozaikcsaládot, és milyen megoldások léteznek a mindennapi nehézségekre, ne hagyd ki ezt a részt. Hallgasd meg most az Egy ritmusban podcastot a Palikék világa csatornán!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 16 Nov 2024 - 56min - 483 - MEGYESI BALÁZS: KINCSEK LAPULNAK MINDEN OTTHONBAN / Nem hétköznapi történetek / Palikék Világa
Megyesi Balázs műtárgyszakértő lassan 15 éve kutat megszállottan műtárgyak után. Szerinte a kincs ott van a szemünk előtt, ahogy a Kincsvadászok című műsorban is láthattuk. Az ő nem hétköznapi története következik most.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 14 Nov 2024 - 32min - 482 - SÁRKÖZI ÁKOS ÉS FELESÉGE: NAGY DILEMMA, HOGY KÜLFÖLDÖN TANULJANAK-E A GYEREKEINK / Palikék Világa
Sárközi Ákos és felesége, Évi ritka betekintést nyújtottak házasságukba. A Három igazság legújabb részében a Michelin-csillagos séf és festőművész párja nemcsak romantikus eljegyzési történetüket osztották meg, hanem gyermekeik jövőjéről is őszintén meséltek. A beszélgetésből az is kiderült, hogyan működik az ő mozaikcsaládjuk a hétköznapokban, felfedték a Michelin-csillag elérésének titkait, és a sztárséf azt is elárulta, miben változtatta meg életét a Sztárbox szereplés.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 11 Nov 2024 - 40min - 481 - ÁBEL ANITA, VÖLGYESI GABI, YVONNE DEDERICK ÉS CZIFRA JULI – EGY RITMUSBAN / Palikék Világa
Az Egy ritmusban podcast új epizódjában Ábel Anita három különleges vendéggel, Völgyesi Gabival, Yvonne Dederick üzletasszonnyal, valamint Czifra Julianna pszichológussal beszélgetett a munkahelyi viszonyokról. Szóba került a nők munkaerőpiaci helyzete, a sztereotípiák, a nemi megkülönböztetés, a toxikus munkahelyi légkör, valamint az önbizalom és az anyaság karrierre gyakorolt hatása. A résztvevők személyes tapasztalataik és szakmai tudásuk alapján beszéltek a témákról, rávilágítva arra, hogyan segíthetjük a nők előrelépését és hogyan kezeljük a munkahelyi kihívásokat. Hallgassátok meg ezt a fontos és gondolatébresztő beszélgetést a Palikék Világa csatornán!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 09 Nov 2024 - 58min - 480 - CSONKA ANDRÁS HADAS KRISZTA HALÁLÁRÓL: KETYEG AZ ÓRA, NINCS IDŐ ... / Ilyen az élet / Palikék Világa
Számunkra is hihetetlen, de Csonka Bandi jövőre lesz 60 éves! A népszerű színész elárulta, hogy a kerek évforduló alkalmából egy új lemezzel is jelentkezik, amelyen a sikeres zeneszerző, ifj. Malek Miklós is közreműködött. A baráti beszélgetés során nem lehetett megkerülni a közelmúltban elhunyt Hadas Kriszta tragikus elvesztését sem, hiszen mindannyian egy mélyen tisztelt kollégát veszítettünk el. A tragédia kapcsán Bandi rávilágított az emberi lét törékenységére, és őszintén megosztotta az elmúlással kapcsolatos érzéseit is.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 07 Nov 2024 - 37min - 479 - VARGA FERI & BALÁSSY BETTI: A MI KAPCSOLATUNK IS KIÜRESEDETT EGYSZER / Három igazság / Palikék Világa
Varga Feri és Balássy Betty hisznek abban, hogy több lábon kell állni. A sztárpár a Három igazság legújabb epizódjában mesél arról, hogy a zene mellett milyen civil foglalkozásokat űznek, miközben élvezik a vidéki életet, és nem riadnak vissza a kétkezi munkától sem. Betty és Feri még a pandémia alatt határozták el, hogy a lehetőségeikhez mérten önellátóvá válnak, és azóta is kitartanak e döntésük mellett. A páros őszintén vall arról is, hogy a sűrű hétköznapokban volt olyan időszak, amikor a kapcsolatuk kiüresedett, amit saját maguk fedeztek fel, de tudatosan dolgoztak azon, hogy újra erőssé tegyék azt.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 04 Nov 2024 - 49min - 478 - Ábel Anita, Esztergályos Cecília, Keleti Andrea és Balaton Dóra – Egy ritmusban / Palikék Világa
Az Egy ritmusban podcast visszatér! Ábel Anita vezetésével a második évad első epizódja azzal a témával foglalkozik, amelyet sokan kértetek: a párkapcsolatokban megjelenő korkülönbséggel. A vendégek három generációt képviselnek, és mindannyian megosztják személyes tapasztalataikat erről az érdekes, és olykor tabunak tartott témáról. Az epizódban a zseniális színésznő, Esztergályos Cecília, aki négy évvel fiatalabb párjával él boldog házasságban, Keleti Andrea, akinek férje kilenc évvel fiatalabb, és Balaton Dóra, aki 38 évvel idősebb férjével, Ernyey Bélával él harmonikus kapcsolatban. Tartsatok velünk, és nézzük meg, hogyan látják ők a korkülönbség kérdését a szerelemben!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 02 Nov 2024 - 55min - 477 - PÁL DÉNES: A FELESÉGEMMEL ÚJRAKEZDTÜK / Szóló / Palikék Világa
Pál Dénes ezúttal a Palikék Világa Szóló című sorozatában, Wágner Tomi vendégeként mesél őszintén a saját kishitűségéről, az útkeresésről és arról a különleges kapcsolatról, ami összeköti őt a feleségével, Henivel. Hogyan lehet egy kapcsolatban újrakezdeni? Dénes bevallja, hogy annak idején az útkeresése és bizonytalansága távolította el őket egymástól egy időre, és azt is elmondja, hogy mit kellett megtalálnia magában, hogy rájöjjön, Henivel közös útjuk az igazi.
A beszélgetés során visszaemlékezett arra is, hogyan csöppent bele a Voice című műsorba, ami elindította a karrierjét, és nosztalgikus pillanatokkal idézte fel a Miskolcon eltöltött gyermekéveit is. Az őszinte és mély beszélgetés egy másik oldalát is megmutatja a közönségkedvenc énekesnek: milyen volt számára az a nehéz időszak a Voice győzelme után, és hogyan tanulta meg saját kishitűségét legyőzni.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 31 Oct 2024 - 45min - 476 - URL IZABELL: EMBERJOGI AKTIVISTAKÁNT EGY TERRORISTÁT IS MEGKERESTEM / Három igazság / Palikék Világa
Az Árulók legutóbbi évadában ismerhette meg az ország a 21 éves Url Izabellt, aki fiatal kora ellenére már két sikeres könyvet írt, és emellett emberi jogi aktivistaként komoly témákra hívja fel a figyelmet a közösségi médiában. A Három igazság legújabb részében alaposabban is megismerhetjük Izabellt, aki elmeséli, miért döntött úgy 14 éves korában, hogy Törökországban szeretne továbbtanulni. Ez a döntése nagyban befolyásolta későbbi tanulmányainak alakulását, valamint első két könyvének témáját is. Izabell közben már harmadik könyvén dolgozik. A fiatal író Palikénak ezzel kapcsolatban azt is elárulta, miért keresett meg egy magát terroristának valló nőt az anyaggyűjtés során, és mit szólnak a cseppet sem veszélytelen tevékenységéhez a szülei.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 28 Oct 2024 - 40min - 475 - HÓDI PAMELA: A NAGYLÁNYOMNAK SOK EMLÉKE VAN AZ APUKÁJÁRÓL / Ilyen az élet / Palikék Világa
Az Ilyen az élet című sorozatunk legújabb részében Hódi Pamela mesél a Sztáboxra való felkészülésről, a fizikai és mentális kihívásokról, valamint arról, milyen érzés volt átlépni saját korlátait. Az érzelmes pillanatok sem maradnak el, hiszen Pamela megosztja, hogyan ápolják nagylányával, Natasával közösen Berki Krisztián emlékét. Egy megható és inspiráló beszélgetés egy erős anyukával, aki nemcsak a ringben, de az életben is megállja a helyét.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 26 Oct 2024 - 32min - 474 - LUKÁCS MIKI: GYORSAN JÖTT A BABA, DE EZ NEM FELTÉTLENÜL BAJ / Ilyen az élet / Palikék Világa
Lukács Miki és párja babát várnak. Miki tavaly februárban volt utoljára a vendégünk, azóta viszont sokat változott az élete. Nemcsak 14 évig tartó házassága bomlott fel a színésznő Peller Annával, hanem újra rátalált a szerelem is, és nemrég kiderült, hogy ismét apuka lesz. Miki most őszintén mesélt a válásról, új kapcsolatáról, és elárulta születendő gyermeke nemét is.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 24 Oct 2024 - 34min - 473 - VARNUS XAVÉR: NEM VOLT EGYSZERŰ AZ ELMÚLT 60 ÉVEM / Három igazság / Palikék Világa
Rendhagyó és mélyen megható beszélgetést láthat és hallgathat, aki a Palikék Világa podcast legújabb epizódjára kattint. A rendkívül tehetséges orgonaművész, Varnus Xavér a "Három igazság" című sorozatunkban mesélt az elmúlt évek során átélt veszteségeiről. A művész nemcsak öccsét veszítette el tragikus körülmények között, de nemrég édesanyja is elhunyt. Mesélt kanadai életéről is, és régi családi történeteket is megosztott velünk.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 21 Oct 2024 - 48min - 472 - XANTUS BARBARA SZURDI MIKLÓS HALÁLÁRÓL: AZÉRT KELLETT IMÁDKOZNI, HOGY LEGYEN VÉGE / Palikék Világa
Súlyos betegség után nemrég elhunyt Szurdi Miklós rendező. Volt felesége, Xantus Barbara a Palikék Világa – Ilyen az élet című műsorban mély őszinteséggel beszélt a rendező életének utolsó időszakáról, és arról, hogyan élte meg a család ezt a hatalmas veszteséget. A színésznő elmesélte, milyen intenzív volt a kapcsolatuk gyermekeik apjával, és hogyan készült fel a család a fájdalmas búcsúra. A beszélgetésből kiderül, hogyan viselik Szurdi Miklós gyermekei édesapjuk halálát, és milyen gondolatok kísérték őket az elmúlt időszakban. Megható beszélgetés ez, amely betekintést enged egy család gyászába és egy erős nő őszinte érzelmeibe.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 19 Oct 2024 - 31min - 471 - SCHWARTZ DÁVID NŐKÉNT ÉL TOVÁBB – AZ EMBEREK NEM BÁNTANAK! / Szóló / Palikék Világa
Divo-t 2008-ban még Schwartz Dávidként ismerhette meg a nagyérdemű, amikor a We Are the World című világslágert egy személyben adta elő az Esti Showder tehetségkutatójában. Az Esti Showder után a nagy áttörést 2012-ben a The Voice című tehetségkutató finalistájaként érte el. Malek Andrea mentoráltjaként szurkolt neki az ország. Az énekes most a Szóló című sorozatunkban mesélt arról, miért döntött úgy, hogy nőként folytatja életét. Őszintén beszélt a benne lezajló lelki folyamatokról, és arról, hogyan fogadta környezete az új énjét.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 17 Oct 2024 - 34min - 470 - TÖRŐCSIK DANI: MINDEN NŐTŐL BOCSÁNATOT KÉRTEM, AKIT MEGBÁNTOTTAM / Három igazság / Palikék Világa
Törőcsik Dani a legújabb Palikék Világa podcast epizódban őszintén mesélt élete fordulópontjairól, a múltbeli hibáiról és azok következményeiről. Az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja ma tetováló művészként építi karrierjét. A Három igazság legújabb részében Dani nemcsak a szakmai váltásról beszélt, hanem egy különleges történetet is megosztott: rendhagyó módon 8 hónapig udvarolt párjának, a gyönyörű Bíró Beának. Dani arról is beszélt, hogyan kezdte felismerni a karmát, amikor egyedül élt Hamburgban, és hogy megbánta a múltbeli viselkedését másokkal, különösen nőkkel szemben. Őszinte megbánása pedig arra késztette, hogy bocsánatot kérjen azoktól, akiket megbántott.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 14 Oct 2024 - 38min - 469 - KERESZTES ILDIKÓ ÉS BALÁZS ZOLTÁN – AZ AGYDAGANAT ÉS A BARÁTOK / Ilyen az élet / Palikék Világa
Súlyos agyműtétje után visszatért a munkába Keresztes Ildikó. A népszerű énekesnőnél tavaly novemberben diagnosztizáltak agydaganatot, de ma már szerencsére egészséges, és újra tele van energiával. Az Ilyen az élet legújabb részében barátjával, Balázs Zoltán rendezővel érkezett, akivel meséltek a munkájukról, kapcsolatukról és arról, hogyan segítette át őket a humor és a kettejük között szövődött szövetség az elmúlt időszak nehézségein.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 12 Oct 2024 - 40min - 468 - FÖLDES ESZTER: A VÁLÁS VISSZAGYŰRŰZIK A GYEREKKOROMBA / Három igazság / Palikék Világa
Földes Eszter megtörte a csendet, és megrázó őszinteséggel mesélt válásáról. A népszerű színésznő a Három igazság legújabb epizódjában beszélt a mögötte álló nehéz hónapokról. Lovasi Andrással, a Kispál és a Borz énekesével 2015-ben kötötték össze életüket, és a kapcsolatuk végét bejelentő közlemény sokkolta a közvéleményt. A színésznő nemcsak a nehéz emberi helyzetről mesélt, hanem a Sztárbox-ban szerzett élményeiről is beszámolt és az örökölt sorsról is elmondta véleményét.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 10 Oct 2024 - 43min - 467 - TÓTH ENIKŐ: EGYSZERŰEN NEM ÉRDEKEL AZ ÖREGEDÉS! / Három igazság / Palikék világa
Tóth Enikő, A mi kis falunk szeretett Zömbiknéje, nem fél az öregedéstől! A gyönyörű színésznő őszintén beszél a vidéki élethez fűződő erős kötődéséről, valamint arról, hogy milyen érzésekkel élte meg, amikor fia elhagyta a családi otthont és külföldre költözött. Enikő már közel negyven éve van együtt férjével, bár sokáig ellenállt a házasság gondolatának. Az évek során a 'jó nő' skatulyába helyezték, de most nyíltan vall az idő múlásáról és annak természetes szépségéről. Nézd meg a legújabb beszélgetést a Három igazság című sorozatunkban!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 07 Oct 2024 - 37min - 466 - ILLÉS FANNI PARALIMPIKON: A KISFIAM SZERINT ARANYÉRMES LETTEM! / Ilyen az élet / Palikék Világa
Az idei nyáron rendezett párizsi paralimpián 100 méteres mellúszásban ezüstérmet szerzett Illés Fanni, számára azonban ez a második hely egy aranyéremmel ér fel, ugyanis nagyon nehéz időszakon van túl. Az "Ilyen az élet" című sorozatunk legújabb részében a világ- és Európa-bajnok, paralimpiai arany- és ezüstérmes úszó nemcsak a versenyeken szerzett tapasztalatairól mesélt nekünk, hanem a szülés utáni depressziójáról is megnyílt. Elárulta, hogy nehéz időszakot élt át, és mélyről kellett visszahoznia magát. Eredménye szerintünk fantasztikus, és önmagáért beszél.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 05 Oct 2024 - 31min - 465 - NÁDAS GYÖRGY: A VILÁG LEGGYENGÉBB EMBERE VAGYOK, DE LETETTEM AZ ALKOHOLT / Palikék Világa
Nádas György 35 kilótól szabadult meg, amelynek egyik titka egy kapszula volt. Emellett pedig az alkoholt is teljesen kiiktatta az életéből. A Karinthy-gyűrűs színész és humorista most a Három igazság legújabb epizódjában letaglózó őszinteséggel mesélt az alkohollal való viszonyáról, amelyet családja kérésére végül feladott. A változások, amelyeket azóta önmagán tapasztalt, odáig vezettek, hogy a színész mostanra küldetésének tekinti, hogy óva intse az embereket, és felhívja korosztálya figyelmét a tudatos és egészséges életmód fontosságára.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 03 Oct 2024 - 32min - 464 - SZILY NÓRA: MINDEN GÖDÖRBŐL GAZDAGODVA JÖTTEM KI / Három igazság / Palikék Világa
Szily Nórát aligha kell bemutatni bárkinek is az országban. Újságíró, pszichológus és coach egy személyben, de ha minket kérdeztek, ennél még sokkal-sokkal több. Nóra most a Három igazság vendége volt, ahol mesélt az üres fészek szindrómáról, magánéletéről, karrierjéről és mélypontjairól, és jövőbeli terveibe is beavatott minket.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 30 Sep 2024 - 53min - 463 - ÁBEL ANITA, JÁRAI KÍRA, HUNYADI DONATELLA ÉS DR. AGÓCS GABRIELLA A CSALÁDÁLLÍTÁSRÓL / Palikék Világa
Ábel Anita „Egy ritmusban” című podcastjának legújabb epizódjában egy nagyon komoly és érzékeny témát érint: a transzgenerációs hatások kérdését, amelyek szinte minden generációban jelen lehetnek, és sok probléma forrásai lehetnek. A műsor vendégei saját tapasztalataikról mesélnek, és arról, hogyan hatottak rájuk a családjuk múltjából hozott terhek. Ebben az epizódban is három különböző generáció képviselője osztja meg gondolatait. A húszas éveiben járó Hunyadi Donatella, Kiszel Tünde lánya, operaénekesnő, a celebvilágról már egészen fiatalon szerzett tapasztalatairól mesél. A negyvenes korosztály képviseletében Járai Kíra, szinkronrendező, Járai Máté felesége, a családja holokauszttal kapcsolatos múltjáról és annak hatásairól beszél. Az idősebb generációt pedig Dr. Agócs Gabriella pszichiáter, a családállítás elismert szakértője képviseli, aki szakmai nézőpontból is rávilágít a transzgenerációs hatások fontosságára.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 28 Sep 2024 - 59min - 462 - ZIMÁNY LINDA: NEM REMÉNYTELEN MEGVÁLTOZTATNI A VILÁGOT / Ilyen az élet / Palikék Világa
Zimány Linda kendőzetlen őszinteséggel mesélt a Palikék Világa legújabb epizódjában az őt ért online zaklatásokról. A beszélgetés során két olyan megdöbbentő esetet is megosztott, amelyek már az életét fenyegető zaklatássá fajultak. Linda elmondta, hogy zéró toleranciát alkalmaz az ilyen esetekkel szemben, a szükséges jogi lépéseket pedig már korábban meg is tette. A jogász végzettséggel rendelkező modell kifejtette, hogy elfogadhatatlan, ha a véleménynyilvánítás átcsap rágalmazásba vagy fenyegetésbe, és tanácsot is adott azoknak, akik hasonló helyzetbe kerültek, mint ő. De vajon meg lehet változtatni a világot? Ő a történetek ellenére is úgy véli, nem reménytelen!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 26 Sep 2024 - 40min - 461 - LARION ZOÉ: MIÉRT SZÜLJEK GYEREKET ERRE A TÚLNÉPESEDETT BOLYGÓRA? / Három igazság / Palikék Világa
Larion Zoé Jehova tanújaként nevelkedett, ahol szigorú erkölcsi elvárásoknak kellett megfelelnie, majd pár évvel később playmate-ként olyan fotózáson vett részt, ahol szinte nem volt rajta semmi – ez az óriási kontraszt meghatározó volt az életében. A „Három igazság” legújabb részében az egykori modell letaglózó őszinteséggel mesélt testével való küzdelmeiről, de beszélt arról is, hogy párjával – Müller Attilával – együtt komolyan fontolgatják a sterilizáció lehetőségét, és elgondolkodtak azon, hogy vajon szükség van-e még több gyerekre ebben a túlnépesedett világban...
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 23 Sep 2024 - 31min - 460 - ÁBEL ANITA, NAGY MELANIE, OSZVALD MARIKA ÉS GÖNCZI DORKA EGY RITMUSBAN A VÁLÁSRÓL / Palikék Világa
Az Egy ritmusban podcast legújabb részében Ábel Anita ismét három különböző generációt képviselő hölggyel beszélget egy fontos és sajnos sokakat érintő témáról: a válásról. A fantasztikus, tűzrőlpattant Oszvald Marika a hatvanas éveikben járók nézőpontját képviseli, Nagy Melanie a harmincasok véleményét hozza el, míg Anita a 40-50 évesek tapasztalatait osztja meg vendégeivel és a nézőkkel. Csatlakozik hozzájuk Gönczi Dorka válási szakértő is, aki mediátorként segít a békés elválásban, valamint a Válótársas című előadás megalkotója. A központi kérdések: hogyan lehet szépen elválni, meddig menthető egy válságba jutott házasság, és hogyan óvhatók meg a gyerekek a válás lelki terheitől? A résztvevők ezekre a kérdésekre keresik a választ, miközben számos értékes tanácsot és megközelítést osztanak meg egymással.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 23 Sep 2024 - 1h 08min - 459 - A HÁZASSÁG ELSŐ LÁTÁSRA PSZICHOLÓGUSA, TÓTH MELINDA: A FÉRJEM EGY ROCKER! / Palikék Világa
A Házasság első látásra című műsor első évada nagy sikert aratott a TV2-n. A különleges reality egyik szakértője, Tóth Melinda pszichológus ezúttal nem csak a társkeresés és a párkapcsolatok lélektanáról, hanem saját életéről is mesél a nem hétköznapi történetek legújabb epizódjában.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 19 Sep 2024 - 30min - 458 - PÉLY BARNA: 50 LESZEK ÉS ÉLVEZEM! / Három igazság / Palikék Világa
Számunkra is hihetetlen, de Pély Barna jövőre lesz 50 éves! A sármos énekes most a Három igazság legújabb epizódjában mesélt féltve őrzött házasságáról. A Megasztár egykori zsűritagja és felesége nemcsak az életben, de a munkában is társak, hiszen Évi egyben a menedzsere is. Barna most elárulta, milyen dinamikája van a kapcsolatuknak; mesélt arról, miért lett a zene a hivatása, és arról is, milyen volt ünnepelt popsztárnak lenni a 2000-es évek elején Magyarországon.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 16 Sep 2024 - 34min - 457 - ÁBEL ANITA, TÖRŐCSIK FRANCISKA, BALOGH SZIMI ÉS HÁMORI BARBARA EGY RITMUSBAN / Palikék Világa
Az Egy ritmusban podcast legújabb epizódjában egy igazán érdekes és sokakat érintő témáról beszélget Ábel Anita a vendégeivel: a pénzről. A pénzhez mindenkinek van valamilyen érzelmi kötődése – legyen az sok vagy kevés, a viszonyunk hozzá mindig személyes és intim. Ahogy megszokhattátok, ezúttal is három különböző generáció képviselői érkeznek, hogy megvitassák, milyen a kapcsolatuk az anyagiakkal. Balogh Szimóna pszichológus, és a milliárdos üzletember Balogh Levente lánya, a 20-as generáció képviseletében. Törőcsik Franciska a 30-as generációból érkezik, színésznő, aki próbálja megtalálni az egyensúlyt a művészi tevékenység és a pénzügyi stabilitás között. Hámori Barbara az 50-es generáció képviseletében, televíziós producer és üzletasszony, aki olyan sikerműsorok mögött áll, mint a Drága örökösök, a Keresztanyu és a The Floor. Tarts velük, hogy együtt felfedezzétek, miért olyan fontos és mégis sokszor tabu téma a pénz!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 14 Sep 2024 - 1h 01min - 456 - CSÉZY BOLDOGSÁGA – A LELKEM MÉLYÉN ÉREZTEM, HOGY LESZ GYERMEKEM / Ilyen az élet / Palikék Világa
Nagyobb nem is lehetne Csézy boldogsága: a sztár 44 évesen babát vár! Az énekesnő soha nem titkolta, hogy 18 évvel idősebb férjével nagyon vágynak arra, hogy szülőkké váljanak. Az évekig tartó küzdelemről most az "Ilyen az élet" című sorozatunkban mesél, mellyel célja, hogy erőt és hitet adjon azoknak, akiknek valamilyen okból még nem született gyerekük, de nagyon szeretnének.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 12 Sep 2024 - 35min - 455 - DANCS ANNAMARI: A SZÜLEIMTŐL KAPOTT BATYU FELBECSÜLHETETLEN SZÁMOMRA / Három igazság /Palikék Világa
Dancs Annamari nemrég nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen Szicíliában vásárolt és újított fel egy új otthont maguknak a férjével. A Három igazság legújabb részében a Budapesti Operettszínház művésze elárulta, hogy bár nem költöznek ki végleg a családjával, annyi időt töltenek majd a csodás új otthonukban, amennyit csak tudnak. A nemrég rangos Honthy-díjban részesült énekes ezenkívül mesélt az Erdélyben eltöltött gyerekkoráról, és könnyes szemmel emlékezett meg közelmúltban elhunyt édesapjáról is, akitől többek között azt is megtanulta, hogyan kell igazán értékelni az élet apró örömeit.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 09 Sep 2024 - 32min - 454 - ÁBEL ANITA, TALLÓS RITA, JANICSÁK VECA ÉS TÓTH VIVI EGY RIMTUSBAN A CSALÁDRÓL / Palikék Világa
Az Egy ritmusban podcast legújabb epizódjában a család fontosságáról beszélget Ábel Anita, akinek vendégei ezúttal is különböző generációk gondolatait és tapasztalatait osztják meg egymással és a nézőkkel. A Z-generációt Tóth Vivi műsorvezető képviseli, aki megosztja saját perspektíváját a mai családi értékekről. A harmincasokat Janicsák Veca képviseli, aki válása után egy mozaikcsaládban neveli gyermekét a legnagyobb szeretetben és harmóniában. A 60 pluszos generációt pedig az elbűvölően szép Tallós Rita színésznő képviseli, aki saját példáin keresztül elgondolkodtató történeteket oszt meg a család jelentőségéről a változó időkben, és anyai szerepvállalásáról is letaglózóan őszintén mesél.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 07 Sep 2024 - 57min - 453 - BÍRÓ IKREK: AMIKOR ELVÁLASZTOTT MINKET AZ ÉLET, ELENGEDTÜK AZ ÖNZŐSÉGET / Szóló / Palikék Világa
Néhány éve még nem tudták volna elképzelni az életet külön, a szerelem azonban messzire sodorta egymástól a Bíró lányokat. Az ikerpár élete korábban minden tekintetben kéz a kézben járt, és fényes modellkarriert is együtt építettek, ma azonban kontinensek választják el őket egymástól, mivel Niki Ausztráliában találta meg élete párját. A Szóló című sorozatunk legújabb részében a két szépség elmeséli, hogyan dolgozták fel ezt a markáns változást, és elárulják azt is, miben változtatta meg őket ez a számukra merőben új élethelyzet.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 05 Sep 2024 - 33min - 452 - KOVÁCS VANDA: HA LENNE EGY TÁRSAM, VALÓSZÍNŰ JOBBAN A HELYEMEN LENNÉK / Szóló / Palikék Világa
Egy igazi csinibaba, Kovács Vanda volt Szóló című sorozatunk legújabb epizódjának vendége, aki 50 felett is elképesztő formában van. A legendás színész, Kovács Lajos lányát számos szerepben láthatta már a nagyérdemű, de magánéletéről csak ritkán nyilatkozik. Dombovári Vandával most kivételt tett, hiszen nemcsak családi anekdotákat mesélt el, hanem elárulta azt is, hogy egy igazi társ mellett valószínű jobban a helyén érezné magát.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Wed, 04 Sep 2024 - 39min - 451 - LITKAI GERGELY: A CSALÁDOMAT SOHA NEM ALÁZNÁM MEG EGY POÉNÉRT / Három igazság / Palikék Világa
Hogyan lesz két matematikatanár gyermeke előbb jogász, majd pedig Karinthy-gyűrűs humorista? Litkai Gergely élete és karrierje tele van meglepő fordulatokkal, amelyekről a "Három igazság" legújabb epizódjában mesélt a magyar stand-up comedy egyik megteremtője. A Dumaszínház oszlopos tagja beszélt az alkotási folyamatról, elmondta, szerinte mivel lehet és mivel nem lehet napjainkban humorizálni, és szakmája zord realitásairól is őszintén megfogalmazta véleményét.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 02 Sep 2024 - 40min - 450 - ÁBEL ANITA, IVANCSICS ILONA, SINGH VIKI ÉS DR. PAPP ILDIKÓ - PLASZTIKA VS TERMÉSZETES SZÉPSÉG / EGY RITMUSBAN / Palikék Világa
Az Egy ritmusban podcast legújabb epizódjának témája egy megosztó, de örökzöld kérdés: plasztikai beavatkozások kontra természetes szépség. Ábel Anita vendégei ezúttal is különböző korosztályokat képviselnek: Singh Viki énekesnő a harmincasok, Ivancsis Ilona színművésznő a hatvanasok részéről érkezett, szakértőként pedig Dr. Papp Ildikó esztétikai bőrgyógyász szólal meg, míg Anita maga a 40-50-es korosztály véleményét képviseli. A beszélgetés középpontjában a társadalmi elvárások és az esztétikai beavatkozások állnak. Mi az elég? Mi a túl sok? Mi nevezhető már plasztikai beavatkozásnak, és mi az, ami még a bőrkezelés kategóriájába sorolható? Ki vagy mi segíthet az egyensúly megtalálásában, ha plasztikáról beszélünk? Ezekre a kérdésekre keresi Anita a választ vendégeivel ebben a gondolatébresztő beszélgetésben.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 31 Aug 2024 - 55min - 449 - EGY KÜLÖNLEGES NŐ TÖRTÉNETE – SZILASI VIKTÓRIA – KIHASZNÁLTAM, HOGY NŐ VAGYOK / Palikék Világa
Szilasi Viki – férje után most már Viktoria Brown – televíziós szakemberként kezdte pályafutását. Később profi pókerjátékos lett, most pedig 50 éves korára hivatásos sportoló, ultrafutó, mindeközben pedig három gyermeket is szült. Sorozatunk most az ő nem hétköznapi történetével folytatódik.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 29 Aug 2024 - 32min - 448 - A BERHIDAI FÖLDRENGÉSTŐL A MULATÓS CSÚCSÁIG – SIHELL FERRY ÉS FELESÉGE / Szóló / Palikék Világa
Sihell Ferry gyerekkora szörnyű emlékeket őriz. Az énekes, dalszövegíró egy Veszprém megyei kistelepülésen, Berhidán nőtt fel, könnyfakasztó mélyszegénységben. Ferry és családja a híres berhidai földrengésben még a családi házukat is elvesztették. A mulatós zenei előadóművész most feleségével, Vikivel együtt volt a Szóló legújabb epizódjának vendége, ahol elmondta, hogyan tudott kitörni ebből a környezetből. Beszélt a zeneszeretetéről, és féltve őrzött házasságukról is elárult néhány részletet.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Wed, 28 Aug 2024 - 35min - 447 - PÉTERFI JUDIT – MEGFELELÉS, ELENGEDÉS / Három igazság / Palikék Világa
Péterfi Judit elismert riporter, újságíró és televíziós műsorvezető a Három igazság legújabb részében édesanyjáról, szakmai kríziseiről, valamint új könyve kapcsán az elengedésről is beszélt. Judit őszintén mesélt saját útjáról, belső harcairól, és arról, hogyan tanult meg megbocsátani és elengedni. Szó esett arról is, milyen nehéz lehet megtalálni a helyünket a világban, és hogy néha még a legelfogadóbbnak tűnő közeg is lehet kirekesztő.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 26 Aug 2024 - 46min - 446 - PUSKÁS-DALLOS BOGI, TORNÓCZKY ANITA, ÁBEL ANITA, HOLDAMPF LINDA – EGY RITMUSBAN / Palikék Világa
A gyermekvállalás témáját járta körül Puskás-Dallos Bogi, Holdampf Linda és Tornóczky Anita Ábel Anitával az Egy ritmusban című podcast legújabb epizódjában. Hárman közülük életük különböző szakaszaiban lettek édesanyák, egyikük pedig kezd lemondani arról, hogy valaha is szülővé váljon, így különböző tapasztalatokkal és nézőpontokkal ültek le a hölgyek egy asztalhoz. Puskás-Dallos Bogi viszonylag fiatalon, mindössze 26 évesen lett anyuka, és ő ezt így is tervezte, mindig is korán szeretett volna szülővé válni. Tornóczky Anita jelenleg első gyermekét várja, de hosszú ideig küzdött azért, hogy anya lehessen, amiről nyíltan beszélt mindig is. Holdampf Linda élete pedig úgy alakult, hogy eddig nem lett édesanya, de a csodaszép stylist ettől függetlenül boldog, és teljes, színes életet él. Bár Anita vendégeinek történetei és élethelyzetei különböztek, érzéseikben és gondolataikban sokszor találtak hasonlóságot, egy dologban pedig mindannyian egyetértettek: a gyermek valóban csoda.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 24 Aug 2024 - 58min - 445 - JUDY ÉS PÁRJA, KRISZTIÁN – AZ ELSŐ KÖZÖS INTERJÚ / Ilyen az élet / Palikék Világa
Judy és párja, Kovács Krisztián első közös interjújukat adták az Ilyen az élet legújabb epizódjában. A Groovehouse gyönyörű énekesnője két évvel ezelőtt járt utoljára nálunk, azóta házassága véget ért, és az új szerelem is rátalált. Judy szerint Krisztián nemcsak a szerelme, hanem társa is, akivel még a vitatkozás is élvezetes. A páros elárulta, hogy Krisztián Judy lányával, Majával is kiváló viszonyt alakított ki, de jövőben terveikbe is beavattak bennünket.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 22 Aug 2024 - 33min - 444 - KAFI REA MILLA: EGYEDÜL VONULOK AZ OLTÁR ELÉ / Három igazság / Palikék Világa
Még idén hozzámegy vőlegényéhez Kafi Rea Milla. A gyönyörű modell a Három igazság legújabb epizódjában mesélt gyermekkoráról, családjáról és kaszkadőr szerelméről is. Kafi 2013-ban, alig tizennégy évesen menekült el Szomáliából egy kényszerházasság elől, amit édesapja szeretett volna rákényszeríteni. Egy év utazás után Magyarországon talált otthonra, azóta pedig megtanulta a nyelvet, a kultúrát és sikeres karriert is épített. Az Ázsia Expressz sztárja hamarosan férjhez megy, de az oltár elé nem kíséri senki. Kafi ezzel is önmagának szeretne bizonyítani, hiszen ő egy erős nő, akinek neki nem kell fogni a kezét.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 19 Aug 2024 - 36min - 443 - ÁBEL ANITA, ENDREI JUDIT, LADY SZOMJAS, RIHA ZSÓFI - AZ INTIMITÁSRÓL EGY RITMUSBAN / Palikék Világa
Az Egy ritmusban podcast legújabb epizódjában az intimitásról lesz szó, tabuk nélkül. Ábel Anita vendégei ezúttal a csodálatos tévés legenda, Endrei Judit, de elfogadta a meghívást Riha Zsófia életmód szakterapeuta, valamint Lady Szomjas, vagyis Szomjas Jennifer influenszer és TikTokker is, aki a húszas korosztályt képviseli. A beszélgetés során a vendégek őszintén megosztották legmélyebb érzéseiket és tapasztalataikat az intimitás témakörében. Lady Szomjas a test és lélek harmóniájáról beszélt, valamint saját felfedező útjáról is mesélt. Endrei Judit elmondta, hogy ma már saját magával van a legintimebb viszonya, de nyíltan beszélt párkapcsolati tapasztalatairól és első intim élményéről is, míg Riha Zsófia szakértő meglátásival gazdagította a beszélgetést. Az epizód végére ismét kiderült, hogy a vendégek bár életük más-más szakaszában vannak, a történeteikben, érzéseikben, sőt néha a gondolataikban is nagyon is egyformák.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 17 Aug 2024 - 1h 02min - 442 - OROSZ GYÖRGY HUMORISTA: ÉLETEMBEN EGYSZER ÉREZTEM MAGAM ROSSZUL / Szóló / Palikék Világa
Olyan kiugró intelligencia hányadossal rendelkezik Orosz György humorista, újságíró, ami az emberiség két százalékának adatott csupán meg. Szóló című sorozatunk legújabb részében a közkedvelt stand-up komikus volt Dombovári Vanda vendége, akiről kevesen tudják – hiszen nem kérkedik vele – de a Mensa HungarIQa tagja. A humor és az intelligencia kéz a kézben jár, amire tökéletes példa ez a beszélgetés is. Hallgassátok, nézzétek és szeressétek, itt, a Palikék Világában!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 15 Aug 2024 - 36min - 441 - KEREKES JÓZSEF: EGY HISZTÉRIKA VAGYOK, HA KIHOZNAK A SODROMBÓL / Három igazság / Palikék Világa
A mi kis falunk Bakija hosszú évek óta a nézők nagy kedvence, így az őt megszemélyesítő színész is, aki természetesen egészen más, mint a sorozatban. A Három igazság legújabb részében a Jászai Mari-díjas színművész, Kerekes József volt a vendégünk, aki nemcsak gyermekkoráról mesélt, de kiderült, honnan ered beceneve, a Pubi. A színész legenda édesapja elvesztéséről is őszintén mesélt nekünk, elmondta, hogy önmagát nem tartja macsós férfinak, sokkal inkább tyúkapó típus, főleg, ha a gyermekeiről van szó, ezenkívül pedig házasságának hétköznapjaiba is ritka betekintést engedett. Tartsatok velünk ebben a beszélgetésben is!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 12 Aug 2024 - 42min - 440 - FALUSI MARIANN, LOLA, KELLER ADÉL - EGY RITMUSBAN ÁBEL ANITÁVAL - A TÁRSKERESÉSRŐL / Palikék Világa
Az Egy ritmusban podcast első epizódjának vendégei Falusi Mariann, Korsós Judit Lola és Keller Adél voltak, akikkel a társkeresésről beszélgetett a műsorvezető, Ábel Anita. A téma komoly, hiszen napjainkban társat találni nehéz, bármilyen korosztályban is élünk. De vajon az igazit keressük, vagy magunkat az igaziban? Milyen eszközök állnak ma egy szingli nő rendelkezésére a társkeresés során, és milyen kihívásokkal néznek szembe ezek a hölgyek? Az epizódban ezekre a kérdésekre is választ kapunk ettől a négy fantasztikus nőtől, akik generációjuktól függetlenül egyetértettek egymással.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 10 Aug 2024 - 1h 00min - 439 - ÁBEL ANITA BEJELENTÉSE: ITT FOLYTATOM! / Különkiadás / Palikék Világa
Legújabb különkiadásunkban Ábel Anita nagy bejelentést tett: kiderült, hogy csatlakozik a Palikék Világa csapatához! Anita önálló műsorral jelentkezik szombatonként, 8 héten keresztül. Az Egy ritmusban című podcastben különböző generációk ismert hölgytagjaival beszélget majd egy-egy izgalmas, olykor pikáns témában. Az első adásra sem kell sokat várni: premier most szombaton itt, a Palikék Világában!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 08 Aug 2024 - 23min - 438 - NAGY MELANIE: EGY TÖRTETŐ ÉS TÖREKVŐ NŐ VOLTAM VALAHA / Három igazság / Palikék Világa
Nagy Melanie egy tradicionális oláh cigány családba született, ortodox zsidó közegben nőtt fel, emellett pedig megkeresztelt katolikus keresztény. E három csodálatos kultúra ötvöződött Melanie életében, amiről büszkén mesélt a Három igazság podcast legújabb epizódjában. Bár szülei elváltak, Melanie édesanyjával és édesapjával is kiváló kapcsolatot ápol. Ezt a szemléletet szeretné átültetni gyermekeinek is, hiszen mindent megtesz annak érdekében, hogy volt férje, a zenész G.w.M is részese legyen két közös gyermekük életének. Melanie ezenkívül elárulta, miért nemzetközi óvodába íratta gyermekeit, kiderült, hogy visszaül az iskolapadba, de biztonságpolitikai kérdésekre is válaszolt nekünk.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 05 Aug 2024 - 44min - 437 - ZOLTÁN ERIKA & KÁTAI ROBI - 34 ÉVE EGYÜTT / Ilyen az élet / Palikék Világa by Manna
Zoltán Erika és ROBBY D., azaz Kátai Robi 34 éve egymás társai a munkában és a magánéletben egyaránt. A zenész házaspár most az Ilyen az élet című sorozatunk legújabb részben árulták el hosszú kapcsolatuk titkát, de arról is őszintén meséltek, hogy a menopauza hogyan hatott vagy éppen nem hatott szerelmükre.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 03 Aug 2024 - 32min - 436 - PELLER KÁROLY: AZ OPERETTET TRENDI CIKINEK NÉZNI / Szóló / Palikék Világa by Manna
Peller Károly szerint az operettben a legfontosabb az önazonosság, és operett színésznek születni kell. A színész Wágner Tomi vendége volt a Szóló legújabb epizódjában, ahol mesélt az operett sokak által idealizált világáról, elárulta, hogy édesapja először nem támogatta színészi karrierjében, és elmondta azt is, hogy szerinte manapság trendi cikinek tartani ezt a műfajt. De mik azok az elemek, amelyek miatt egyesek így ítélik meg az operettet, és miről szól napjainkban a Csárdás királynő Peller Károly szerint? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk a beszélgetés során.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 01 Aug 2024 - 30min - 435 - KASZÁS GÉZA: HA NAGYON ERŐSEN ÉLSZ EGY ÉLETET, AZ MINDIG KINYÚL ÉRTED / Hová tűnt? / Palikék Világa
Féltve őrzi családja egységét Kaszás Géza. A színész két évtizede felszámolta korábbi életét, és ma boldogabb nem is lehetne. A színész 20 éve ismerte meg feleségét, Zsuzskát, akivel azóta élnek boldog házasságban, szerelmüket pedig semmi nem tudta megingatni. Két tinédzser gyermekükkel és feleségével együtt egy olyan szövetséget alkotnak, amit semmiért nem tenne kockára a népszerű színész. A Hová tűnt? legújabb epizódjában minderről és a szülői szereppel együtt járó életmódváltásáról is mesélt a Receptklub egykori műsorvezetője.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Wed, 31 Jul 2024 - 37min - 434 - GALAMBOS BOGLÁRKA: UGYANÚGY FELNÉZEK A SZÜLEIMRE, MINT KORÁBBAN / Három igazság / Palikék Világa
Galambos Boglárka ugyanúgy felnéz szüleire, mint korábban. A Három igazság legújabb epizódjában a legendás mulatós zenei előadóművész, Galambos Lajcsi lánya mesélt gyermekkoráról és családjáról. A fiatal művész, divattervező elárulta, hogyan dolgozta fel kamaszként a családjában bekövetkezett hirtelen változásokat, de kiderült az is, milyen indíttatásból kezdte el önállóan megvarrni élete első ruhadarabjait. Az interjúban természetesen Bogi jelenlegi életéről is szó esett, saját márkájáról és üzleti terveiről is boldogan mesélt nekünk a fiatal tehetség.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 29 Jul 2024 - 27min - 433 - BALÁZS ANDI & ARGYELÁN KRISZTA: MILYENEK A VALÓDI NŐK? / Ilyen az élet / Palikék Világa by Manna
Milyenek a valódi nők? Az Ilyen az élet című sorozatunk legújabb epizódjában erről is beszélgetünk Balázs Andival és Argyelán Krisztával, akik egy ízig-vérig női műsort vezetnek minden hétköznap reggel a Manna FM 98.6-on. A Valódi Nők című műsor napról napra hiteles női történetekkel, érdekes témákkal és szakértőkkel célozza meg a női közönséget, amit sok humorral vegyítenek a műsorvezetők. Andi és Kriszta elmondta, hogy szerintük miben más ez a rádióműsor, mint a többi, elárulták, honnan jött a műsor ötlete, de a sok-sok nevetés mellet fontos társadalmi témákról is megfogalmazták véleményüket a valódi nők. Tartsatok velünk!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 27 Jul 2024 - 30min - 432 - PESUTH RITA: DUBAJBAN ÉS BUDAPESTEN KÜZDÖTTÜNK A LÁNYUNK MEGSZÜLETÉSÉÉRT / Palikék Világa by Manna
A Hová tűnt? című sorozatunk legújabb részében a gyönyörű Pesuth Rita volt a vendégünk. A hatszoros kick-box világbajnok 2000-ben vonult vissza a profi sporttól, 12 éve pedig már Dubajban él a férjével és kislányukkal. Az egykori sportolónő gyakran repült ki, hogy meglátogassa a testvérét, az egyik útja során ismerte meg későbbi férjét, a filmes kaszkadőrként és trükklovaglóként dolgozó Attilát. Rita az interjúban elmondta, hogy jelenleg úszásoktatóként dolgozik, de őszintén mesélt arról is, hogy gyermekük megszületéséért mennyit és hogyan dolgoztak orvosaival és párjával együtt.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 25 Jul 2024 - 33min - 431 - GÖMÖRI ANDRÁS MÁTÉ POLYÁK LILLÁRÓL: AZ IDŐ ÁLTALÁBAN ENGEM IGAZOL / Három igazság / Palikék Világa
Szülei elvesztéséről mesélt Gömöri András Máté. A tehetséges színész nem csak kihívásokkal teli gyerekkoráról mesélt a Három igazság legújabb részében, de Polyák Lillával való kapcsolatába is betekintést engedett. Máté elárulta, hogy bár minden ellene szólt, szerelmük végül gyorsan lángra kapott a gyönyörű színésznővel, akivel azóta már külföldre is költöztek. Máté Toronto-i hétköznapjairól is mesélt, amiben nem csak az egyetem, de egy meglepően új foglalkozás is helyet kapott.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 22 Jul 2024 - 42min - 430 - TORNÓCZKY ANITA: MÉLYEN BELÜL MINDIG ÉREZTEM, HOGY JÖNNI FOG A KISFIAM / Palikék Világa by Manna
Tornóczky Anita sokáig küzdött érte, de végre babát vár! Az ország egyik legismertebb kutyatrénere az Ilyen az élet című sorozatunk legújabb részében őszintén mesélt a gyermekvállalásról és a számára odáig vezető rögös útról. Anita elmondta, hogy gyermeke lombikprogrammal fogant, de elárulta azt is, hogy benne sosem volt kétely, hiszen mélyen belül mindig érezte, hogy jönni fog a kisfia.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 20 Jul 2024 - 30min - 429 - A LEGYEN ÖN IS MILLIOMOS MŰSORVEZETŐJE: PALIK LÁSZLÓ – RÉSZLETEK A VISSZATÉRÉSRŐL / Palikék Világa
A Palikék Világa különkiadásában Palik László részleteket árult el a televíziós visszatéréséről, ő lesz ugyanis a Legyen Ön is milliomos! című világhírű kvízműsor új műsorvezetője! A legendás vetélkedők reneszánszukat élik, így nem csoda, hogy a TV2 is visszanyúl a világhírű kvízműsorhoz, amely több mint 130 országban futott sikerrel. A különkiadásban Wágner Tomival beszélgetnek a műsorról, aki kreatív producerként segíti majd Lacit a műsorfolyamban, aki hamarosan helyet foglal a legendás műsor legendás műsorvezetői székében.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 18 Jul 2024 - 27min - 428 - TÖRŐCSIK FRANCISKA: KERESEM A HELYEM A VILÁGBAN / Három igazság / Palikék Világa by Manna
Kiderült milyen családra vágyik Törőcsik Franciska. Az elbűvölően szép színésznő a Három igazság podcast sorozatunk legújabb részében nem csak a családjával való viszonyáról mesélt, de elmondta azt is, hogyan látja napjainkban a színészi szakmát belülről. Fiatal kora ellenére Franciska neve számos produkcióhoz, darabhoz és sikersorozathoz fűződik, filmvásznon pedig legközelebb a Demjén Ferenc slágerekkel kísért Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés vígjátékban lesz látható, melyről néhány kulisszatitkot is elárult nekünk.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 15 Jul 2024 - 34min - 427 - UNGÁR ANIKÓ: EGY FÉRFI ÚGY VÁLASZT NŐT, HOGY VALAMILYEN FORMÁBAN AZ ANYJÁT KERESI / Palikék Világa
Ungár Anikó, a nemzetközi szinten ismert és elismert bűvész, előadóművész most az Ilyen az élet című sorozatunk legújabb részében mesélt fiáról és annak választottjáról. Baronits Gábor és párja, Oczella Eszter a közelmúltban volt a Palikék Világa vendége, ahol mindenki láthatta: a két lélek egymásnak teremtetett. Ezt most Anikó is megerősítette Palikéknak. Szerinte Gábor és Eszter abszolút egymásnak valók, de elárulta azt is, hogy bár karakteres nőként és anyaként mindig jelen volt fia életében, a magánéletébe nem szól bele, hiszen az csak Gáborról és Eszterről szól.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 13 Jul 2024 - 29min - 426 - BARI LACI: EGYSZER MÁR MEGKAPTAM AZT, AMIÉRT MOST ÚJRA MEG KELL DOLGOZNOM / Szóló / Palikék Világa
Bari Laci nevét Az ének iskolája című tehetséggondozó műsorban ismerte meg az ország. A fiatal zenész most a Szóló című sorozatunk legújabb részében mesélt Wágner Tominak arról, hogy miért vonult vissza gyerekként a rivaldafényből és mit tesz meg ma azért, hogy újra eljusson munkája a közönségéhez. Laci elmondta mi történt vele az elmúlt években, elárulta hogyan alkot most és jövőbeli terveibe is beavatta Tamást.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 11 Jul 2024 - 30min - 425 - KÉGL ÁGI: ÚGY NYOLCEZERSZER AKARTAM MÁR HAZAJÖNNI ANGLIÁBÓL /Három igazság/ Palikék Világa by Manna
Kégl Ági nevét a Való Világ első szériájában ismerte meg az ország. Az egykori valóságshow-hős a műsor után lediplomázott, majd sikeres és elismert újságíróvá vált itthon, végül 11 évvel ezelőtt kiköltözött Angliába és ott épített új karriert. Londonban Ági olyan lehetőséget kapott, ami úgy érezte, csak egyszer jön egy író életébe. Nem volt könnyű számára meghozni a döntést, de úgy érezte, hogy az akkor alig több mint 6 éves kisfia érdekeit is a költözés szolgálta. Ági a Három igazság legújabb epizódjában mesél arról miként élte meg a váltást, elárulja hogyan élnek most kisfiával, de a benne élő magyarságtudatról is büszkén beszélt Palikéknak.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 08 Jul 2024 - 39min - 424 - SZABÓ FRANCISKA: VAN PÁROM, AKI TUDJA, HOGY DOMINA VAGYOK / Ilyen az élet / Palikék Világa by Manna
Három év után Szabó Franciska ismét a Palikék Világa vendége volt. Az Exatlon Hungary 3. évadának emblematikus bajnoka az Ilyen az élet című sorozatunk legújabb részében mesélt arról, mi történt vele ez elmúlt időszakban. Franci nem csak pankrátor, hanem pofozó bajnok is lett Amerikában, most pedig az MMA bajnokságba készül gőzerővel. A fiatal sportoló meglepő részleteket is elárult életéről: kiderült, hogy dominaként is tevékenykedik, ami ausztrál származású párja előtt sem titok.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 06 Jul 2024 - 33min - 423 - KÉKESI GÁBOR: ÉN IS HARCOLOK AZ EGÓMMAL / Szóló / Palikék Világa by Manna
Kékesi Gábor színész több sikersorozatban is szerepelt az elmúlt években: a Drága örökösök, a Keresztanyu és a 200 első randi című sorozatokban is láthattuk. Színészi pályájának alakulása azonban nem volt zökkenőmentes, éveken át a Malév légiutas kísérőjeként dolgozott, míg végül megtalálta az útját. A jóképű színész a Szóló legújabb epizódjában Wágner Tominak mesélt a karrierútjáról, a személyiségfejlődéséről és a magánéletéről is.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 04 Jul 2024 - 29min - 422 - OSZVALD MARIKA: AZ EMBER LELKE NEM ÖREGSZIK, CSAK A TESTE / Három igazság / Palikék Világa by Manna
Oszvald Marika hangja, bája és személyisége teljesen betöltötte a Palikék Világa stúdiót. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja megtisztelt bennünket, hogy elfogadta meghívásunkat a Három igazság podcastbe, ahol mesélt családról, karrierről, valamint a korához való viszonyáról is.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Wed, 03 Jul 2024 - 35min - 421 - ORAVECZ NÓRA: VISSZATÉRTEM! / Három igazság / Palikék Világa by Manna
Oravecz Nóra története egy kis faluból indult és egészen Amerikáig vezetett. Nóra az online influenszerek első generációs sztárjaként vált fiatalon ismert és népszerű szerzővé, de alig néhány év elteltével számos márkánál mégis tiltólistára került. A fiatal szerző a Három igazság legújabb részében mesélt arról, mit élt át akkor, miért döntött úgy, hogy elhagyja az országot és, hogyan épített fel egy teljesen új karriert külföldön. A beszélgetésből ezenkívül kiderül, hogy Nóra mivel foglalkozik ma, de elárulta azt is, hogy rövidesen egy új könyvvel készül visszatérni!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 01 Jul 2024 - 40min - 420 - DOBÓ ÁGI ÉS FÉRJE, KIS CSABA: A HÁZASSÁGUNK HULLÁMZÓBB, MINT AZ INGATLANPIAC / Palikék Világa
Dobó Ági és férje, Kis Csaba az Ilyen az élet legújabb részében meséltek kapcsolatukról. Az egykori szépségkirálynő és népszerű gastroblogger elárulta, hogy éveken keresztül várta, hogy párja megkérje a kezét, ami végül két közös fiú gyermek és 12 együtt töltött év után történt meg. A dinamikus páros őszintén beszélt problémáikról is. Úgy fogalmaztak, hogy házasságuk hullámzóbb, mint az ingatlanpiac. Tabuk nélkül meséltek arról is, hogy kapcsolatukon folyamatosan dolgoznak, olykor akár külső segítséget is bevonva. A befektetett munka azonban nem maradt eredmény nélkül, hiszen a szerelmesek között még most is izzik a levegő.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 29 Jun 2024 - 32min - 419 - BAYER FRIDERIKA: ÖRÖKBEFOGADOTT GYEREKEINK VANNAK, SEMMI EXTRA NINCS BENNE / Palikék Világa
Bayer Friderika 1994-ben a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal nyerte meg a Magyar Televízió által rendezett Táncdalfesztivált. Ő képviselte hazánkat az Eurovíziós Dalversenyen Dublinban, ahol a negyedik helyet szerezte meg, ezzel pedig máig ő minden idők legeredményesebb magyar eurovíziós versenyzője. Az eMeRTon-díjas énekesnő most a Hová tűnt? című sorozatunk legújabb epizódjában beszélt a hirtelen jött sikerről, a vallásról, mely fontos szerepet játszik az életében, de a három örökbefogadott gyermeke kapcsán az adoptálás folyamatairól is a legnagyobb természetességgel és őszintén mesélt Palikéknak.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 27 Jun 2024 - 33min - 418 - BATA ÉVA BERECZKI ZOLTÁNRÓL: NEM SZERETNÉK EGYÜTT DOLGOZNI A FÉRJEMMEL / Három igazság / Palikék világa
Szülei válásáról és édesapja alkoholizmusáról is vallott Bata Éva. A színésznő a Három igazság legújabb epizódjában őszintén beszélt gyermekkoráról és az alkohollal való viszonyáról is. Éva elárulta, milyen anyának tartja magát, és kiderül milyen szülői dinamikával nevelik férjével, Bereczki Zoltánnal közös kislányukat. A Mi kis falunk sztárja elmondta azt is, miben változtatta meg életét és karrierjét a közkedvelt sorozat, de elárulta azt is, hogy miért nem szeretne sosem együtt dolgozni férjével. A csodaszép Bata Éva igazságai következnek.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 24 Jun 2024 - 32min - 417 - TÓTH GABI ÉS PAPP MÁTÉ BENCE: ÍGY ÉLÜNK MOST / Ilyen az élet / Palikék világa by Manna
Tóth Gabi újra a Palikék világában! 2 éve járt nálunk és azóta nagyot fordult vele a világ. Párja, a Fricska táncegyüttes tagja, Papp Máté Bence is vele tartott az Ilyen élet legújabb epizódjában. Együtt meséltek Palikéknak arról, hogy hol tart most az életük, miben hibáztak az elmúlt év viharos eseményei közepette és merre indulnak közösen. De szóba került még Gabi válása, a hite, a jelenlegi családi helyzete és természetesen a jövőbeli terve is.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 22 Jun 2024 - 39min - 416 - KÁRÁSZ ESZTER: SZABAD SÍRNI, SZABAD ROSSZUL LENNI / Szóló / Palikék világa by Manna
Kárász Eszter, énekesnő és bohócdoktor, aki gyerekszínészként vált híressé, két évtizede járja az országot Édith Piaf emlékét idéző Padam című francia sanzonestjével. Eszter most a Palikék Világa Szóló című műsorában Dombovári Vandának vallott élete legnehezebb időszakáról. Eszter megosztotta, hogy a legmélyebb pillanataiban születtek a legcsodálatosabb Piaf-koncertek, és hogy érzelmeit sosem rejtette véka alá. Úgy véli szabad rosszul lenni, szabad sírni. Az új epizódban Eszter őszintén beszélt arról is, hogy az élet nehézségei ellenére mindig továbblépett. Bár nem volt szüksége ezekre a kudarcokra, mégis tanult belőlük. Úgy fogalmaz, hogy már lassan egyetemi végzettsége lesz az életből. Nézd meg a teljes beszélgetést, és ismerd meg Kárász Eszter inspiráló történetét!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 20 Jun 2024 - 34min - 415 - NÁRAY ERIKA: A LÁNYOM BERLINBEN ÉL - HA NEKI JÓ, ÉN BOLDOG VAGYOK / Három igazság / Palikék Világa
Élete legfájóbb pontjairól is beszélt Náray Erika. A színésznő a Három Igazság legújabb epizódjában a házasságáért való egykori küzdelméről és a lánya, Kamilla külföldre költözéséről is mesélt. A magánéleti témákon kívül a színésznő a pályafutásáról is szóba került. Elárulta, hogy mit jelent számára a szinkron, sőt, Scully ügynök hangján is megszólalt - megidézve ezzel az X-Akták legendás karakterét. És mivel rajong a futballért, Palikékkal az éppen zajló foci EB kapcsán az esélyeket is latolgatta, és a magyar válogatottal kapcsolatos véleményét is kifejtette a színésznő.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 17 Jun 2024 - 40min - 414 - FARKASHÁZI RÉKA ÉS FIA, BENJÁMIN: ÚGY ÉRZEM, EMBER LETT BELŐLE / Ilyen az élet / Palikék világa
Farkasházi Réka fiával, a 20 éves Sárközy Benjáminnal jött vissza a Palikék világába. Réka az augusztusi Budapest Park koncertjére készül, miközben nagyfia, Beni nemrég költözött el a családi fészekből és kezdte el felnőtt életét. Rékát otthon két kislánya várja haza, miközben folyamatosan koncertezik. Anya és fia őszintén mesélt Palikéknak a fiú felnőtté válásának folyamatáról és a családi életükről is.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 15 Jun 2024 - 32min - 413 - SZÜRREÁLIS ÉLMÉNY - A MAGYAR ŰRHAJÓSOK BEMUTATKOZNAK: KAPU TIBOR ÉS CSERÉNYI GYULA / Palikék világa
Bemutatkoznak a magyar űrhajósok! A Szóló legújabb részében Palik Laci beszélget a két jóképű fiatalemberrel, akik a HUNOR-program keretein belül kerültek kiválasztásra. A végső, amerikai kiképzést követően Kapu Tibor kutatóűrhajósnak nyílik lehetősége arra, hogy magyar kutatásokat végezzen a világűrben, Cserényi Gyula kutatóűrhajós tartalékos pedig végig készenlétben áll majd és a küldetés során a Földről segíti bajtársát. A két űrhajós a kiképzés kihívásai mellett arról is mesélt, hogy miként élték meg, amikor megtudták, hogy ők lettek kiválasztva.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 13 Jun 2024 - 45min - 412 - LOLA: KIRÚGTAK, FELMONDTAM, TALÁLKOZTUNK, ÖSSZEKÖLTÖZTÜNK / Ilyen az élet / Palikék világa by Manna
Lola alig 1 évvel ezelőtt volt a Palikék Világa vendége, de ez idő alatt fenekestül felfordult az élete. Mint mondja, kirúgták, felmondott, megismerte élete párját és össze is költözött vele. Az énekesnő, műsorvezető nem keresi az útját - sőt, úgy érzi, most találta meg igazán! Ilyen az élet...
Lola egészen biztosan így érzi.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Wed, 12 Jun 2024 - 40min - 411 - DR. CSERNUS IMRE: VAN A MAGYAR, MEG A MAGYARNAK LÁTSZÓ / Három igazság / Palikék Világa by Manna
A Három igazság legújabb epizódjának vendége Dr. Csernus Imre, akit új könyve kapcsán hívtunk meg, de nem csak arról kérdeztük. A lélektani szakember új szerzeménye "A MAGYAR" címet kapta, amely elég beszédes, a mű fő kérdése ugyanis így szól: Magyarnak lenni vagy magyarnak látszani? A beszélgetés során Dr. Csernus elemezte a magyar mentalitást és önbizalmat. Adottak voltak tehát a kérdések: Milyenek vagyunk mi magyarok különböző szituációkban? Hogyan látnak bennünket a külföldiek? És vajon tényleg ennyire búvalbélelt nemzet vagyunk mi, vagy ez csak súlyos általánosítás? Rendhagyó Három igazság epizód következik az ország egyik legismertebb pszichiáterével. Tartsatok velünk!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 10 Jun 2024 - 55min - 410 - ERDÉLYI MÓNIKA: AMÍG AZ EMBERNEK LELKE VAN, A BÁNTÁS FÁJNI FOG / Ilyen az élet / Palikék világa
Erdélyi Mónika 2021. novemberében, az egyik első vendége volt a Palikék Világának. Most, két és fél év után visszahívtuk a legendás televízióst, melynek egyik apropója az volt, hogy megkaptuk első díjunkat a YouTube-tól. Mónika a saját YouTube csatornáját 7 évvel ezelőtt indította. A kezdetben hobbinak indult projekt mára családi vállalkozássá nőtte ki magát és tömegek nézik őket, amiről Móni elárulta, hogy mindez óriási felelősséggel is jár. Mónika azonban nemcsak szakmázott az interjúban, de látványos súlyvesztéséről is mesélt, melyben Jákob Zoltánnak is nagy szerepe volt.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 08 Jun 2024 - 34min - 409 - KARRIERTÖRTÉNETEK 2024-BEN – SIFFER DIA ÉS SOMOGYI ZOLI / Szóló / Palikék Világa by Manna
Somogyi Zoli 17 évesen még gimnazistaként robbant be a mainstream médiába, az ország akkori leghallgatottabb rádiójában, a Juventusban vezethetett slágerlista műsort. A Juventusból közben sláger FM lett, de a mai napig – immár 28 éve – a csapat tagja. Jelenleg Pordán Petrával és Cylával vezetik a reggeli műsort. Schiffer Klaudia divattervező, egy új ruházati márka, a Schifferdia megálmodója. Ruháit a letisztult vonalak és a visszafogott színvilág jellemzi. A Schiffer-dia kollekció ruháin tetten érhető a sokak által oly nagyon vágyott természetközeliség. Ám hogy mi köze az őzike tekintetű, rendkívül szerény divattervezőnőnek Somogyi Zoltán sokoldalú műsorvezetőhöz, kiderül a Szóló legújabb epizódjában.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 06 Jun 2024 - 27min - 408 - EGY VITÁBAN NEM VESZTESEK ÉS NYERTESEK VANNAK – MOLNÁR JANKA SÁRA / Palikék Világa by Manna
Molnár Janka Sára 27 éves elméleti fizikus, akinek több mint 100 ezres követőtábora van a Tiktokon, ahol fizikai kísérleteket mutat be a követőinek. Már a gimnáziumi évei alatt is számos tudományos versenyen vett részt, az egyetemi évei alatt pedig tudománynépszerűsítő csoportokat, táborokat szervezett. Tavaly megnyerte az HBO a Híd című reality műsorát, jelenleg pedig a Disputa című YouTube műsorban szerepel, amelyben csapatkapitányként a vitakultúra fontosságát hirdeti. Az ő nem hétköznapi története következik most.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Wed, 05 Jun 2024 - 34min - 407 - JASKÓ BÁLINT: AZ ÉN IDEGRENDSZEREM NEM 2024-RE LETT KITALÁLVA / Három igazság / Palikék Világa
Családról, szerelemről mesélt és mélyen személyes történeteket osztott meg a népszerű színész, Jaskó Bálint a Palikék Világa podcast legújabb részében. Bálint mesél hét éve tartó szerelméről Horváth Sisa Annával, és elárulta, hogy a gyermekvállalás abszolút a jövőjük része. A színész ezenkívül őszintén mesélt arról hogyan küzd a mindennapi stresszel és hogyan talál nyugalmat a hétköznapok rohanásában. Nézd meg a teljes interjút, és merülj el Jaskó Bálint mély érzéseiben és gondolataiban!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 03 Jun 2024 - 32min - 406 - OCZELLA ESZTER ÉS BARONITS GÁBOR: MÉG ERŐSEBBEN KAPASZKODUNK EGYMÁSBA / Ilyen az élet
Baronits Gábor és Oczella Eszter egy tv-műsor forgatáson szerettek egymásba és kapcsolatuk azóta is napról napra erősödik. Az Ilyen az élet legújabb részében a pár elárult néhány részletet a romantikus eljegyzésükről, de meséltek arról is, hogy Eszter milyen viszonyban van leendő anyósával, a legendás előadóművésszel, Ungár Anikóval.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 01 Jun 2024 - 31min - 405 - VÁRHEGYI LUCAS PALMIRA : RENGETEG PSZICHOLÓGUSON MENTEM KERESZTÜL / Szóló / Palikék Világa by Manna
10 éve az egész országot levette a lábáról Várhegyi Lucas Palmira, amikor megnyerte a Rising Star című zenei tehetségkutatót. A műsor után azonban az akkor 18 éves lány úgy döntött, hogy visszaül az iskolapadba, és maga mögött hagyja egy időre a csillogást. Palmira a Szóló című sorozatunk legújabb epizódjában beszélt akkori döntése okairól Wágner Tominak. A fiatal tehetség arról is vallott, hogy a nyereményen túl sajnos sebeket is szerzett a popzenei műsor során, amiket pszichológusok segítségével gyógyított be több év munkájával.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 30 May 2024 - 31min - 404 - PUSKÁS-DALLOS BOGI: KORÁBBAN EGY HISZTIS KISLÁNY VOLTAM / Három igazság / Palikék Világa by Manna
Puskás-Dallos Bogi a Három igazság legújabb epizódjában mesélt arról, hogyan változtatta meg életét az anyaság, beszélt a gyermekneveléssel kapcsolatos kihívásairól és a karrierjéről alkotott új perspektíváit is megosztotta. Bogi szerint az anyaság gyökeresen változtatta meg személyiségét. Ma már sokkal türelmesebb és nyugodtabb, mint korábban, de elárulta azt is, hogy férje – Puskás-Dallos Peti – hogyan egyensúlyozza ki az ő aggódó természetét és segít neki lazábbnak lenni a mindennapokban. A fiatal és tehetséges énekes karrierjéről is beszélt. Bár jelenleg a zene háttérbe került életében, ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ambíciói és tervei a jövőre nézve.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 27 May 2024 - 31min - 403 - BERKI MAZSI ÉS KISLÁNYA, EMMA: MESÉT KÉREK...!!! / Ilyen az élet / Palikék világa by Manna
Közel két év után tért vissza a Palikék Világa stúdiójába Berki Mazsi. Az Ilyen az élet legújabb részében a Sztárbox női győztese ezúttal azonban nem egyedül érkezett: vele tartott kislánya, Emma is. A fiatal édesanyja élete teljesen megváltozott az elmúlt két évben, a pozitív változásokról és eseményekről pedig boldogan mesélt Palikéknak az influenszer.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 25 May 2024 - 37min - 402 - KAISER FERENC: EZ A GENERÁCIÓ A GYŰLÖLETBE NŐ BELE / Szóló / Palikék világa by Manna
A Palikék Világa podcast mai adásának vendége Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, biztonságpolitikai szakértő, beszélgetésünk apropója pedig az országunkat közel és távol körülvevő háborús konfliktusok. Kaiser Ferenc elmagyarázza, hogy egy működő állam hogyan igyekszik megvédeni állampolgárait, és beszélgetünk a háború valódi áldozatairól: az egyszerű emberekről, a gyerekekről és a nőkről. Milyen életet tudnak élni és milyen jövőképe tud lenni ezeknek az embereknek? Kiderül a Szóló legújabb epizódjából.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 23 May 2024 - 34min - 401 - BELEZNAY ENDRE ÉS LÁNYA, BODZA - NEM ESETT MESSZE AZ ALMA A FÁTÓL / Szóló / Palikék világa by Manna
A Szóló legújabb epizódjában Beleznay Endre és lánya, Bodza volt Dombovári Vanda vendége, akik a filmes világ kulisszái mellett különleges kapcsolatukról is meséltek. Az alma nem esett messze a fától, ugyanis az ismert színész lánya is a rivaldafényt választotta. Bodza hatalmas hollywoodi produkciókban dolgozott már, rendezte például maga Johnny Depp, de Angelina Jolie legújabb filmjében is láthatja majd a nagyérdemű.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Wed, 22 May 2024 - 36min - 400 - MOLNÁR ANDI SZENTE VAJKRÓL: AZ IDŐ MINKET IGAZOL, SZÉP TÖRTÉNETEK VANNAK / Három igazság / Palikék
Molnár Andi ismét világbajnok lett! A Dancing with the Stars egykori zsűrije és táncospárja, Bonyhádi Ferenc alig pár hete, Lengyelországban szereztek aranyérmet. A Három igazság legújabb részében a csodaszép versenytáncos nemcsak a profi sport kemény világáról mesélt, de félte óvott magánéletéről is elárult néhány részletet. Andi boldog és az idő őt és párját, Szente Vajkot igazolja, hiszen szép történeteik vannak együtt.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 20 May 2024 - 34min - 399 - KIRÁLY VIKTOR: KAPUZÁRÁSI PÁNIKOM VOLT ... / Ilyen az élet / Palikék Világa by Manna
Király Viktor az elmúlt másfél éve komoly mélypontjairól vallott a Palikék Világa podcast Ilyen az élet című sorozatában. Az énekes elárulta, biztos benne, hogy súlygyarapodásának oka is lelki eredetű volt. Utólag visszatekintve erre az időszakra Viktor ma már biztos benne, hogy ebben az időszakban élte meg a kapuzárási pánikot. Az énekes a házassági válságáról is beszélt. Elárulta, hogy rájöttek arra, küzdeni kell a kapcsolatukért, bár először neki kellett leküzdenie saját magát, hogy végül felesége szemébe nézve azt mondja: Most már gyere haza!
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 18 May 2024 - 32min - 398 - MEGYERI CSILLA: ENGEM SOK MINDEN ZAVAR SAJÁT MAGAMBAN / Ilyen az élet / Palikék Világa by Manna
Megyeri Csilla hét év után újra lehetőséget kapott a sorstól arra, hogy műsorvezetőként megmutathassa a tudását. A Való Világ 12. évadának háziasszonya az Ilyen az élet legújabb részében nem csak szakmai életéről mesélt, de az önkritikus műsorvezető elárulta azt is, mi zavarja legjobban saját magában.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 16 May 2024 - 32min - 397 - DOBOS EVELIN: ÉN MAGAM ÜLDÖZÖM MAGAM / Három igazság / Palikék Világa by Manna
Dobos Evelin színésznő nem csak gyermekkoráról mesélt, de a képernyőre vezető kalandos útját is végigvette a Három igazságág legújabb epizódjában. Szakmai életén túl magánéletéről is vallott a színésznő, hiszen esküvői terveibe is beavatta Palikékat, ami korántsem lesz hagyományos.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Mon, 13 May 2024 - 37min - 396 - KULCSÁR EDINA ÉS ÉDESANYJA, JAKAB KRISZTINA: EZ A MI SORSUNK ... / Ilyen az élet / Palikék Világa
Örökölt sors? Kulcsár Edina és édesanyja, Jakab Krisztina megdöbbentő őszinteséggel mesélte el családi történetük máig ható tragédiáit. Edina, a negyedik gyermekét várva, az édesanyja mellett sírta el magát, amikor arról beszéltek: Krisztina csecsemőkorában árvaházba került, mert az édesanyja lemondott róla. A nagymama - aki dédnagymama és ma már sokszoros üknagymama is - vette magához Krisztinát. Az egykori szépségkirálynő ma már úgy gondolja: nagyon hálás azért, hogy hozzájuk születhetett.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Sat, 11 May 2024 - 33min - 395 - ÁBEL ANITA ÉS PÁRJA, ROBERTO FAVARO: VAN VALAMI ERŐ, AMI ÖSSZETART / Ilyen az élet / Palikék világa
Irigylésre méltóan boldog kapcsolatban él Ábel Anita és párja, Roberto Favaro, azonban nekik is meg kellett vívni a mindennapi kis csatáikat. A színésznő és olasz származású szerelme az Ilyen az élet legújabb részében mesélt közös életükről. Anita elárulta, hogy alig 9 hónappal azután rabolta el Roberto a szívét, hogy 16 évig tartó házassága véget ért. És bár egyikőjük sem számolt a mindent elsöprő szerelemmel, mégis hamar kiderült számukra: ez életük végéig tart, ha csak el nem rontják.
Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.
Thu, 09 May 2024 - 46min
Podcast simili a <nome>
- 444 444
- Balázsék Balázsék
- Bochkor Bochkor
- BŰNtények Podcast BŰNtények PODCAST
- Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor
- Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor
- Hihetetlen Történelem Podcast hihetetlentortenelem
- HVG podcastok HVG
- Ma is tanultam valamit Index.hu
- Kabare Club Podcast Kabare Club
- A világ urai Klubrádió
- Három az igazság Klubrádió
- Megbeszéljük... Klubrádió
- KAPod Kovacs Andras Peter
- Magyar Hang podcastok Magyar Hang podcast
- Partizán Partizán média
- Partizán Podcast Partizán Podcast
- Igaz történetek Podcaster.hu
- Pogi Podcast Pogátsa Zoltán
- Portfolio Checklist Portfolio
- Puzsér Róbert Puzsér Róbert
- Kabarécsütörtök Rádió Bonbonierre
- szexkultúra podcast szexkultúra podcast
- Totalcar Égéstér: Podcast autókról Totalcar