Filtrar por gênero

Cégépítők

Cégépítők

BROCASTERZ

A Cégépítők Podcastből magyar vállalkozói sikertörténeteken keresztül megtudhatod, milyen folyamaton mennek át azok a vállalkozások, amik képesek a fejlődésre. Szó lesz best-practicekről, stratégiákról, necces helyzetekről és felemelkedésekről. Ami pedig a legfontosabb, hogy valós történeteken keresztül tudhatod meg hogyan kell neki állni egy sikeres vállalkozás építésének. Tanulj, inspirálódj és fejlődj velünk!

91 - “Én a biztosításban maradandót szerettem volna alkotni” - Keszthelyi Erik, 30 milliárdos cégépítő
0:00 / 0:00
1x
  • 91 - “Én a biztosításban maradandót szerettem volna alkotni” - Keszthelyi Erik, 30 milliárdos cégépítő

    Az ország 51. leggazdagabb embere, cégének 2023-as jutalékbevétele 22,5 milliárd volt, a teljes hazai biztosítási piac több, mint 10%-át tisztán az ő vállalata közvetíti és ez csak néhány szám, amit Keszthelyi Erik a Cégépítők podcast aktuális vendége a magáénak tudhat. Erik vendéglátós családból került ki és építette fel biztosítói birodalmát. Leginkább az fogta meg ebben a szakmában, hogy milyen örömmel dolgozott benne mindenki. Már karrierjének kezdetén húsz évvel ezelőtt látható volt tehetsége, hiszen pár év alatt lett alkalmazottból tulajdonos. Ambíciója tagadhatatlan volt, látta a cégben a lehetőséget, így kivásárolta a vállalatból a tulajdonosokat, amint lehetett. Ezután már nem volt megállás. Tudta, hogy az igazán nagy növekedéshez még több szakmai tudásra van szüksége, ahhoz, hogy ezt gyorsan betudja vonni cégébe felvásárolt egy vállalatot. Ezzel nagy kockázatot vállalt, de bejött neki és befektetése csupán két év alatt megtérült. Ebben az adásban beszámol arról, hogyan tervezi meg következő lépéseit, milyen kudarcok és pofonok érték az évek során és mit tanult belőlük. Mesél arról is, hogy mi a víziója jelenleg és, hogy mit gondol a megfelelő munkamorálról. Keszthelyi Erik a magyar biztosítási piac megkerülhetetlen szereplője, egy pozitív és inspiráló személyiség. Hallgasd meg az adást, ha kíváncsi vagy sikerének titkára. 00:00 - A kalandos kezdetek. Ezért akart teljeskörűen foglalkozni mindennel. Így lett egyedüli tulajdonos az első cégében. 24:11 - A Hungarikum Alkusz története. A cég jelenlegi bevétele. Pofonok, nehézségek és buktatók. Ezért döntött Erik a cégfelvásárlás mellett. A biztosítói piac jelenleg helyzete itthon. 46:53 - Így érdemes motiválni az alkalmazottakat. A Hungarikum Alkusz egyedi működési modelle. Hogyan válassz ütős menedzsment csapatot? 1:16:10 - Ez a jól működő szervezet titka Erik szerint. Ilyen vezetőnek látja magát jelenleg. 1:41:32 - Gondolatok a vezetői létről. Mikromenedzselés, felelősségteljes döntéshozás, hibák és számonkérés. 2:00:34 - A Hungarikum Alkusz cég struktúrája. Erik jövőbeli tervei. Mi az, ami neki bevált cégépítőként és másoknak is javasolja? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/11/20/keszthelyi-erik-hungarikum-alkusz/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    Tue, 19 Nov 2024 - 2h 11min
  • 90 - Hol vannak a magyar kkv-k a nemzetközi táplálékláncban? –Pogátsa Zoltán gazdasági szakértő válaszol!

    Pogátsa Zoltánt talán már azoknak sem kell bemutatni, akik nem a gazdasági szférában dolgoznak. Közgazdász, szociológus, a nemzetközi politikai gazdaságtan szakértője és az egyik legsikeresebb hazai podcast műsorvezetője. A Cégépítők podcast ma őt látja vendégül! Izgalmas adás lesz ez sok szempontból, hiszen ezúttal nem egy életútat vagy egy cég sikertörténetét hallhatjuk, hanem betekintést nyerünk az aktuális gazdasági környezetbe, aminek az ismerete elengedhetetlen a tudatos vállalkozók számára. Ebben az epizódban azokról a gazdasági folyamatokról lesz szó, amik itthon és nemzetközi szinten is befolyásolják a vállalati ökoszisztémát. Zoltán beszámol majd arról, hogy hogyan látja a 2024 októberében a makroökonómiai, gazdasági helyzetet és, hogy melyek azok a KKV-k vagy piacok amelyeknek nagyok a túlélési esélyei a globalizáció, AI vagy robotizációval szemben. Persze nem csak a gazdaság mélyreható elemzéséről lesz szó! A szakértő mesél arról is, hogy milyen mentalitással találkozott nyugaton vagy, akár keleten és mit lehet ezekből tanulni. Ezenkívül szó lesz az oktatás jelentőségéről, Kína térhódításáról, illetve arról, hogy egy közgazdász szerint, mitől lesz értékes a cégünk. Hallgasd meg a podcastot, ha kíváncsi vagy arra milyen változások lesznek a hazai iparban 20-30 év múlva, mi zajlik most és honnan indult ki ez az egész? 00:00 – Általános aktuális gazdasági körkép. Így alakult ki a jelenlegi bonyolult és nehéz gazdasági helyzet. Mi az a probléma a piacon, ami hosszú távon csúnyán visszaüthet? Ebből alakulhat ki később hiány a szakértő szerint. Ide céloznak most a magánszemélyek és vendéglátósok itthon. 18:34 – Itt tart jelenleg a hazai KKV szektor a nemzetközi piacon! Vajon utolérjük a nyugati béreket? Ebben gondolkodnak rosszul a magyar KKV-k Zoltán szerint. Mi az, ami rohamtempóban automatizálódik itthon és külföldön? 43:13 – Hogyan lehet reagálni a gyors változásokra és fejlődésre magyar KKV-ként? Gondolatok az oktatás fontosságáról. Vajon meglesz az utánpótlás? Hol van most a kereslet nemzetközi szinten? 58:30 – Ezt kellene máshogy csinálnia a hazai KKV-nak, ahhoz, hogy felvegyék a versenyt nemzetközi szinten is! Digitalizáció, biztosan jó nekünk? 1:23:44 – Így tudunk egyéni szinten fejlődni a globális gondolkodásban! Különböző mentalitások világszinten, amiből sokat tanulhatunk. Végül elmélkedés a kapitalizmusról. 1:43:12 – Így érhetjük el a nemzetközi sikert és tűnhetünk ki, akár világszinten is a jelenlegi piacon! Mi az amitől értékes tud lenni egy gazdasági szakértő szerint a cégünk? Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/11/06/pogatsa-zoltan-gazdasagi-szakerto/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    Wed, 06 Nov 2024 - 2h 03min
  • 89 - „Nem hiszek abban, hogy kizárólag az aznapi profit határozza meg a jövőnket” – Nemess Viktor

    A Cégépítők podcast legfrissebb epizódjában egy különleges cégépítő mesél hazai- és nemzetközi sikereiről. Nemess Viktor ugyanis nem csak egy céget virágoztatott fel, hanem egy komplex cégcsoport működtetéséért felel, amelyben több száz munkavállaló dolgozik hazánkban és immár a német leányvállalatban is. Olyannyira hatékonyak, hogy a szállodaiparban szinte egyedülálló módon, a Covid idején is eredményes évet zártak. Az epizód során betekintést nyerhetünk abba, hogyan vált az egykori kis takarítócég meghatározó piaci szereplővé és miként működik a közel 500 fős németországi - szálloda takarítással foglalkozó -leányvállalat a magyar tevékenységhez képest. Emellett szó esik arról is, hogy milyen egyéb területeket felölelő vállalkozásokkal foglalkozik még a cégvezető és milyen alapértékek mentén működnek a vállalkozásai. „Minden cég életében eljön a pont amikor úgy érzi, hogy valami nincs rendben.” - Sokan ezen a ponton megtorpannak, Nemess Viktor szerint azonban ilyenkor kell gőzerővel keresni a megoldást, mert innen lehet a legnagyobbat fejlődni. „Nagyon hiszek abban, hogy ha egyező értékű emberek egy csapatban dolgoznak, azzal hatalmas értéket lehet teremteni” – fogalmazta meg Viktor a küldetését, aki körül gombamód szaporodnak a jobbnál-jobb üzleti vállalkozások. Ennek elmondása szerint az egyik oka, hogy a szervezetfejlesztésre még a profitnál is nagyobb hangsúlyt fektetnek. Ezzel a szemlélettel pedig kéz a kézben jár a transzparens és digitalizált működés. Az epizód során szó esett még a jövőbeli tervekről, az utódlás folyamatának előkészítéséről és arról is, hogyan próbálja Nemess Viktor összehangolni a tradicionális értékeket és az innovációt a munkájában és a magánéletében egyaránt. 0:00 Hogyan indult Nemess Viktor karrierje és miként vált a takarító cége meghatározó piaci szereplővé az ipari szegmensben? 15:00 Hogyan zajlott a szervezetfejlesztés? Milyen elvek mentén sikerült rekord gyorsasággal implementálni a cég működésébe az innovatív megoldásokat? 27:00 Így zajlott a külföldi terjeszkedés. Erre érdemes figyelni, ha a hatékonyság növelése a cél. 37:00 A motiváció szerepe. Mitől válik elkötelezetté egy munkavállaló és hogyan marad motivált a nap végén a cégvezető? 47:00 Jövőbeli tervek, komplex cégcsoport építés és Nemess Viktor egyéb vállalkozásai. Fúziós tervek, utódlási keresztkérdések és a családi holding sajátosságai. 01:35:00 Örökség. Tradicionális értékek és innováció összehangolása a munkában és a magánéletben. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/10/24/nemess-viktor-takepszolg-zrt/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm · Győzz meg és uralkodj - a meggyőzés technikáról Dr. Újszászi Bogár Lászlóval: https://www.youtube.com/watch?v=zdh1BLuT26k&t A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    Thu, 24 Oct 2024 - 1h 52min
  • 88 - „Minden cégvezető vegyen fel egy pszichológust maga mellé!” – Dr. Újszászi Bogár László cégépítése

    Mikor legutóbb a Cégépítők podcast vendége volt Dr. Újszászi Bogár László egy majd három órás adás, olyan sikeresen zárult, hogy a második leghallgatottabb epizód lett a podcast történetében. Akkor László a meggyőzés technika tudományáról beszélt, de kíváncsiak voltunk az ő történetére is. A Cégépítők podcast legújabb adásában visszatér az értékesítés tudományának mestere és elmondja, hogyan alkalmazza saját elméletét cégében. Dr. Újszászi Bogár László története rendkívül izgalmas és tanulságos. Vannak benne hullámok, amiket most a hallgatókkal is megoszt a professzor. László útja úgy indult, ahogy mindenkié. Először alkalmazottként kezdte, ezután lett egyénivállalkozó, majd egy fős és egy termékes tanácsadói cégét kezdte el szép lassan skálázni, ami olyannyira jól sikerült, hogy mostanra már 9-en dolgoznak vállalatánál, mely évente 160 milliós bevételre tesz szert és több lábon is áll. Ebben az epizódban László mesél arról is, hogy hol tart most és, hogy szerinte mi a következő lépés cégének életében. Elmondja, hogy mit gondol arról, mik lehetnek a megoldások azokra a tipikus vezetői problémákra, amikkel aktuálisan küzdenek a KKV-k. Beszél a personal brand építésről, az új előfizetésen alapuló rendszeréről, arról, hogy hogyan tudja továbbra is kézben tartani a folyamatokat egy ekkora cégben, a jövőképéről és hogy milyen feladatokat szervez jelenleg ki és miért. Persze kihagyhatatlan ebből az adásból is némi befolyásolási technika bemutatása, így, ha szeretnél kapni ebből a területből még egy gyorstalpalót mindenképpen hallgasd meg ezt az epizódot! 00:00 – Honnan indult László karrierje és miért választotta végül a vállalkozói létet. Első lépések és nagy felismerések. 20:40 – Ezért billent László inkább a cégépítés felé. Első kiszervezések és megfelelő delegálási technikák. 39:28 – Minden, ami matek! Így számol László, ha tudni akarja, hogy megéri-e egy projekt. Itt tart most a meggyozes.hu. Következő lépések, aktuális bevétel és cégméret, jövőbeli célok. 1:02:18 – László elmondja, hogy miért fontos a megfelelő időzítés a befolyásolás technikában és elmeséli, milyen plusz feladatokkal jár az emberek menedzselése, majd mesél a szervezet fejlesztésről és építésről. 1:18:27 – Minden, amit tudni akartál sikeres új szolgáltatásáról! Bevétel potenciál, megtérülés, növekedési korlát, új termék indulásának tervezése, jövőbeli célok és tervek az új szolgáltatással. Kinek ajánlja ő az előfizetéses rendszerű termékeket? 1:37:40 – Így tartja fent továbbra is a manuális „kézi vezérlést” cégében. Végül tanácsok vezetőknek Lászlótól. Mit tanult saját régi énjétől, ami hasznos lehet másoknak is. Jelenlegi jövőképe magával kapcsolatban. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/10/09/dr-ujszaszi-bogar-laszlo-meggyozes-hu/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm · Győzz meg és uralkodj - a meggyőzés technikáról Dr. Újszászi Bogár Lászlóval: https://www.youtube.com/watch?v=zdh1BLuT26k&t A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    Wed, 09 Oct 2024 - 2h 02min
  • 87 - „Csak erős családnak lehet erős cége” - Bárány László és a közel 300 Mrd-os Master Good cégcsoport

    Kevés hazai cég mondhatja el magáról, hogy egy erős és összetartó család irányítja már több generáció óta. A Master Good története négy generációval ezelőtt kezdődött, hiszen a Bárány család már akkor baromfi keltetéssel foglalkozott. Bárány László a Master Good vállalat jelenlegi ügyvezetője és tulajdonosa apjával és testvérével olyan üzleti bravúrt hajtott végre, hogy nem csak az élelmiszeriparba sikerült belépniük, de sikeresen terjesztették ki szolgáltatásukat külföldre is. A Cégépítők podcast legújabb adásának vendége elképesztő érzékkel nyúlt olyan fejlesztésekhez és újításokhoz, melynek köszönhetően húsz év alatt sikerült cégének bevételét megszázszoroznia. Ezalatt az idő alatt része volt egy generációváltás lebonyolításában, más cégek felvásárlásában, sőt még egy multinacionális céggel is üzletet kötött, ami nem más, mint a McDonald's. Mostanra Közép-Kelet-Európa legnagyobb baromfi integrációjává váltak. Cégükben több, mint 3500 fő dolgozik, árbevételük körülbelül háromszázmilliárd forint. Mindezt egy olyan piacon érték el, ami folyamatosan kényszerítette őket a bővülésre, de László úgy gondolja, ez volt a sikerük egyik kulcsa. Soha nem engedhették el a gyeplőt, a tempójuk mindig feszített volt, tudásigényük a mai napig csillapíthatatlan, ha nem egyenesen a piac élére törtek. Mostanra messze túlnőttek eredeti alaptevékenységükön és már most azon dolgoznak, hogy átadják a vállalatot a következő generációnak. A Bárány család legifjabb tagjai tizenévesen is ismerik és tudják a Master Good értékeit, rendszerét, alapelveit. 00:00 – A dinasztia építés kezdete. László útja és tanulmányai. Mit tanult testvérével a cégvezetésről és a munkáról az apjától? A Master Good vállalat négyszeres növekedése a generációváltás küszöbén. Feladatai, fejlesztései és ötletei karrierjének legelején. 18:05 – 1,2 milliárd forintos bevétel a mínusz 800 millióból. László szerint így sikerült ezt a hatalmas bravúrt elérniük. Nehézségek, viták és feszültségek a generációváltás alatt. Egy 3500 fős cég menedzsmentjének kiépítése. 40:10 – A legnagyobb mérföldkövek a Master Good-nál: A 2008-as paradigmaváltás. Export és nemzetközi piacra lépés. Dinasztiaépítés, tudatos cégépítés és korai készülés a következő generációváltásra. 1:00:23 – A SAGA felvásárlása, mely befektetés három év alatt megtérült. Így érték el, hogy a veszteséges cég mostanra egy eredményes vállalat legyen. Az első nagy külföldi vásárló, a McDonald's üzlet. 1:16:28 – Ezekre az új piacokra léptek be az elmúlt években. László mindent elmond a generációváltásról szerzett tapasztalatairól. Gyermekeit már tizenévesen elkezdte kondicionálni a vezetésre. Elmondja, hogy miért tartja ezt már ilyen korán fontosnak. 1:36:07 – „Csak erős családnak lehet erős cége” – hogyan maradnak ők erősek, mit lát más dinasztiáknál problémának? Végül ezt az útravalót adja a KKV vezetőknek. Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide: https://www.cegepitok.hu/2024/09/25/barany-laszlo-master-good-cegcsoport/ Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon: · Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq · Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu · Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj · Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket: · Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/ · LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

    Wed, 25 Sep 2024 - 1h 40min
Mostrar mais episódios