Filtrer par genre
Csak a gyenge ember megy pszichológushoz. Tanácsot adni könnyű, de az még nem oldja meg a problémát. Aki nincs az én helyzetemben, az, hogy is tudna segíteni. Ez csak néhány gyakran hangoztatott tévhit a lelki segítség kéréssel kapcsolatban. Ugyanakkor az is igaz, ma már egyre többen érzik úgy, hogy életük bizonyos szakaszában fontos támasz lehet egy pszichológus, egy lelki segítő. Van, amikor elég egy baráti beszélgetés, egy megértő ölelés. Másnak a sport, a testmozgás, vagy bármilyen tevékenység segíthet a lelki helyrerázódásban és van, aki a problémájával szeret inkább visszavonulni. De, amikor mindez nem elég, amikor a baj elhatalmasodik az életünkben, amikor úgy érezzük, hogy fogytán vannak a lelki tartalékaink, bármilyen nehéz, de fontos szakemberhez fordulni. Egy rádióműsor keretei mélyreható változást nem idéznek elő, de biztatást adhatnak az elinduláshoz. Most Önök, hallgatók következnek! A pszichológus, a lelki segítő pedig válaszol! Kérdezzen tőlük, ha bármilyen életvezetési, kapcsolati, vagy más lelki problémája van. Írja meg nekünk néhány mondatban, és mi a műsorban válaszolunk. Email címünk: kimeremmondani@klubradio.hu Szerkesztő-műsorvezető Sugár Ágnes
- 160 - Ki merem mondani (2024. szeptember 11., szerda 19:00)Wed, 11 Sep 2024
- 159 - Ki merem mondani (2024. szeptember 04., szerda 19:00)Wed, 04 Sep 2024
- 158 - Ki merem mondani (2024. augusztus 28., szerda 19:00)Wed, 28 Aug 2024
- 157 - Ki merem mondani (2024. augusztus 21., szerda 19:00)Wed, 21 Aug 2024
- 156 - Ki merem mondani (2024. augusztus 14., szerda 19:00)Wed, 14 Aug 2024
- 155 - Ki merem mondani (2024. augusztus 07., szerda 19:00)Wed, 07 Aug 2024
- 154 - Ki merem mondani (2024. július 31., szerda 19:00)Wed, 31 Jul 2024
- 153 - Ki merem mondani (2024. július 24., szerda 19:00)Wed, 24 Jul 2024
- 152 - Ki merem mondani (2024. július 17., szerda 19:00)Wed, 17 Jul 2024
- 151 - Ki merem mondani (2024. július 10., szerda 19:00)Wed, 10 Jul 2024
- 150 - Ki merem mondani (2024. július 03., szerda 19:00)
A 2024. január 3-ai adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Sorozatunk eddigi adásaiban főképpen az emberi lélek hétköznapi működéséről volt szó. Mindezek alapján úgy tűnhet, mintha az életet és benne az embert csak az érzelmeken - a fájdalom, a gyász, a veszteség no meg persze az öröm érzésén - keresztül vizsgálhatnánk. De ez nincsen így. Az ember másképpen is értelmezhető. A sorozat következő részeiben ebbe a másképp gondolkodásba nyerünk bepillantást. Januártól új részekkel jelentkezünk, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a más szempontok, az újfajta megközelítések képesek kizökkenteni minket az élet sokszor egysíkú, megszürkült hétköznapjaiból. Aktuális, a mindennapokat érintő témákról lesz szó, csak a szokottnál tágabb értelmezésben, így adva perspektívát és új lendületet a folytatáshoz. Szó lesz a különböző korok egymástól eltérő emberképeiről, majd arról, hogy mennyire vagyunk társas lények? Megvizsgálva az emberi társadalmak természetrajzát, benne néhány lehetséges közösségi életformát. És szeretnénk beszélni az emberiség lehetséges jövőképeiről, nem kikerülve azt a felvetést sem, hogy vajon halad-e előre az emberiség, ha igen, mennyiben, ha nem, miért nem? De szóba kerülnek a transzhumanizmus, a gender, a hipokrácia és egyéb, gyakran felmerülő magán- és közéleti kérdések is. A szakértők: Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanár Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító
Wed, 03 Jul 2024 - 149 - Ki merem mondani (2024. június 26., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről A mai műsorban két izgalmas lélektani terület találkozásáról, két szakember közös munkájáról volt szó. Hogy nemcsak a külső vonásainkat, a testalkatunkat, a színeinket örököljük a szüleinktől, hanem lelki hatásokat is, hogy hordozzuk akár generációkon át családunk történetének lenyomatait, azt a transzgenerációs kutatások régóta képviselik. A mesék gyógyító erejéről, az utóbbi időben szintén egyre többet hallunk, olvasunk, a meseterápia módszertana ma már széles körben ismert. Hogy mi módon szövi át az életünket a szüleinktől, nagyszüleinktől kapott lelki örökségünk, hogy miként hatnak ránk a felmenőink által átélt nehézségek és, hogy hogyan nyújthat segítséget ezek felismerésében, a gyógyulásban a meseterápia, erről beszélgettünk, Vaskor Gréta család- és meseterapeutával és Mogyorósy-Révész Zsuzsanna pszichológussal.
Wed, 26 Jun 2024 - 148 - Ki merem mondani (2024. június 19., szerda 19:00)

Wed, 19 Jun 2024 - 147 - Ki merem mondani (2024. június 12., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Transzhumanizmus. Egyesek szerint a világ legveszélyesebb utópiája, míg mások úgy tartják, az emberi faj túlélésének az egyetlen lehetséges útja. Célja a jelenlegi élethosszunk, intellektuális, pszichés és fizikai képességeink meghaladása, vagyis az emberi lét alapvető korlátainak átlépése. De mi módon? És milyen áron? Ha mindez elméletben lehetséges is, mik a gyakorlati, és mik az etikai akadályok? Szabad-e Istent játszanunk? Erről beszélgettünk Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanárral és Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanítóval.
Wed, 12 Jun 2024 - 146 - Ki merem mondani (2024. június 05., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Vajon ki mi alapján választ mesterséget, szakmát, hivatást? Egyáltalán mi a különbség ezek között? Mi a munka "becsülete"? És mitől lesznek egyes foglalkozások megbecsültebbek, mint mások? Hogyan válik a személyiségünk részévé a hivatásunk? És mikor okoz személyiség torzulást? Mik a felesleges munkák és melyek a társadalmilag káros szakmák? Ma a dolgozó ember világáról beszélgettünk Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanárral és Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanítóval.
Wed, 05 Jun 2024 - 145 - Ki merem mondani (2024. május 29., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Hogy a mesterséges intelligencia nem is oly sokára a mostaninál sokkal nagyobb mértékben határozza meg az életünket, az nem kérdés. De ami egyfelől haladás, másfelől veszélyforrás az emberiségnek, és ezt a veszélyt nem más, mi magunk jelentjük önmagunk és a világ számára. Mintha mindig késve kapcsolnánk, mintha semmiből nem tanulnánk. Ebben az adásban a mesterséges intelligencia jelentőségéről, a lehetséges előnyökről és veszélyekről beszélgetünk Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanárral és Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanítóval.
Wed, 29 May 2024 - 144 - Ki merem mondani (2024. május 22., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Van-e még bármi, amit a különböző közösségi hálózatokról, platformokról el tudunk mondani? Hiszen a legtöbben felhasználóként ismerjük tapasztaljuk ezek lehetőségeit, előnyeit és hátrányait. Vagy lehet, hogy ismerjük ugyan, de mégsem tudjuk igazán, hogy mivel is van dolgunk? Hogy milyen hatással van a személyiségünkre, a kapcsolatainkra, az egész életünkre a facebook, a youtube, a tik-tok és a többi hétköznapi csoda. A közösségi média. Ebben az részben erről beszélgettünk Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanárral és Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanítóval.
Wed, 22 May 2024 - 143 - Ki merem mondani (2024. május 15., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Szeretjük magunkat jónak, őszintének, tisztességesnek látni. Mégis sokszor könnyebb egy kegyesnek mondott hazugság, mint az igazság. Ugye önökkel is előfordult már, hogy mást mondtak vagy mutattak, mint amit gondoltak, vagy éreztek? Mindenki hipokrita és ezt nem jó beismerni. Ez létezésünk állandó eleme a hétköznapokban csakúgy, mint a történelemben, a nagypolitikában. De miért vagyunk álszentek? Mire jó a szerepjátszás, a színlelés, ha hosszútávon meghasonlás és boldogtalanság az ára? Erről beszélgettünk Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanárral és Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanítóval.
Wed, 15 May 2024 - 142 - Ki merem mondani (2024. május 08., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Szeretjük magunkat jónak, őszintének, tisztességesnek látni. Mégis sokszor könnyebb egy kegyesnek mondott hazugság, mint az igazság. Ugye önökkel is előfordult már, hogy mást mondtak vagy mutattak, mint amit gondoltak, vagy éreztek? Mindenki hipokrita és ezt nem jó beismerni. Ez létezésünk állandó eleme a hétköznapokban csakúgy, mint a történelemben, a nagypolitikában. De miért vagyunk álszentek? Mire jó a szerepjátszás, a színlelés, ha hosszútávon meghasonlás és boldogtalanság az ára? Erről beszélgettünk Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanárral és Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanítóval.
Wed, 08 May 2024 - 141 - Ki merem mondani (2024. május 01., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről A gender kérdés az elmúlt évek egyik központi témája lett Magyarországon is. Még népszavazáson is megkérdeztek minket állampolgárokat a nemváltásról. Mintha legalábbis ez lenne a gender téma legfontosabb eleme. A vihart jó pár éve külföldön a szélsőjobb kezdte kavarni. Nekünk idehaza leginkább a leegyszerűsítő kormánypropaganda, a stigmatizálás, az ellenségképgyártás jutott ebből. Már annak, aki beéri ennyivel. Mi a gender? Talán még pontosabb feltenni úgy a kérdést: mi ma a gender? Mert az nyilván sejthető, hogy nem pusztán a nembináris emberek és a nemváltás problémája tartozik ide. A beszélgetőtársak: Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanár Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító
Wed, 01 May 2024 - 140 - Ki merem mondani (2024. április 24., szerda 19:00)

Wed, 24 Apr 2024 - 139 - Ki merem mondani (2024. április 17., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Az előzőekben a sztereotípiákról és az előítéletekről, vagyis az emberi működés egy jól ismert, éppen ezért megannyi lehetőséget hordozó vonásáról beszélgettünk. A létezés egy másik sajátos megélése a kisebbségi létélmény. Megtörténhet kicsiben és nagyban, egyénileg és csoportosan, bárkivel. A hely, az idő, és a közösség, vagyis a többség határozza meg, hogy mi magunk mikor és miért kerülünk kisebbségbe. Ez a másság, az eltérés a többségtől vajon szembenállás vagy inkább lehetőség? Mennyi az egyén szabadsága ebben a rendkívül ellentmondásos kérdésben? Beszélgetésünk végére remélhetően ide is eljutunk Mayer Máté pszichológus, család-és párterapeuta, történelemtanárral és Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanítóval.
Wed, 17 Apr 2024 - 138 - Ki merem mondani (2024. április 10., szerda 19:00)

Wed, 10 Apr 2024 - 137 - Ki merem mondani (2024. április 03., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről „Az előítéletek és a józan ész kiegészítik egymást (...), amennyivel kevesebb van az egyikből, annyival több van a másikból” – ezt az elmés megállapítást Bernard de Fontanelle újkori francia matematikus-filozófusnak tulajdonítják. Valóban azt mindannyian tapasztalhatjuk, akár magunkon is, hogy az élet és az emberi kapcsolatok sokkal bonyolultabbak a felszínes előítéleteknél, de a gyakran és szívesen használt sztereotípiáknál is. Mi célt szolgálnak az előítéletek és a sztereotípiák? Mi a különbség közöttük? És lehet-e nélkülük élni vagy inkább hogyan lehet együttélni velük? Erről beszélgettünk Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeutával és Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanítóval.
Wed, 03 Apr 2024 - 136 - Ki merem mondani (2024. március 27., szerda 19:00)

Wed, 27 Mar 2024 - 135 - Ki merem mondani (2024. március 20., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Manapság sokat emlegetett téma a felnőtté válás kitolódása. A fiatalok egyre később költöznek el otthonról, egyre később alapítanak családot, vagy lesznek önálló keresővé. Ennek jól meghatározható pszichológiai és szociális, tehát az egész társadalmat érintő okai vannak. A felnőtté válást segítő vagy éppen azt nehezítő külső, belső folyamatokról beszélgettünk, visszatekintve régmúlt korokba is, hiszen az ember szociális lény, tehát nem pusztán biológiai, hanem nagyban társadalmi, kulturális tényezők formálják, mondhatjuk, növesztik nagyra. Így volt ez régen és így van ez ma is. A műsor vendégei: Mayer Máté pszichológus, pár és családterapeuta, történelemtanár Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító
Wed, 20 Mar 2024 - 134 - Ki merem mondani (2024. március 13., szerda 19:00)

Wed, 13 Mar 2024 - 133 - Ki merem mondani (2024. március 06., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Az ókori vallások egyik közös vonása az "ARANYKOR" mítosz Atlantisz, Lemúria és más rég letűnt birodalmak virágzása, ahol és amikor az emberiség sokkal szellemibb és sokkal emelkedettebb volt. Az aranykor embere közvetlen kapcsolatban állt az istenek világával, bizonyos értelemben "kozmikus tudatossággal" rendelkezett. Nem merészkedtünk el a feltételezett aranykorig, arról beszélgettünk, hogy merre tart a mai ember? Haladunk-e biológiai, pszichológiai, szociális és spirituális értelemben? Illetve halad-e az emberiség, mint közösség? És mi a helyzet a morális fejlődésünkkel? Egyáltalán, mit tekintünk fejlődésnek? A műsor állandó vendégei: Mayer Máté pszichológus, pár és családterapeuta, történelemtanár Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító.
Wed, 06 Mar 2024 - 132 - Ki merem mondani (2024. február 28., szerda 19:00)

Wed, 28 Feb 2024 - 131 - Ki merem mondani (2024. február 21., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Sokféle célok, sokféle álmok és vágyak vonzzanak minket, abban azonban mindannyian közösek vagyunk, hogy szeretnénk egy számunkra ideális világot. Az elfajzott jelen helyett a legtöbben egy szép jövőt. Ahol az igazság győzedelmeskedik, a harmónia, a megértés, a szeretet honol. Létezik ilyen, képesek lehetünk egy eszményi társadalom megvalósítására? Vagy ezek az unásig ismételt kérdések és válaszok már régen túlhaladottak? Mert a tökéletes világról szőtt álmok, vagyis utópiák szép számmal születtek az idők során, ahogyan hasonló arányban léteznek anti utópiák, vagyis egy pusztulóban lévő világ rémképei, sőt mintha mostanában ez utóbbiak, a negatív utópiák, vagyis disztópiák felerősödtek volna. A félelem, a csalódás vagy a realitások, az emberi természet mind jobb ismerete szüli ezeket? UTÓPIÁK-ról és DISZTÓPIÁK-ról, az emberiség lehetséges jövőképeiről beszélgettünk. A szakértők: Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanár Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító
Wed, 21 Feb 2024 - 130 - Ki merem mondani (2024. február 14., szerda 19:00)

Wed, 14 Feb 2024 - 129 - Ki merem mondani (2024. február 07., szerda 19:00)

Wed, 07 Feb 2024 - 128 - Ki merem mondani (2024. január 31., szerda 19:00)

Wed, 31 Jan 2024 - 127 - Ki merem mondani (2024. január 24., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Az életünk nagyrészét közösségben éljük, társas képességeink a legfontosabb tulajdonságaink közé tartoznak, amelyeket nagyon régről hozunk, hiszen az őseink is társas lények voltak. A csoportos lét védelmet, jobb körülményeket, biztonságosabb utódlást jelentett. De a társas lét nagyfokú alkalmazkodást is követel. A kommunikáció, az elköteleződés, a konfliktuskezelés csak néhány jól ismert, állandó kihívást jelentő nélkülözhetetlen készségünk. Ugyanakkor mindenkinek szüksége van szeretetre, elfogadásra, vagyis közösségre. Az utóbbi évtizedek minden kutatása azt támasztja alá, amihez persze nem is szükséges mélyebb vizsgálódás, hogy jelenkori társadalmunkban együtt, egymás között egyre magányosabbak vagyunk. Az emberiség társadalommá szerveződése, a történelem során létrejövő különböző társadalmi berendezkedések a mostani témánk. A beszélgetőtársak: Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanár Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító
Wed, 24 Jan 2024 - 126 - Ki merem mondani (2024. január 17., szerda 19:00)

Wed, 17 Jan 2024 - 125 - Ki merem mondani (2024. január 10., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről Sorozatunk eddigi adásaiban főképpen az emberi lélek hétköznapi működéséről volt szó. Mindezek alapján úgy tűnhet, mintha az életet és benne az embert csak az érzelmeken - a fájdalom, a gyász, a veszteség no meg persze az öröm érzésén - keresztül vizsgálhatnánk. De ez nincsen így. Az ember másképpen is értelmezhető. A sorozat következő részeiben ebbe a másképp gondolkodásba nyerünk bepillantást. Januártól új részekkel jelentkezünk, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a más szempontok, az újfajta megközelítések képesek kizökkenteni minket az élet sokszor egysíkú, megszürkült hétköznapjaiból. Aktuális, a mindennapokat érintő témákról lesz szó, csak a szokottnál tágabb értelmezésben, így adva perspektívát és új lendületet a folytatáshoz. Szó lesz a különböző korok egymástól eltérő emberképeiről, majd arról, hogy mennyire vagyunk társas lények? Megvizsgálva az emberi társadalmak természetrajzát, benne néhány lehetséges közösségi életformát. És szeretnénk beszélni az emberiség lehetséges jövőképeiről, nem kikerülve azt a felvetést sem, hogy vajon halad-e előre az emberiség, ha igen, mennyiben, ha nem, miért nem? De szóba kerülnek a transzhumanizmus, a gender, a hipokrácia és egyéb, gyakran felmerülő magán- és közéleti kérdések is. A szakértők: Mayer Máté pszichológus, pár- és családterapeuta, történelemtanár Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító
Wed, 10 Jan 2024 - 124 - Ki merem mondani (2024. január 03., szerda 19:00)

Wed, 03 Jan 2024 - 123 - Ki merem mondani (2023. december 27., szerda 19:00)
Ki merem mondani – A hallgatók kérdeznek Csak a gyenge ember megy pszichológushoz. Tanácsot adni könnyű, de az még nem oldja meg a problémát. Aki nincs az én helyzetemben, az, hogy is tudna segíteni. Ez csak néhány gyakran hangoztatott tévhit a lelki segítség kéréssel kapcsolatban. Ugyanakkor az is igaz, ma már egyre többen érzik úgy, hogy életük bizonyos szakaszában fontos támasz lehet egy pszichológus, egy lelki segítő. Van, amikor elég egy baráti beszélgetés, egy megértő ölelés. Másnak a sport, a testmozgás, vagy bármilyen tevékenység segíthet a lelki helyrerázódásban és van, aki a problémájával szeret inkább visszavonulni. De, amikor mindez nem elég, amikor a baj elhatalmasodik az életünkben, amikor úgy érezzük, hogy fogytán vannak a lelki tartalékaink, bármilyen nehéz, de fontos szakemberhez fordulni. Egy rádióműsor keretei mélyreható változást nem idéznek elő, de biztatást adhatnak az elinduláshoz. Most a hallgatók következnek! A pszichológus, a lelki segítő pedig válaszol! Kérdezzen tőlük, ha bármilyen életvezetési, kapcsolati, vagy más lelki problémája van. Írja meg nekünk néhány mondatban, és mi a műsorban válaszolunk. Email címünk: kimeremmondani@klubradio.hu
Wed, 27 Dec 2023 - 122 - Ki merem mondani (2023. december 20., szerda 19:00)

Wed, 20 Dec 2023 - 121 - Ki merem mondani (2023. december 13., szerda 19:00)

Wed, 13 Dec 2023 - 120 - Ki merem mondani (2023. december 06., szerda 19:00)

Wed, 06 Dec 2023 - 119 - Ki merem mondani (2023. november 29., szerda 19:00)

Wed, 29 Nov 2023 - 118 - Ki merem mondani (2023. november 22., szerda 19:00)

Wed, 22 Nov 2023 - 117 - Ki merem mondani (2023. november 15., szerda 19:00)

Wed, 15 Nov 2023 - 116 - Ki merem mondani (2023. november 08., szerda 19:00)

Wed, 08 Nov 2023 - 115 - Ki merem mondani (2023. november 01., szerda 19:00)

Wed, 01 Nov 2023 - 114 - Ki merem mondani (2023. október 25., szerda 19:00)

Wed, 25 Oct 2023 - 113 - Ki merem mondani (2023. október 18., szerda 19:00)

Wed, 18 Oct 2023 - 112 - Ki merem mondani (2023. október 11., szerda 19:00)

Wed, 11 Oct 2023 - 111 - Ki merem mondani (2023. október 04., szerda 19:00)

Wed, 04 Oct 2023 - 110 - Ki merem mondani (2023. szeptember 27., szerda 19:00)

Wed, 27 Sep 2023 - 109 - Ki merem mondani (2023. szeptember 20., szerda 19:00)

Wed, 20 Sep 2023 - 108 - Ki merem mondani (2023. szeptember 13., szerda 19:00)
A 2023. május 17-ei adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről A sorozat új témával folytatódik: Klímaszorongás, klímagyász. 4. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 13 Sep 2023 - 107 - Ki merem mondani (2023. szeptember 06., szerda 19:00)
A 2023. május 10-ei adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről A sorozat új témával folytatódik: Klímaszorongás, klímagyász. 3. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 06 Sep 2023 - 106 - Ki merem mondani (2023. augusztus 30., szerda 19:00)
A 2023. május 3-ai adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről A sorozat új témával folytatódik: Klímaszorongás, klímagyász. 2. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 30 Aug 2023 - 105 - Ki merem mondani (2023. augusztus 23., szerda 19:00)
A 2023. április 26-ai adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről A sorozat új témával folytatódik: Klímaszorongás, klímagyász. 1. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 23 Aug 2023 - 104 - Ki merem mondani (2023. augusztus 16., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Mindenható gyermekkor A sorozat új témával folytatódik: A korai életévek hatása a felnőttkorra 6. rész: A gyermekkori lelki traumák gyógyítása Életünk korai élményei egy életen át elkísérnek minket. Alapszemélyiségünk 80%-a hat éves korunkra kialakul. Az addig megélt események rögzülnek, hogy azután később különböző minták, képességek, tulajdonságok, hiedelmek és értékek formájában automatikusan életre keljenek. A gyerekkor hatásainak megismerése révén megérthetjük, hogy pl. miért van az, hogy gyakran a legmélyebb szándékainkkal ellentétes módon gondolkodunk és cselekszünk. Hogy valaki, miért nem mer beleállni egy helyzet megoldásába, a véleményét miért nem meri vállalni, vagy akár csak odáig eljutni, hogy kialakult állásfoglalása legyen egy adott kérdésben. Ehelyett megy a túlélésre koncentrálás, az elkerülés, az ön fölmentés. Sokan nem szívesen beszélnek a gyerekkorukról, mások túlságosan idealizálják azt, de olyan is van, aki túl sötétre festi a képet. Akár elkerüljük, akár megszépítjük a múlttal való szembenézést, egy biztos: a lelkünk sohasem felejt. Felnőttkori rossz döntéseink, megéléseink, kudarcaink, de még a kialakuló betegségeink hátterében is ott lappang mindenható gyermekkorunk megannyi fel nem dolgozott fájdalma és traumája. Ebben a sorozatban a pszichológia régóta ismert és legfrissebb ismereteire alapozva szeretnénk segítséget nyújtani. A szülők, a környezet, a kor, amelyben élünk, a sors vagy önmagunk hibáztatása nem segíti a gyógyulást. Életünk első éveinek megértése, a felismerések, a belátás azonban nélkülözhetetlen része egy lelkileg érett, egészséges életszemléletnek. Aki ebben alapos és mélyreható ismereteket nyújt számunkra: dr. Berentés Éva, a pszichológiai tudományok kandidátusa
Wed, 16 Aug 2023 - 103 - Ki merem mondani (2023. augusztus 09., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Mindenható gyermekkor A sorozat új témával folytatódik: A korai életévek hatása a felnőttkorra 5. rész: A gyermekkori lelki fejlődési traumák. Életünk korai élményei egy életen át elkísérnek minket. Alapszemélyiségünk 80%-a hat éves korunkra kialakul. Az addig megélt események rögzülnek, hogy azután később különböző minták, képességek, tulajdonságok, hiedelmek és értékek formájában automatikusan életre keljenek. A gyerekkor hatásainak megismerése révén megérthetjük, hogy pl. miért van az, hogy gyakran a legmélyebb szándékainkkal ellentétes módon gondolkodunk és cselekszünk. Hogy valaki, miért nem mer beleállni egy helyzet megoldásába, a véleményét miért nem meri vállalni, vagy akár csak odáig eljutni, hogy kialakult állásfoglalása legyen egy adott kérdésben. Ehelyett megy a túlélésre koncentrálás, az elkerülés, az ön fölmentés. Sokan nem szívesen beszélnek a gyerekkorukról, mások túlságosan idealizálják azt, de olyan is van, aki túl sötétre festi a képet. Akár elkerüljük, akár megszépítjük a múlttal való szembenézést, egy biztos: a lelkünk sohasem felejt. Felnőttkori rossz döntéseink, megéléseink, kudarcaink, de még a kialakuló betegségeink hátterében is ott lappang mindenható gyermekkorunk megannyi fel nem dolgozott fájdalma és traumája. Ebben a sorozatban a pszichológia régóta ismert és legfrissebb ismereteire alapozva szeretnénk segítséget nyújtani. A szülők, a környezet, a kor, amelyben élünk, a sors vagy önmagunk hibáztatása nem segíti a gyógyulást. Életünk első éveinek megértése, a felismerések, a belátás azonban nélkülözhetetlen része egy lelkileg érett, egészséges életszemléletnek. Aki ebben alapos és mélyreható ismereteket nyújt számunkra: dr. Berentés Éva, a pszichológiai tudományok kandidátusa
Wed, 09 Aug 2023 - 102 - Ki merem mondani (2023. augusztus 02., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Mindenható gyermekkor A sorozat új témával folytatódik: A korai életévek hatása a felnőttkorra 4. rész: A hatékony családi nevelés Életünk korai élményei egy életen át elkísérnek minket. Alapszemélyiségünk 80%-a hat éves korunkra kialakul. Az addig megélt események rögzülnek, hogy azután később különböző minták, képességek, tulajdonságok, hiedelmek és értékek formájában automatikusan életre keljenek. A gyerekkor hatásainak megismerése révén megérthetjük, hogy pl. miért van az, hogy gyakran a legmélyebb szándékainkkal ellentétes módon gondolkodunk és cselekszünk. Hogy valaki, miért nem mer beleállni egy helyzet megoldásába, a véleményét miért nem meri vállalni, vagy akár csak odáig eljutni, hogy kialakult állásfoglalása legyen egy adott kérdésben. Ehelyett megy a túlélésre koncentrálás, az elkerülés, az ön fölmentés. Sokan nem szívesen beszélnek a gyerekkorukról, mások túlságosan idealizálják azt, de olyan is van, aki túl sötétre festi a képet. Akár elkerüljük, akár megszépítjük a múlttal való szembenézést, egy biztos: a lelkünk sohasem felejt. Felnőttkori rossz döntéseink, megéléseink, kudarcaink, de még a kialakuló betegségeink hátterében is ott lappang mindenható gyermekkorunk megannyi fel nem dolgozott fájdalma és traumája. Ebben a sorozatban a pszichológia régóta ismert és legfrissebb ismereteire alapozva szeretnénk segítséget nyújtani. A szülők, a környezet, a kor, amelyben élünk, a sors vagy önmagunk hibáztatása nem segíti a gyógyulást. Életünk első éveinek megértése, a felismerések, a belátás azonban nélkülözhetetlen része egy lelkileg érett, egészséges életszemléletnek. Aki ebben alapos és mélyreható ismereteket nyújt számunkra: dr. Berentés Éva, a pszichológiai tudományok kandidátusa
Wed, 02 Aug 2023 - 101 - Ki merem mondani (2023. július 26., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Mindenható gyermekkor A sorozat új témával folytatódik: A korai életévek hatása a felnőttkorra 3. rész: Az apa hatása a személyiségfejlődésre Életünk korai élményei egy életen át elkísérnek minket. Alapszemélyiségünk 80%-a hat éves korunkra kialakul. Az addig megélt események rögzülnek, hogy azután később különböző minták, képességek, tulajdonságok, hiedelmek és értékek formájában automatikusan életre keljenek. A gyerekkor hatásainak megismerése révén megérthetjük, hogy pl. miért van az, hogy gyakran a legmélyebb szándékainkkal ellentétes módon gondolkodunk és cselekszünk. Hogy valaki, miért nem mer beleállni egy helyzet megoldásába, a véleményét miért nem meri vállalni, vagy akár csak odáig eljutni, hogy kialakult állásfoglalása legyen egy adott kérdésben. Ehelyett megy a túlélésre koncentrálás, az elkerülés, az ön fölmentés. Sokan nem szívesen beszélnek a gyerekkorukról, mások túlságosan idealizálják azt, de olyan is van, aki túl sötétre festi a képet. Akár elkerüljük, akár megszépítjük a múlttal való szembenézést, egy biztos: a lelkünk sohasem felejt. Felnőttkori rossz döntéseink, megéléseink, kudarcaink, de még a kialakuló betegségeink hátterében is ott lappang mindenható gyermekkorunk megannyi fel nem dolgozott fájdalma és traumája. Ebben a sorozatban a pszichológia régóta ismert és legfrissebb ismereteire alapozva szeretnénk segítséget nyújtani. A szülők, a környezet, a kor, amelyben élünk, a sors vagy önmagunk hibáztatása nem segíti a gyógyulást. Életünk első éveinek megértése, a felismerések, a belátás azonban nélkülözhetetlen része egy lelkileg érett, egészséges életszemléletnek. Aki ebben alapos és mélyreható ismereteket nyújt számunkra: dr. Berentés Éva, a pszichológiai tudományok kandidátusa
Wed, 26 Jul 2023 - 100 - Ki merem mondani (2023. július 19., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Mindenható gyermekkor A sorozat új témával folytatódik: A korai életévek hatása a felnőttkorra 2. rész: Az anya hatása a személyiségfejlődésre Életünk korai élményei egy életen át elkísérnek minket. Alapszemélyiségünk 80%-a hat éves korunkra kialakul. Az addig megélt események rögzülnek, hogy azután később különböző minták, képességek, tulajdonságok, hiedelmek és értékek formájában automatikusan életre keljenek. A gyerekkor hatásainak megismerése révén megérthetjük, hogy pl. miért van az, hogy gyakran a legmélyebb szándékainkkal ellentétes módon gondolkodunk és cselekszünk. Hogy valaki, miért nem mer beleállni egy helyzet megoldásába, a véleményét miért nem meri vállalni, vagy akár csak odáig eljutni, hogy kialakult állásfoglalása legyen egy adott kérdésben. Ehelyett megy a túlélésre koncentrálás, az elkerülés, az ön fölmentés. Sokan nem szívesen beszélnek a gyerekkorukról, mások túlságosan idealizálják azt, de olyan is van, aki túl sötétre festi a képet. Akár elkerüljük, akár megszépítjük a múlttal való szembenézést, egy biztos: a lelkünk sohasem felejt. Felnőttkori rossz döntéseink, megéléseink, kudarcaink, de még a kialakuló betegségeink hátterében is ott lappang mindenható gyermekkorunk megannyi fel nem dolgozott fájdalma és traumája. Ebben a sorozatban a pszichológia régóta ismert és legfrissebb ismereteire alapozva szeretnénk segítséget nyújtani. A szülők, a környezet, a kor, amelyben élünk, a sors vagy önmagunk hibáztatása nem segíti a gyógyulást. Életünk első éveinek megértése, a felismerések, a belátás azonban nélkülözhetetlen része egy lelkileg érett, egészséges életszemléletnek. Aki ebben alapos és mélyreható ismereteket nyújt számunkra: dr. Berentés Éva, a pszichológiai tudományok kandidátusa
Wed, 19 Jul 2023 - 99 - Ki merem mondani (2023. július 12., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Mindenható gyermekkor A sorozat új témával folytatódik: A korai életévek hatása a felnőttkorra 1. rész: A fogantatástól a születésig. Életünk korai élményei egy életen át elkísérnek minket. Alapszemélyiségünk 80%-a hat éves korunkra kialakul. Az addig megélt események rögzülnek, hogy azután később különböző minták, képességek, tulajdonságok, hiedelmek és értékek formájában automatikusan életre keljenek. A gyerekkor hatásainak megismerése révén megérthetjük, hogy pl. miért van az, hogy gyakran a legmélyebb szándékainkkal ellentétes módon gondolkodunk és cselekszünk. Hogy valaki, miért nem mer beleállni egy helyzet megoldásába, a véleményét miért nem meri vállalni, vagy akár csak odáig eljutni, hogy kialakult állásfoglalása legyen egy adott kérdésben. Ehelyett megy a túlélésre koncentrálás, az elkerülés, az ön fölmentés. Sokan nem szívesen beszélnek a gyerekkorukról, mások túlságosan idealizálják azt, de olyan is van, aki túl sötétre festi a képet. Akár elkerüljük, akár megszépítjük a múlttal való szembenézést, egy biztos: a lelkünk sohasem felejt. Felnőttkori rossz döntéseink, megéléseink, kudarcaink, de még a kialakuló betegségeink hátterében is ott lappang mindenható gyermekkorunk megannyi fel nem dolgozott fájdalma és traumája. Ebben a sorozatban a pszichológia régóta ismert és legfrissebb ismereteire alapozva szeretnénk segítséget nyújtani. A szülők, a környezet, a kor, amelyben élünk, a sors vagy önmagunk hibáztatása nem segíti a gyógyulást. Életünk első éveinek megértése, a felismerések, a belátás azonban nélkülözhetetlen része egy lelkileg érett, egészséges életszemléletnek. Aki ebben alapos és mélyreható ismereteket nyújt számunkra: dr. Berentés Éva, a pszichológiai tudományok kandidátusa
Wed, 12 Jul 2023 - 98 - Ki merem mondani (2023. július 05., szerda 19:00)
A 2023. február 8-ai adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 13. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 05 Jul 2023 - 97 - Ki merem mondani (2023. június 28., szerda 19:00)
A 2023. január 25-ei adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 11. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 28 Jun 2023 - 95 - Ki merem mondani (2023. június 21., szerda 19:00)
A 2023. január 11-ei adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 9. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta. Műsorvezető: Sugár Ágnes
Wed, 21 Jun 2023 - 94 - Ki merem mondani (2023. június 14., szerda 19:00)
A 2022. december 28-ai adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 7.rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta. Műsorvezető: Sugár Ágnes
Wed, 14 Jun 2023 - 93 - Ki merem mondani (2023. június 07., szerda 19:00)
A 2022. december 14-ei adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 5. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 07 Jun 2023 - 92 - Ki merem mondani (2023. május 31., szerda 19:00)
A 2022. november 30-ai adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 3. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 31 May 2023 - 91 - Ki merem mondani (2023. május 24., szerda 19:00)
A 2022. november 16-ai adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 1.részKépes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására?Fogalomtisztázó: ezoterika, new age, spiritualitás. Melyik, mit jelent? Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család- és párterapeuta
Wed, 24 May 2023 - 90 - Ki merem mondani (2023. május 17., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről A sorozat új témával folytatódik: Klímaszorongás, klímagyász. 4. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 17 May 2023 - 89 - Ki merem mondani (2023. május 10., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről A sorozat új témával folytatódik: Klímaszorongás, klímagyász. 3. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 10 May 2023 - 88 - Ki merem mondani (2023. május 03., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről A sorozat új témával folytatódik: Klímaszorongás, klímagyász. 2. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 03 May 2023 - 87 - Ki merem mondani (2023. április 26., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről A sorozat új témával folytatódik: Klímaszorongás, klímagyász. 1. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 26 Apr 2023 - 86 - Ki merem mondani (2023. április 19., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesrőlA sorozat témája: Az összeesküvés elméletek 6. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeut
Wed, 19 Apr 2023 - 85 - Ki merem mondani (2023. április 12., szerda 19:00)
Ki merem mondani - Beszélgetések a lehetségesrőlA sorozat témája: Az összeesküvés elméletek 5. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeut
Wed, 12 Apr 2023 - 84 - Ki merem mondani (2023. április 05., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesrőlA sorozat témája: Az összeesküvés elméletek 4. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeut
Wed, 05 Apr 2023 - 83 - Ki merem mondani (2023. március 29., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesrőlA sorozat témája: Az összeesküvés elméletek 3. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 29 Mar 2023 - 82 - Ki merem mondani (2023. március 22., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesrőlA sorozat új témával folytatódik: Az összeesküvés elméletek 2. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 22 Mar 2023 - 81 - Ki merem mondani (2023. március 15., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesrőlA sorozat új témával folytatódik: Az összeesküvés elméletek 1. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 15 Mar 2023 - 80 - Ki merem mondani (2023. március 08., szerda 19:00)
Ki merem mondani - Beszélgetések a lehetségesrőlA sorozat új témával folytatódik: A placebo hatás 2. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 08 Mar 2023 - 79 - Ki merem mondani (2023. március 01., szerda 19:00)
Ki merem mondani - Beszélgetések a lehetségesrőlA sorozat új témával folytatódik: A placebo hatás 1. rész Megszólalók: Tarr Bence László kulturális antropológus, filozófus, buddhista tanító Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 01 Mar 2023 - 78 - Ki merem mondani (2023. február 22., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 15. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 22 Feb 2023 - 77 - Ki merem mondani (2023. február 15., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 14. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 15 Feb 2023 - 76 - Ki merem mondani (2023. február 08., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 13. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 08 Feb 2023 - 75 - Ki merem mondani (2023. február 01., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 12. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 01 Feb 2023 - 74 - Ki merem mondani (2023. január 25., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 11. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 25 Jan 2023 - 73 - Ki merem mondani (2023. január 18., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 10. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 18 Jan 2023 - 72 - Ki merem mondani (2023. január 11., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 9. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta. Műsorvezető: Sugár Ágnes
Wed, 11 Jan 2023 - 71 - Ki merem mondani (2023. január 04., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 8. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 04 Jan 2023 - 70 - Ki merem mondani (2022. december 28., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 7.rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta. Műsorvezető: Sugár Ágnes
Wed, 28 Dec 2022 - 69 - Ki merem mondani (2022. december 21., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 6.rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta. Műsorvezető: Sugár Ágnes
Wed, 21 Dec 2022 - 68 - Ki merem mondani (2022. december 14., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 5.rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 14 Dec 2022 - 67 - Ki merem mondani (2022. december 07., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 4. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta. Műsorvezető: Sugár Ágnes
Wed, 07 Dec 2022 - 66 - Ki merem mondani (2022. november 30., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 3. rész Képes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Beszélgetések Echart Tolle: Új Föld című könyve kapcsán. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta
Wed, 30 Nov 2022 - 65 - Ki merem mondani (2022. november 23., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 2. rész Mi az ego? És hogyan működik? És vajon meghaladható-e? Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család és párterapeuta.
Wed, 23 Nov 2022 - 64 - Ki merem mondani (2022. november 16., szerda 19:00)
Ki merem mondani – Beszélgetések a lehetségesről. 1.részKépes-e az ember a tudata, a beállítódása megváltoztatására? Fogalomtisztázó: ezoterika, new age, spiritualitás. Melyik, mit jelent? Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, buddhista tanító, kulturantropológus Mayer Máté pszichológus, család- és párterapeuta
Wed, 16 Nov 2022 - 63 - Ki merem mondani (2022. november 09., szerda 19:00)
A 2022. május 4-ei adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések a példaképekről. 4. rész A kiemelkedő jelentőségű személyiségek sorából ebben az adásban a régmúlt, a közelmúlt és jelenünk egy-egy alakját idéztük meg, IV Bélát, Bibó Istvánt, Hamvas Bélát és Ekhart Tollet. A beszélgetéseket Nagy Lászlóval a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium történelem tanárával kezdtük. Akár ő maga is lehetne példakép, mert tanárként közvetlenül látja, miként alakulnak, vagy alakulnak át korunkban az ideálok és milyen szerepet játszik ebben az iskola? A műsor második felének azt a címet is adhatnánk, hogy ami az előző részekből kimaradt. Megszólalók: Nagy László, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium történelemtanára Tarr Bence László filozófus Mayer Máté pszichológus, család- és párterapeuta
Wed, 09 Nov 2022 - 62 - Ki merem mondani (2022. november 02., szerda 19:00)
A 2022. június 1-i adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések az elmúlásról. 4. rész A lelke mélyén mindenki szeretne jóember lenni, hiszen a jó életnek ez feltétele. Nagy kérdés persze, hogy ki, mit tart jónak a saját életére vonatkozóan. Ebben a beszélgetés sorozatban – akár a félelemről, akár a bátorságról vagy éppen az elmúlásról volt szó – számos alkalommal érintettük a kérdést. Vagyis, hogy az egyik legnagyobb életfeladatunk, hogy hogyan legyünk jól, hogyan éljünk jól, hogy végsősoron mit jelent jónak lenni. Ebben a részben a gyász, a veszteség érzelmi feldolgozásának útjáról volt szó. Aki valaha is foglalkozott a témával, bizonyára találkozott már az úgynevezett szakaszolással, ami a gyász témájával foglalkozó különböző szakembereknél ha nem is teljesen egyforma, de nagyon hasonlatos. Megszólalók: Tarr Bence László filozófus, kulturális antropológus Mayer Máté pszichológus
Wed, 02 Nov 2022 - 60 - Ki merem mondani (2022. október 26., szerda 19:00)
A 2022. május 25-ei adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések az elmúlásról. 3. rész Nehéz téma az elmúlás. Erről beszélni, erről gondolkodni, a különböző álláspontokat egymás mellé helyezni, mi több elfogadni, hogy eltérő nézőpontok is lehetségesek... nehéz. A téma mindenkit érint, ez az, ami nem megúszható. Mindenkinek megvan a saját jól bejáratott véleménye is, túl sok az érzelem, túl sok a kell, a muszáj, és kevés a jól bevált kapaszkodó. Semmi nem vesz minket igénybe jobban érzelmileg, mint a megváltoztathatatlan miatti fájdalom. Egy zen történet szerint egyszer egy fiatal fiú kapott egy lovat ajándékba. Az ismerősei örültek ennek: milyen nagyszerű – mondták. De a zen mester csak annyit mondott: majd meglátjuk. Aztán a fiú lovasbalesetet szenvedett és összetörtek a csontjai. Ó milyen borzasztó – szörnyülködtek az ismerősök. Mire a zen mester megint csak annyit mondott: majd meglátjuk. Nem sokkal később a falu fiataljainak be kellett vonulniuk a háborúba, de a fiú, éppen a törött lába miatt nem mehetett a háborúba. Milyen szerencsés, milyen csodás – mondták az ismerősök. Majd meglátjuk – mondta ismét a zen mester. Vagyis, hogy sokszor a jó és a rossz megítélése nemis olyan könnyű, nem is olyan egyértelmű. Megszólalók: Szendi Gábor klinakai pszichológus Komár Lajos, a Tan Kapuja buddhista főiskola tanára
Wed, 26 Oct 2022 - 59 - Ki merem mondani (2022. október 19., szerda 19:00)
A 2022. május 18-i adás ismétlése: Ki merem mondani – Beszélgetések az elmúlásról. 2. rész Az elmúlás az életünket végig kísérő megváltoztathatatlan realitás. Mindig el kell engednünk valamit. Akár elfogadjuk ezt, akár elhárítjuk magunktól. Ady Endre szerint az elmúlás egyenesen az élet célja, vagyis hiába minden. De ez talán – ebben az esetben prózaírói túlzás Ady részéről -, mármint, hogy hiábavaló lenne minden. Mert, ha elkerülni nem is, de megkönnyíteni minden bizonnyal lehetséges az életünket kísérő veszteségek fájdalmát. Legalábbis ezt remélve folytattuk múltkor megkezdett vizsgálódásunkat. Megszólalók: Mayer Máté pszichológus, család- és párterapeuta Komár Lajos buddhista tanító
Wed, 19 Oct 2022
Podcasts similaires à Ki merem mondani
- 444 444
- Balázsék Balázsék
- Bochkor Bochkor
- BŰNtények Podcast BŰNtények PODCAST
- Friderikusz Podcast Friderikusz Sándor

- Hihetetlen Történelem Podcast hihetetlentortenelem
- HVG podcastok HVG
- Kabare Club Podcast Kabare Club
- A világ urai Klubrádió
- Három az igazság Klubrádió
- Megbeszéljük... Klubrádió
- KAPod Kovacs Andras Peter
- Magyar Hang podcastok Magyar Hang podcast
- Partizán Partizán média
- Partizán Podcast Partizán Podcast
- Igaz történetek Podcaster.hu
- Portfolio Checklist Portfolio
- Puzsér Róbert Puzsér Róbert
- Kabarécsütörtök Rádió Bonbonierre
- szexkultúra podcast szexkultúra podcast
- Totalcar Égéstér: Podcast autókról Totalcar
Autres podcasts de Science et Médecine
- Ma is tanultam valamit Index.hu
- Pogi Podcast Pogátsa Zoltán
- Agytágító Julia Fél
- Mindenségit! Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely
- ZEIT WISSEN. Woher weißt Du das? ZEIT ONLINE
- Álmok Álmodói Betone.hu
- Aha! Zehn Minuten Alltags-Wissen WELT
- The Infinite Monkey Cage BBC Radio 4
- Relaxing Music For Sleep And Stress Relief AK Entertainments
- RELAX MUSIC Relax Music
- Csillagvizsgáló csillagvizsgalo
- Lélekben Klubrádió
- Qubit Podcast QUBIT.HU
- ASMR ASMR
- Techno Český rozhlas
- Il podcast di Piergiorgio Odifreddi: Lezioni e Conferenze. Vito Rodolfo Albano
- Entiende Tu Mente Molo Cebrián
- HEKTÁR mezőgazdasági podcast HEKTÁR Podcast
- Forschung aktuell Deutschlandfunk
- Nature Podcast Springer Nature Limited